Property Value
dbo:abstract
  • A Dal hatrészes show-műsor, melynek keretén belül a nézők és a szakmai zsűri kiválasztotta, hogy ki képviselje Magyarországot a 2013-as Eurovíziós Dalfesztiválon. 2012. október 25-én reggel Gazsó L. Ferenc, az MTVA vezérigazgató-helyettese, és Rákay Philip, a Magyar Televízió intendánsa jelentette be, hogy részt kívánnak venni a soron következő dalversenyen és nyílt pályázatot írnak ki rá. A dalok leadásának határideje 2012. december 31. volt. A beérkezett 244 dal közül egy tíz tagú előzsűri választotta ki a magyar válogató résztvevőit. A nemzeti döntő zsűrije a 2012-essel ellenben ötfős lett, és a tagjai Rákay Philip, a Magyar Televízió intendánsa, Csiszár Jenő, televíziós–rádiós személy, Walkó Csaba, a 2012-es Eurovíziós Dalfesztiválon Magyarországot képviselő Compact Disco frontembere, Rakonczai Viktor, hazai zeneszerző, és Rúzsa Magdi, a 2007-es Eurovíziós Dalfesztivál hazai résztvevője lettek. A hazai elődöntőkre külföldi, nem magyar előadók ezúttal nem pályázhattak, mivel egy szabályváltozás szerint a hazai fordulóban elhangzó dalok mindegyikének magyarul kellett megszólalnia. Februárban és márciusban összesen hat show-műsort adtak le. A műsorok során a szakmai zsűri, illetve a közönség szavazata döntött arról, hogy ki képviselje Magyarországot a svédországi Malmőben. A három elődöntőben összesen harminc dal versenyzett, ahonnan összesen tizennyolc dal továbbjutott a két középdöntő egyikébe, onnan pedig nyolc produkció egyenesen a nemzeti döntő fináléjába. A műsor házigazdája Novodomszky Éva, Gundel Takács Gábor és Buda Márton volt. 2013. január 14-én, egy sajtókonferencia keretében bejelentették, hogy már keresik a következő dalt a 2014-es Eurovíziós Dalfesztiválra. A műsor történetében először elérhetővé tették, hogy az adások reklámszünetében, illetve a műsor után a nézők bepillantást nyerhettek a Lihegőbe, ahol Buda Márton készített interjúkat az este fellépőivel. A beszélgetéseket élőben lehetett követni okos telefonos alkalmazásokon, illetve az interneten, az adal2013.hu honlapon is. A műsorfolyamot követően a magyar sztárvilágban többfelől éles kritikák fogalmazódtak meg a nyertes ByeAlexszel kapcsolatban. Mindemellett rengeteg feldolgozása, illetve paródiája látott napvilágot, még határon túlról is. 2013. március 17-én este az M1-en rendhagyó résszel tért vissza a képernyőre a Maradj talpon! című műveltségi vetélkedő, melynek játékosai A Dal fellépői voltak; úgy mint: Keresztes Ildikó, Polyák Lilla, Cserpes Laura, Radics Gigi, Odett, Mits Gergely, Baricz Gergő, Gyurcsík Tibor, Vastag Tamás, Pál Dénes és Puskás Péter. A játékot, és ezzel együtt a kétmillió forint értékű klipforgatást Polyák Lilla nyerte. A műsor vetítése után hivatalosan is bemutatták a ByeAlex dalához készült videóklipet. 2013. július 7-én a műsor ismétlése után mutatták be Polyák Lilla Valami más című dalához készített videóklipet az M1-en. 2013. április 18-án tűzte műsorra az M1 a műsorról készített Irigy Hónaljmirigy paródiát. 2013. december 18-án a második alkalommal átadott Kamera Korrektúra-díjátadón a zene kategóriában az RTL Klub X-Faktor című tehetségkutató műsorának döntője mögött a második helyen az MTVA A Dal 2013 döntője végzett. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 972248 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 59210 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23897457 (xsd:integer)
prop-hu:cím
  • A Dal 2013 (hu)
  • A Dal 2013 (hu)
prop-hu:döntő
  • 2013 (xsd:integer)
prop-hu:elődöntők
  • 2013 (xsd:integer)
prop-hu:előző
prop-hu:győztesDal
  • Kedvesem (Zoohacker RMX) (hu)
  • Kedvesem (Zoohacker RMX) (hu)
prop-hu:helyszín
  • MTVA székház, 1-es stúdió, Budapest, Kunigunda útja 64. (hu)

prop-hu:indulókSzáma
  • 30 (xsd:integer)
prop-hu:kép
  • A Dal 2013 logo.png (hu)
  • A Dal 2013 logo.png (hu)
prop-hu:következő
  • 2014 (xsd:integer)
prop-hu:középdöntők
  • 2013 (xsd:integer)
prop-hu:meghívottElőadók
prop-hu:műsorvezetők
prop-hu:rendezőCsatorna
prop-hu:szavazásiRendszer
  • Zsűri és közönség szavazás (hu)
  • Zsűri és közönség szavazás (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:zsűri
dct:subject
rdfs:label
  • A Dal (2013) (hu)
  • A Dal (2013) (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is prop-hu:előző of
is foaf:primaryTopic of