Property Value
dbo:abstract
  • A 301-es parcella az 1956-os forradalmat követő megtorlás sok áldozatának nyughelye a rákoskeresztúri Új köztemetőben. A magyar nemzet egyik legfontosabb történelmi emlékhelye. Itt található a kivégzett magyar mártír miniszterelnök, Nagy Imre sírja is. Magyarországon – és valószínűleg az egész világon – az egyetlen temetőrész, amelyet pusztán a parcellaszám említése egyértelműen azonosít. Akik csak egy keveset hallottak a parcella történetéről, nevéről azok is a forradalomra és az itt eltemetettekre – köztük Nagy Imre volt miniszterelnökre asszociálnak. A parcella nem csak a nemzeti harc, bukás és feltámadás szimbóluma, jelképe a nemzet sokévtizedes kettészakadottságának is. Ötven évvel a forradalom után a forradalom és a kommunista rendszer öröksége körül még mindig elkeseredett viták folynak, az évfordulókon a baloldali megemlékezőket, sőt a forradalomnak a politikai baloldalra került résztvevőit is gyakran köszönti füttyszó a 301-es parcellában. A megtorlás áldozatai közül itt nyugszik többek közt Angyal István, Iván Kovács László, Dudás József, Szabó János, Mansfeld Péter és Tóth Ilona és Nickelsburg László, akit a megtorlás utolsó áldozataként 1961. augusztus 26-án végeztek ki. 2008-ban a döntése következtében levették a 301-es parcella névtábláit, mert a nevek 30-40 százaléka köztörvényes bűnözőké és háborús bűnösöké volt, nem csak a kommunizmus áldozatai szerepeltek rajta. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 104114 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 18585 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23556173 (xsd:integer)
prop-hu:kép
  • Új köztemető 02.JPG (hu)
  • Új köztemető 02.JPG (hu)
prop-hu:képaláírás
  • Az Új köztemető eligazító táblája, a 301-es parcella a temető bejáratától balra a legtávolabbi sarokban van (hu)

prop-hu:pozíciósTérkép
  • Budapest (hu)
  • Budapest (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • 301-es parcella (hu)
  • 301-es parcella (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of