Property Value
dbo:abstract
  • Az AEGON Művészeti Díjat az AEGON Magyarország Zrt. alapította 2006-ban a kiugró szépirodalmi teljesítmények elismerésére, s hogy a közvélemény figyelmét ezúton is felhívja az alkotókra. A díjat élő magyar író, költő kaphatja az előző évben újdonságként napvilágot látott, kiemelkedő jelentőségű szépirodalmi művéért.2016-tól kezdődően annyi változás történt, hogy az érintett időszak a tárgyév előtti év utolsó hónapjától a tárgyév utolsó előtti hónapjáig tart, azaz 2016-ban 2014. december 1-től és 2015. november 30-ig.Odaítéléséről eredetileg ötfős, későbbiekben hétfős szakmai zsűri döntött. A díjazott 2006 és 2012 között egy-egy társdíjazottat is választhatott a társművészetek valamelyikéből, aki az AEGON Művészeti Társdíjat nyerte el. Az alapító társaság vezetői az AEGON Művészeti Díjat minden évben tavasszal adják át, az AEGON Művészeti Társdíjat pedig a díjazott döntése után, fél évvel később, ősszel. A díj előzményének a Magyar Irodalmi Díj tekinthető (2001–2005), melyet a Magyarország Európában Alapítvány (MAEURO) hozott létre. Ennek az alapítványnak az alapítói között szerepelt az ÁB-Aegon Rt., Kepecs Gábor vezérigazgató nevének feltüntetésével. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 471176 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 5826 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23610237 (xsd:integer)
prop-hu:date
  • 20150406014801 (xsd:decimal)
prop-hu:url
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • AEGON művészeti díj (hu)
  • AEGON művészeti díj (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:award of
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of