Property Value
dbo:abstract
  • Az AS–203 (Apollo–Saturn–203) az amerikai Apollo-program második személyzet nélküli tesztrepülése, a Saturn IB hordozórakéta próbája volt. Az Apollo-programban az Amerikai Egyesült Államok embert kívánt juttatni a Holdra, mindenki más – és egyben elsősorban a Szovjetunió – előtt, amelynek képességétől a szándék bejelentésének pillanatában meglehetősen messze állt. Ahhoz, hogy meg tudja valósítani a célt, egy példa nélkül álló műszaki fejlesztési sorozatba kellett fognia, amely magába foglalta többek között különböző űrhajók, a meglévőnél nagyságrenddel erősebb rakéták, az ezekhez szükséges gigantikus infrastruktúra fejlesztését. Mindebbe a fejlesztésbe lényegében tapasztalat nélkül – vagy éppen csak minimális tapasztalat birtokában – vágtak bele, így külön terv létezett arra vonatkozólag is, hogyan kell kipróbálni a fejlesztési folyamatból kikerülő egyes fejlesztési eredményeket. A fejlesztés fő ágai az űrhajó és a rakéta voltak. Utóbbiból több célnak is megfelelő típusokat fejlesztettek a Saturn rakétacsaládon belül. A terv egy lépcsőzetes, egymásra épülő lépésekből álló repülés sorozatként állt fel, ám éppen az AS–203 volt az a küldetése, amely kivételt jelentett ezen a lépcsőzetes terv szövetén, egy teljesen más irányú próbát iktatva be a sorozatba. A felbocsátási folyamat egyik kulcsa volt, hogy az S–IVB rakétafokozatot másodszor is újra kellett indítani egy kétórás Föld körüli keringési periódus után. A Földön nem tudták szimulálni és a mérnököknek nem volt adata arra vonatkozóan, hogyan viselkedik a maradék hajtóanyag az űrhajó tartályaiban a súlytalanság körülményei között. A NASA ennek kiderítésére és az újraindíthatóság biztosságának erősítésére közbeiktatott egy próbát, amikor kizárólag a rakétára irányult a figyelem, kiderítendő, hogyan viselkedik a tartályban a cseppfolyós hajtóanyag. A startra 1966. július 5-én 20:53:00 (UTC) került sor. A rakéta rendben egy közel körpályára állt a Föld körül, a tartályban pedig 8633 kg hajtóanyag maradt és a tartályba szerelt kamera filmre vette, hogyan viselkedik a folyadék. A mérnökök nyugtázták, hogy a folyadék éppen úgy viselkedik, ahogyan azt várták. Később elvégezték a J–2 hajtómű szimulált újraindítását is. Ezzel a kísérlet a végére ért, a rakétafokozat visszasüllyedt a légkörbe és a elégett. A tesztet teljes sikernek minősítette a NASA. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 28041 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 24897 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23845782 (xsd:integer)
prop-hu:apogeum
  • 212.0
prop-hu:becsapódásIdeje
  • 1966 (xsd:integer)
  • 75180.0
prop-hu:elozo
prop-hu:előzőRepülés
prop-hu:hordozórakéta
prop-hu:hívójel
  • AS–203 (hu)
  • AS–203 (hu)
prop-hu:időtartam
  • ~6 óra (hu)
  • ~6 óra (hu)
prop-hu:keringésekSzáma
  • 4 (xsd:integer)
prop-hu:kovetkezo
prop-hu:következőRepülés
prop-hu:megtettTávolság
  • ~161 872 km (hu)
  • ~161 872 km (hu)
prop-hu:nssdcId
  • APST202 (hu)
  • APST202 (hu)
prop-hu:ország
  • USA (hu)
  • USA (hu)
prop-hu:perigeum
  • 183.0
prop-hu:periódusFöldKörül
  • 88.500000 (xsd:double)
prop-hu:pályahajlásFöldKörül
  • 31.940000 (xsd:double)
prop-hu:repülésNeve
  • AS–203 (hu)
  • AS–203 (hu)
prop-hu:repülésjelvény
  • Apollo program.svg (hu)
  • Apollo program.svg (hu)
prop-hu:start
  • 1966 (xsd:integer)
  • 53593.0
prop-hu:starthely
prop-hu:személyzet
  • személyzet nélküli repülés (hu)
  • személyzet nélküli repülés (hu)
prop-hu:személyzetKépaláírás
  • Személyzet (hu)
  • Személyzet (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:űrhajóTömege
  • 26552.0
prop-hu:űrügynökség
  • NASA25px (hu)
  • NASA25px (hu)
dct:subject
rdfs:label
  • AS–203 (hu)
  • AS–203 (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:elozo of
is prop-hu:előzőRepülés of
is prop-hu:kovetkezo of
is prop-hu:következőRepülés of
is foaf:primaryTopic of