Property |
Value |
dbo:abstract
|
- A Dal 2016 egy többrészes show-műsor volt, melynek keretén belül a nézők és a szakmai zsűri kiválasztotta, hogy ki képviselje Magyarországot a 2016-os Eurovíziós Dalfesztiválon. 2015. február 28-án este A Dal 2015 döntője utáni sajtótájékoztatón dr. Szabó László Zsolt, az MTVA vezérigazgatója jelentette be, hogy az ország részt kíván venni a soron következő dalversenyen és nyílt pályázatot írnak ki, akárcsak az előző négy évben. A vezérigazgató hozzátette, hogy egy jubileumi műsor lesz a 2016-os, mivel ötödik alkalommal fogják kiválasztani az ország dalát ennek a produkciónak a segítségével. Az MTVA és a Duna Média október 19-én tette közzé a pályázati feltételeket és a hivatalos versenyszabályzatot. A dalok leadásának határideje 2015. november 25-e volt. A műsorfolyam során a szakmai zsűrit képviselte Frenreisz Károly, Pierrot, Zséda és Both Miklós. A Dal 2016 műsorvezetője Tatár Csilla és Harsányi Levente voltak. A verseny győztese Freddie lett, aki a Pioneer című számával képviselte Magyarországot a 2016-os Eurovíziós Dalfesztiválon. A közmédia 2015-ös újrastrukturálása részeként A Dal című műsor is a nemzeti főadón, a Dunán folytatódott szombatonként. Az egyes adások 19:40-kor kezdődtek, és 21:50-ig tartottak. Másnap hajnalban és délelőtt a Duna World tűzte műsorra az ismétléseket, mely csatorna szombat esténként is párhuzamosan közvetítette élőben a versenyt a nemzeti főadóval. A dalválasztó show elő- és középdöntőit szombatonként a Dunán és a Duna World-ön együttesen alkalmanként 754 ezren nézték. A két csatornán összesen 919 549-en nézték végig a műsor döntőjét, ami minden ötödik akkor éppen tévénéző magyart jelentett. A döntő nemcsak a 2016-os széria legnézettebb epizódja volt, de a 2015-ös hat adást is megelőzte. A műsort a televíziós csatornákon túl az interneten is figyelemmel lehetett követni élőben. A Dal 2016 hivatalos honlapja, a mediaklikk.hu/adal oldal minden adást közvetített, míg a döntő az Eurovíziós Dalfesztivál nemzetközi honlapján is látható volt. Freddie az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében 108 ponttal a tizenkilencedik helyet érte el. Az előadó a dalát először az első elődöntőben adta elő, ahonnan a tizennyolc résztvevő közül a negyedik helyen kvalifikálta magát a döntőbe. A nemzetközi dalfesztivál győztese az Ukrajnát képviselő Jamala lett, aki 534 pontot összegyűjtve nyerte meg a döntőt. Az 1944 című dal a szakmai zsűrinél és a közönségnél is csak a második helyen végzett, de összesítésben megnyerte a versenyt. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
| |
dbo:wikiPageID
| |
dbo:wikiPageLength
|
- 93315 (xsd:nonNegativeInteger)
|
dbo:wikiPageRevisionID
| |
prop-hu:cím
|
- A Dal 2016 (hu)
- A Dal 2016 (hu)
|
prop-hu:döntő
| |
prop-hu:elődöntők
| |
prop-hu:előző
| |
prop-hu:fejléc
|
- A Dal 2016 zsűritagjai (hu)
- Az elődöntők győztesei (hu)
- A Dal 2016 zsűritagjai (hu)
- Az elődöntők győztesei (hu)
|
prop-hu:fejlécIgazítás
| |
prop-hu:győztesDal
|
- Pioneer (hu)
- Pioneer (hu)
|
prop-hu:helyszín
|
- MTVA székház, 1-es stúdió, Budapest, Kunigunda útja 64. (hu)

prop-hu:igazítás
| |
prop-hu:indulókSzáma
| |
prop-hu:irány
|
- vízszintes (hu)
- vízszintes (hu)
|
prop-hu:kép
|
- A Dal 2016 Dal-Fal 2016-02-27.JPG (hu)
- A Dal 2016 Freddie 2015-12-15.JPG (hu)
- A Dal 2016 Kállay Saunders Band 2015-12-15.JPG (hu)
- A Dal 2016 Petruska 2015-12-15.JPG (hu)
- Both Miklós .jpg (hu)
- Frenreisz Károly .jpg (hu)
- Pierrot .jpg (hu)
- Zséda .jpg (hu)

prop-hu:képaláírás
|
- A Dal 2016 logója (hu)
- A Dal 2016 logója (hu)
|
prop-hu:következő
| |
prop-hu:középdöntők
| |
prop-hu:láblécIgazítás
| |
prop-hu:meghívottElőadók
| |
prop-hu:műsorvezetők
| |
prop-hu:rendezőCsatorna
| |
prop-hu:szavazásiRendszer
|
- Zsűri és közönség szavazás (hu)
- Zsűri és közönség szavazás (hu)
|
prop-hu:szélesség
|
- 180 (xsd:integer)
- 181 (xsd:integer)
- 184 (xsd:integer)
- 189 (xsd:integer)
- 300 (xsd:integer)
|
prop-hu:szöveg
|
- Pierrot (hu)
- A második elődöntő győztese: a Kállay Saunders Band, akiknek a Who We Are című dalát 41 ponttal értékelte a zsűri és a közönség (hu)
- Both Miklós (hu)
- Frenreisz Károly (hu)
- Az első elődöntő győztese: Freddie – Fehérvári Gábor Alfréd, akinek a Pioneer című dalát 42 ponttal értékelte a zsűri és a közönség (hu)
- Zséda (hu)
- A harmadik elődöntő győztese: Petruska, akiknek a Trouble in My Mind című dalát 42 ponttal értékelte a zsűri és a közönség (hu)

prop-hu:wikiPageUsesTemplate
| |
prop-hu:zsűri
| |
dct:subject
| |
rdfs:label
|
- A Dal (2016) (hu)
- A Dal (2016) (hu)
|
prov:wasDerivedFrom
| |
foaf:isPrimaryTopicOf
| |
is prop-hu:előző
of | |
is foaf:primaryTopic
of | |