Property Value
dbo:abstract
  • A 2024. évi nyári olimpiai játékok, hivatalos nevén a XXXIII. nyári olimpiai játékok több sportot magába foglaló nemzetközi sportesemény lesz, amelyet 2024 nyarán rendeznek. Hivatalosan a 33., ténylegesen – vagyis ha nem számoljuk bele a világháborúk miatt elmaradt játékokat – csak a 30., míg ha az egy évvel elhalasztott 2020. évi nyári olimpiai játékokat 2021 nyarán sem lehet megrendezni, akkor a 29. megrendezett újkori olimpia lesz. A megrendezés jogáért az ajánlattételi verseny 2015. január 15-én indult el. 2017. július 13-án Los Angeles és Párizs megegyezett, hogy Los Angeles a 2028-as olimpiát, míg Párizs a 2024-es olimpiát rendezi. A többlépcsős pályázat nyertesét a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a perui Limában 2017. szeptember 13-án a 2024. évi nyári játékok helyszínét kijelölő kongresszuson döntötte el és hirdette ki hivatalosan. A NOB a 2015 júliusi kongresszusán bejelentette, hogy 650 ezerről 250 ezer euróra (2015-ben 77,5 millió forint) csökkentette a rendezésre jelentkezők pályázati díját. Valamint, hogy a jelentkezők között nem tartanak előszűrést. Így minden város versenyben marad a végső döntésig. A pályázó városok közül Boston, Hamburg és Róma után 2017 márciusában Budapest is visszalépett. A NOB végrehajtó bizottsága 2017 júniusában azt javasolta, hogy a 2024-es és a 2028-as nyári olimpia rendezési jogát egyszerre ítéljék oda. A javaslatot 2017 júliusában fogadták el. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1157292 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 27578 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22943263 (xsd:integer)
prop-hu:előző
  • 2020 (xsd:integer)
prop-hu:kép
  • 2024 (xsd:integer)
prop-hu:képméret
  • 250 (xsd:integer)
prop-hu:következő
  • 2028 (xsd:integer)
prop-hu:megnyitóÜnnepség
  • 2024 (xsd:integer)
prop-hu:olimpia
  • XXXIII. nyári olimpiai játékok (hu)
  • XXXIII. nyári olimpiai játékok (hu)
prop-hu:rendező
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:záróÜnnepség
  • 2024 (xsd:integer)
dct:subject
rdfs:label
  • 2024. évi nyári olimpiai játékok (hu)
  • 2024. évi nyári olimpiai játékok (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of