Property Value
dbo:abstract
  • A 29. Arany Málna-gálán (Razzies) – egyfajta ellen-Oscar-díjként – az amerikai filmipar 2008. évi legrosszabb filmjeit, illetve azok alkotóit díjazták tíz kategóriában. A „győztesek” kihirdetésére 2009. február 21-én, a 81. Oscar-gála előtti napon került sor a hollywoodi Barnsdall Gallery Színházában. Az értékelésben az USA 45 államában és 19 külföldi országban élő 657 filmrajongó, kritikus, újságíró és filmes szakember G.R.A.F.-tag vett részt. A jelöléseket 2009. január 21-én hozták nyilvánosságra. A legtöbb jelölést – összesen hetet – a Love Guru című filmvígjáték kapta; azt 6 jelöléssel az előző évek kasszasikereit parodizáló Katasztrófafilm és 5 jelöléssel az elmúlt évek szuperfilmjeit parodizáló Spárta a köbön követte. (Éppen az alapötlet és az azonos produceri kör miatt e két alkotást két kategóriában is közösen jelölték.) Ugyancsak 5-5 jelölést kapott A dögös és a dög című romantikus vígjáték, valamint a német-kanadai-amerikai koprodukcióban készült kalandfilm, A király nevében. A díjakat John Wilson, a díj megalapítója adta át. A Love Guru nyerte meg a legtöbb díjat, a legrosszabb film, a legrosszabb színész és a legrosszabb forgatókönyv kategóriában. Paris Hilton három díjat kapott, a legrosszabb színésznő, a legrosszabb női mellékszereplő, illetve a legrosszabb filmes páros kategóriákban, ezzel az előző év nyertesével, Eddie Murphy-vel együtt holtversenyben tartja az egy adott díjátadón színész által elnyert Arany Málna díjak rekordját. Pierce Brosnan kapta a legrosszabb férfi mellékszereplőnek járó díjat a Mamma Mia! című romantikus vígjátékban nyújtott alakításáért. Az Indiana Jones és a kristálykoponya királysága „győzött” a legrosszabb előzményfilmnek, remake-nek, koppintásnak vagy folytatásnak szánt kategóriában. Uwe Boll német rendező, forgatókönyvíró, producer szerezte meg a legrosszabb rendezőnek járó díjat az 1968 Tunnel Rats, A király nevében és a Postal című filmekért, egyben megkapta a legrosszabb életmű különdíját is. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 463567 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 15180 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23598755 (xsd:integer)
prop-hu:archívdátum
  • 2012-04-28 (xsd:date)
  • 2013-02-07 (xsd:date)
prop-hu:archívurl
prop-hu:cím
  • 29 (xsd:integer)
  • RAZZIE® Voters Love GURU, Go Gaga Over Paris & Uwe Boll (hu)
  • Paris’ NOTTIE, Myers’ GURU, Shyamalan’s THE HAPPENING, DISASTER MOVIE and Uwe Boll Rank Among 2008 RAZZIE® Worsts (hu)
prop-hu:dátum
  • 2009 (xsd:integer)
  • 2009-01-21 (xsd:date)
  • 2009-02-21 (xsd:date)
prop-hu:elérés
  • 2013-02-21 (xsd:date)
prop-hu:előzőGála
  • 28 (xsd:integer)
prop-hu:helyszín
  • Barnsdall Gallery Színház, (hu)
  • Hollywood, (hu)
  • Barnsdall Gallery Színház, (hu)
  • Hollywood, (hu)
prop-hu:honlap
prop-hu:időtartam
  • 1 (xsd:integer)
prop-hu:kiadó
  • The Golden Raspberry Awards LLC (hu)
  • The Golden Raspberry Awards LLC (hu)
prop-hu:kép
  • John Wilson at 29th Razzie Awards.jpg (hu)

prop-hu:képaláírás
  • John Wilson a díjkiosztón (hu)
  • John Wilson a díjkiosztón (hu)
prop-hu:képméret
  • 190 (xsd:integer)
prop-hu:következőGála
  • 30 (xsd:integer)
prop-hu:magyarNév
  • 29 (xsd:integer)
prop-hu:szerző
  • John Wilson (hu)
  • John Wilson (hu)
prop-hu:url
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • 29. Arany Málna-gála (hu)
  • 29. Arany Málna-gála (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of