Property Value
dbo:abstract
  • A 2020-as női kézilabda-Európa-bajnokságot december 3. és december 20. között rendezték meg Dániában. A mérkőzéseknek és Kolding adott otthont. A csoportkör találkozóit eredetileg Herningben, Frederikshavnban és Trondheimben, a középdöntős mérkőzéseket Herningben és Stavangerben, a helyosztókat és a döntőt pedig Oslóban rendezték volna meg. 2020 szeptemberében a norvég szövetség bejelentette, hogy koronavírus-járvány miatt a Norvégiában rendezendő mérkőzéseknek kizárólag Trondheim ad otthont. A dán kormány döntése alapján a dániai mérkőzéseken legfeljebb 500 néző lehetett jelen. Végül 2020. november 16-án a norvég szövetség bejelentette, hogy az ország visszalép a társrendezői szerepkörtől, tekintettel a kialakult egészségügyi helyzetre. November 23-án az Európai Kézilabda-szövetség bejelentette, hogy Dánia egyedül rendezi meg a tornát, amelynek Herning mellett Kolding ad otthont, külön, a kontinenstornára kialakított járvány elleni védekezési protokoll mellett. A tornát Norvégia nyerte, történetesorán 8. alkalommal, miutána döntőben 22–20-ra legyőzte Franciaországot. A bronzérmes a kontinenstorna meglepetéscsapata, Horvátország lett, amely első érmét szerezte az Európa-bajnokságok történetében. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1679865 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 49392 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23896670 (xsd:integer)
prop-hu:2perc
  • 1 (xsd:integer)
  • 2 (xsd:integer)
  • 3 (xsd:integer)
  • 4 (xsd:integer)
  • 5 (xsd:integer)
  • 6 (xsd:integer)
  • 7 (xsd:integer)
  • 8 (xsd:integer)
prop-hu:csapatokAZáróSzakaszban
  • 16 (xsd:integer)
prop-hu:címek
  • 8 (xsd:integer)
prop-hu:dátum
  • --12-03
  • --12-04
  • --12-05
  • --12-06
  • --12-07
  • --12-08
  • --12-10
  • --12-11
  • --12-12
  • --12-13
  • --12-14
  • --12-15
  • --12-18
  • --12-20
prop-hu:egyébCím
  • 2020 (xsd:integer)
prop-hu:előzőTorna
  • 2018 (xsd:integer)
prop-hu:félidő
  • 6 (xsd:integer)
  • 9 (xsd:integer)
  • 10 (xsd:integer)
  • 11 (xsd:integer)
  • 12 (xsd:integer)
  • 13 (xsd:integer)
  • 14 (xsd:integer)
  • 15 (xsd:integer)
  • 16 (xsd:integer)
  • 17 (xsd:integer)
  • 18 (xsd:integer)
prop-hu:gólkirály
  • Nora Mørk (hu)
  • Nora Mørk (hu)
prop-hu:gólkirályGóljainakSzáma
  • 52 (xsd:integer)
prop-hu:gólok
  • 2410 (xsd:integer)
prop-hu:gólszerző
  • dbpedia-hu:Polina_Jurijevna_Vegyjohina
  • Dmitrijeva 6 (hu)
  • Dmitrijeva 9 (hu)
  • három játékos 5 (hu)
  • négy játékos 3 (hu)
  • Gulldén 5 (hu)
  • Kovacsics 7 (hu)
  • Lacrabère 5 (hu)
  • Malestein 5 (hu)
  • Mørk 8 (hu)
  • Neagu 6 (hu)
  • Neagu 8 (hu)
  • Pena 6 (hu)
  • Radičević 7 (hu)
  • Radičević 9 (hu)
  • három játékos 3 (hu)
  • három játékos 4 (hu)
  • négy játékos 4 (hu)
  • Abbingh 8 (hu)
  • Fernández 4 (hu)
  • Gros 7 (hu)
  • Jeřábková 8 (hu)
  • Martín 9 (hu)
  • Mørk 12 (hu)
  • Mørk 6 (hu)
  • Mørk 7 (hu)
  • Neagu 4 (hu)
  • Nze Minko 6 (hu)
  • A. M. Hansen, Tranborg 4 (hu)
  • Abbingh 10 (hu)
  • Abbingh, Dulfer 5 (hu)
  • Behnke, Naidzinavicius 4 (hu)
  • Blažević 7 (hu)
  • Blohm 5 (hu)
  • Blohm 8 (hu)
  • Bölk 5 (hu)
  • Bölk, Smits 4 (hu)
  • Debelić 6 (hu)
  • Despotović 7 (hu)
  • Dulfer 8 (hu)
  • Foppa 5 (hu)
  • Gros, Lazović 4 (hu)
  • Gęga 6 (hu)
  • Herrem 6 (hu)
  • Højlund 7 (hu)
  • Jeřábková 6 (hu)
  • Ježić, Posavec 5 (hu)
  • Kanor, Zaadi 5 (hu)
  • Klujber 8 (hu)
  • Klujber 9 (hu)
  • Krpež Slezak 10 (hu)
  • Krpež Slezak 5 (hu)
  • Krsnik 6 (hu)
  • L. Kalaus 9 (hu)
  • Lacrabère, Nze Minko 7 (hu)
  • Laslo 7 (hu)
  • Lazović, Ljepoja 5 (hu)
  • Maidhof 9 (hu)
  • Martín 12 (hu)
  • Mehmedović, Radičević 5 (hu)
  • Mičijević 4 (hu)
  • Mičijević 7 (hu)
  • Mørk, Reistad 6 (hu)
  • Nolsøe 6 (hu)
  • Nze Minko, Sercien-Ugolin 5 (hu)
  • Ostase 6 (hu)
  • Ostase 8 (hu)
  • Petrén 8 (hu)
  • Radičević 11 (hu)
  • Radičević, Ramusović 4 (hu)
  • Radosavljević 5 (hu)
  • Reistad 7 (hu)
  • Rej 6 (hu)
  • Rej 7 (hu)
  • Rosiak 4 (hu)
  • Rosiak 7 (hu)
  • Schatzl 7 (hu)
  • Snelder 5 (hu)
  • Szöllősi-Zácsik 10 (hu)
  • Thorleifsdóttir 4 (hu)
  • Thorleifsdóttir 6 (hu)
  • Tranborg 6 (hu)
  • Zapf 4 (hu)
  • van Wetering 8 (hu)
prop-hu:helyszín
prop-hu:helyszínek
  • 2 (xsd:integer)
prop-hu:időpont
  • 1080.0
  • 1095.0
  • 1230.0
  • 930.0
  • 960.0
prop-hu:jegyzőkönyv
prop-hu:játékvezetők
  • Antić, Jakovljević (hu)
  • Bonaventura, Bonaventura (hu)
  • Christidi, Papamattheou (hu)
  • Năstase, Stancu (hu)
  • Christiansen, Hansen (hu)
  • Kijauskaitė, Žalienė (hu)
  • Alpajdze, Berezskina (hu)
  • Lidacka, Lesiak (hu)
  • Mitrović, Kažanegra (hu)
  • Sá, Sá (hu)
  • Antić, Jakovljević (hu)
  • Bonaventura, Bonaventura (hu)
  • Christidi, Papamattheou (hu)
  • Năstase, Stancu (hu)
  • Christiansen, Hansen (hu)
  • Kijauskaitė, Žalienė (hu)
  • Alpajdze, Berezskina (hu)
  • Lidacka, Lesiak (hu)
  • Mitrović, Kažanegra (hu)
  • Sá, Sá (hu)
prop-hu:következőTorna
  • 2022 (xsd:integer)
prop-hu:legjobbJátékos
  • Estelle Nze Minko (hu)
  • Estelle Nze Minko (hu)
prop-hu:mérkőzések
  • 47 (xsd:integer)
prop-hu:nézőszám
  • 500 (xsd:integer)
prop-hu:piros
  • 2 (xsd:integer)
prop-hu:rendező
  • Dánia (hu)
  • Dánia (hu)
prop-hu:sporteseményNeve
  • Női (hu)
  • kézilabda-Európa-bajnokság (hu)
  • Női (hu)
  • kézilabda-Európa-bajnokság (hu)
prop-hu:szövetségek
  • 1 (xsd:integer)
prop-hu:sárga
  • 1 (xsd:integer)
  • 2 (xsd:integer)
  • 3 (xsd:integer)
  • 4 (xsd:integer)
prop-hu:városok
  • 2 (xsd:integer)
prop-hu:végeredmény
  • 17 (xsd:integer)
  • 19 (xsd:integer)
  • 20 (xsd:integer)
  • 21 (xsd:integer)
  • 22 (xsd:integer)
  • 23 (xsd:integer)
  • 24 (xsd:integer)
  • 25 (xsd:integer)
  • 26 (xsd:integer)
  • 27 (xsd:integer)
  • 28 (xsd:integer)
  • 30 (xsd:integer)
  • 31 (xsd:integer)
  • 33 (xsd:integer)
  • 34 (xsd:integer)
  • 35 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:év
  • 2020 (xsd:integer)
dct:subject
rdfs:label
  • 2020-as női kézilabda-Európa-bajnokság (hu)
  • 2020-as női kézilabda-Európa-bajnokság (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of