Property Value
dbo:abstract
  • Ez a lista Hosino Kacura D.Gray-man című mangája alapján készült animesorozat epizódjait sorolja fel. A D.Gray-man animeadaptációját rendezte, a gyártást a , a , az Aniplex és a TV Tokyo végezte. A TMS Entertainment készítette az animációt az Aniplex a zene elkészítéséért volt felelős. A történet -ről, egy ördögűzőről szól, aki az ártatlanság erejét használva veszi fel a harcot az Ezeréves Gróffal, egy ősi varázslóval, akinek a világ démonokkal való elpusztítása a célja. Az epizódokat Japánban 2006. október 3-án kezdte vetíteni a TV Tokyo. Az anime első, 51. epizódig tartó évada 2007. szeptember 25-én ért véget. A második évadot 2007. október 2. és 2008. szeptember 30. között vetítették, az 52 részes évaddal együtt 103 részt tesz ki a két évad. Az első 51 rész angol változatát a licencelte 2009 elején. Az epizódokban tizenkét témazene csendül fel: négy főcímdal és nyolc zárófőcímdal. Az egyes dalok önálló kislemezeken jelentek meg, emellett három zenei lemez is kiadásra került a sorozat további dalaival 2007. március 21-én, 2007. december 19-én és 2008. december 17-én. Az animesorozatot huszonhat DVD kötetben jelentette meg az Aniplex 2007. február 7. és 2009. március 4. között. Az első tizenhárom kötet az első évad epizódjait, míg a többi a második évad epizódjait tartalmazza. Az első tizenhárom epizód angol nyelvű változatát az Egyesült Államokban 2009. március 31-én DVD-n, 2010. január 5-én pedig Blu-ray disc-en adták ki. A befejező 52 epizód még nincs licencelve Észak-Amerikában. A sorozat Észak-Amerikai televíziós bemutatója 2010. szeptember 6-án volt a . Magyarországon az anime első évadát az Animax 2009. november 21. és 2010. május 27. között vetítette magyar szinkronnal. Később az AXN Sci-Fi is műsorára tűzte. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 930119 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 38465 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23836222 (xsd:integer)
prop-hu:csíkSzín
  • 41690 (xsd:integer)
  • B7410E (hu)
prop-hu:epizódCíme
  • - (hu)
  • A Fekete Rend (hu)
  • A boszorkány falva, első rész (hu)
  • A boszorkány falva, második rész (hu)
  • A démonvadász (hu)
  • A fekete macska csapdái (hu)
  • A feltámadás rügye (hu)
  • A földapó és a magányos éj áriája (hu)
  • A hóvihar vége (hu)
  • A kardforgatók büszkesége (hu)
  • A kristály és a lány (hu)
  • A kósza kőszobor (hu)
  • A léleküzér, első rész (hu)
  • A léleküzér, második rész (hu)
  • A materi kísértet (hu)
  • A mesterem, Cross tábornok (hu)
  • A néma koporsó (hu)
  • A pusztulás hívószava (hu)
  • A pusztulás nyitánya (hu)
  • A rejtélyes szellemhajó (hu)
  • A rettegő gazdatest (hu)
  • A tábornok lánca (hu)
  • A vaslegyezős komorna (hu)
  • A visszatekert város (hu)
  • A vámpír, akit szerettem (hu)
  • Az elvarázsolt kastély (hu)
  • Az ezeréves kardforgató (hu)
  • Az ódon kastély vámpírja (hu)
  • Az új bérgyilkos (hu)
  • Egy balszerencsés nő ártatlansága (hu)
  • Egy rekviem rózsái (hu)
  • Eliade titka (hu)
  • Emlékek sírköve (hu)
  • Ezüstös illúziók (hu)
  • Froi Tiedoll (hu)
  • Irány kelet! (hu)
  • Krory támad! (hu)
  • Krory útra kél (hu)
  • Krory, az ördögűző (hu)
  • Lenalee szerelme (hu)
  • Leáldozóban a Fekete Rend? (hu)
  • Lulubell kisasszony csengője (hu)
  • Megváltó harang (hu)
  • Mindent bele, ördögűzők! (hu)
  • Miranda Lotto érzései (hu)
  • Miranda elveszett (hu)
  • S havazik a városban... (hu)
  • Szélfútta ördögűző (hu)
  • Sötét színjáték (hu)
  • Teljes szívvel (hu)
  • Én és a kabátom (hu)
  • Énekelj nekem egy altatódalt! (hu)

prop-hu:epizódSzáma
  • 1 (xsd:integer)
  • 2 (xsd:integer)
  • 3 (xsd:integer)
  • 4 (xsd:integer)
  • 5 (xsd:integer)
  • 6 (xsd:integer)
  • 7 (xsd:integer)
  • 8 (xsd:integer)
  • 9 (xsd:integer)
  • 10 (xsd:integer)
  • 11 (xsd:integer)
  • 12 (xsd:integer)
  • 13 (xsd:integer)
  • 14 (xsd:integer)
  • 15 (xsd:integer)
  • 16 (xsd:integer)
  • 17 (xsd:integer)
  • 18 (xsd:integer)
  • 19 (xsd:integer)
  • 20 (xsd:integer)
  • 21 (xsd:integer)
  • 22 (xsd:integer)
  • 23 (xsd:integer)
  • 24 (xsd:integer)
  • 25 (xsd:integer)
  • 26 (xsd:integer)
  • 27 (xsd:integer)
  • 28 (xsd:integer)
  • 29 (xsd:integer)
  • 30 (xsd:integer)
  • 31 (xsd:integer)
  • 32 (xsd:integer)
  • 33 (xsd:integer)
  • 34 (xsd:integer)
  • 35 (xsd:integer)
  • 36 (xsd:integer)
  • 37 (xsd:integer)
  • 38 (xsd:integer)
  • 39 (xsd:integer)
  • 40 (xsd:integer)
  • 41 (xsd:integer)
  • 42 (xsd:integer)
  • 43 (xsd:integer)
  • 44 (xsd:integer)
  • 45 (xsd:integer)
  • 46 (xsd:integer)
  • 47 (xsd:integer)
  • 48 (xsd:integer)
  • 49 (xsd:integer)
  • 50 (xsd:integer)
  • 51 (xsd:integer)
  • 52 (xsd:integer)
  • 53 (xsd:integer)
  • 54 (xsd:integer)
  • 55 (xsd:integer)
  • 56 (xsd:integer)
  • 57 (xsd:integer)
  • 58 (xsd:integer)
  • 59 (xsd:integer)
  • 60 (xsd:integer)
  • 61 (xsd:integer)
  • 62 (xsd:integer)
  • 63 (xsd:integer)
  • 64 (xsd:integer)
  • 65 (xsd:integer)
  • 66 (xsd:integer)
  • 67 (xsd:integer)
  • 68 (xsd:integer)
  • 69 (xsd:integer)
  • 70 (xsd:integer)
  • 71 (xsd:integer)
  • 72 (xsd:integer)
  • 73 (xsd:integer)
  • 74 (xsd:integer)
  • 75 (xsd:integer)
  • 76 (xsd:integer)
  • 77 (xsd:integer)
  • 78 (xsd:integer)
  • 79 (xsd:integer)
  • 80 (xsd:integer)
  • 81 (xsd:integer)
  • 82 (xsd:integer)
  • 83 (xsd:integer)
  • 84 (xsd:integer)
  • 85 (xsd:integer)
  • 86 (xsd:integer)
  • 87 (xsd:integer)
  • 88 (xsd:integer)
  • 89 (xsd:integer)
  • 90 (xsd:integer)
  • 91 (xsd:integer)
  • 92 (xsd:integer)
  • 93 (xsd:integer)
  • 94 (xsd:integer)
  • 95 (xsd:integer)
  • 96 (xsd:integer)
  • 97 (xsd:integer)
  • 98 (xsd:integer)
  • 99 (xsd:integer)
  • 100 (xsd:integer)
  • 101 (xsd:integer)
  • 102 (xsd:integer)
  • 103 (xsd:integer)
prop-hu:nyelv
  • magyar (hu)
  • japán (hu)
  • magyar (hu)
  • japán (hu)
prop-hu:sugárzás
  • 2006 (xsd:integer)
  • 2007 (xsd:integer)
  • 2008 (xsd:integer)
  • 2010 (xsd:integer)
  • --11-06
  • --11-07
  • --11-13
  • --11-14
  • --11-20
  • --11-21
  • --11-22
  • --11-27
  • --11-28
  • --11-29
  • --12-04
  • --12-05
  • --12-06
  • --12-11
  • --12-12
  • --12-13
  • --12-18
  • --12-19
  • --12-20
  • --12-25
  • igen (hu)
  • --12-26
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • A D.Gray-man epizódjainak listája (hu)
  • A D.Gray-man epizódjainak listája (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of