Property Value
dbo:abstract
  • A Dal 2018 egy többrészes show-műsor, melynek keretén belül a nézők és a szakmai zsűri kiválasztotta, hogy ki képviselje Magyarországot a 2018-as Eurovíziós Dalfesztiválon, Portugália fővárosában, Lisszabonban. Az MTVA és a Duna Média 2017. október 9-én reggel tette közzé a pályázati feltételeket és a hivatalos versenyszabályzatot. A dalok leadásának meghosszabbított határideje 2017. november 20-a volt. Újítás, hogy ezúttal innentől már csak online volt lehetősége az előadóknak benyújtani a pályázati anyagot. Az élő showműsorba beválogatott dalok végleges verzióit 2017. december 20-ig küldhették el a résztvevők az MTVA részére. A verseny győztese az AWS lett, akik a Viszlát nyár című dalukkal képviselték Magyarországot a 2018-as Eurovíziós Dalfesztiválon. Az AWS az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében 93 ponttal a huszonegyedik helyet érte el. Az együttes a dalát először a második elődöntőben adta elő, ahonnan a tizennyolc résztvevő közül a tizedik helyen kvalifikálta magát a döntőbe. A nemzetközi dalfesztivál győztese az Izraelt képviselő Netta lett, aki 529 pontot összegyűjtve nyerte meg a döntőt. A Toy című dal a szakmai zsűrinél a harmadik helyen, míg a közönségnél az első helyen végzett. A közmédia 2015-ös újrastrukturálásának részeként A Dal című műsor már 2016-ban és 2017-ben is a Dunán volt adáson, valamivel fél nyolc után. 2017. december 4-től a közmédia főadója egy hét erejére visszatért a 2015. március 15-e előtt alkalmazott műsorrendre, melyet úgy tűnt, hogy 2018. január 15-től véglegesítenek, de A Dal fél kilences kezdésére végül nem ez adott okot, hanem hogy a dalválasztó show előtt megismételték a Csak színház és más semmi című magyar sorozat második évadát. Az elődöntőket és a döntőt élőben közvetítette a főadó mellett a Duna World is. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1501284 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 82294 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23625207 (xsd:integer)
prop-hu:cím
  • Eurovíziós Dalfesztivál és selejtezői (hu)
  • A Dal 2018 (hu)

prop-hu:döntő
  • 2018 (xsd:integer)
prop-hu:elődöntők
  • 2018 (xsd:integer)
prop-hu:előző
prop-hu:fejléc
  • A Dal 2018 zsűritagjai (hu)
  • A Dal 2018 zsűritagjai (hu)
prop-hu:fejlécIgazítás
  • center (hu)
  • center (hu)
prop-hu:győztesDal
  • Viszlát nyár (hu)
  • Viszlát nyár (hu)
prop-hu:helyszín
  • MTVA székház, 1-es stúdió, Budapest, Kunigunda útja 64. (hu)

prop-hu:igazítás
  • center (hu)
  • center (hu)
prop-hu:indulókSzáma
  • 30 (xsd:integer)
prop-hu:irány
  • vízszintes (hu)
  • vízszintes (hu)
prop-hu:kép
  • A Dal 2018 2017-12-06.jpg (hu)
  • Both Miklós .jpg (hu)
  • Frenreisz Károly .jpg (hu)
  • Mező Misi .jpg (hu)
  • Schell Judit .jpg (hu)
  • A Dal 2018 2017-12-06.jpg (hu)
  • Both Miklós .jpg (hu)
  • Frenreisz Károly .jpg (hu)
  • Mező Misi .jpg (hu)
  • Schell Judit .jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • --12-06
prop-hu:következő
  • 2019 (xsd:integer)
prop-hu:láblécIgazítás
  • center (hu)
  • center (hu)
prop-hu:meghívottElőadók
  • dbpedia-hu:Pápai_József
  • Balázs Fecó és Janicsák Veca (hu)
  • Charlie és Szekeres Adrien (hu)
  • Karácsony János és a Margaret Island (hu)
  • Kimnowak és Kardos-Horváth János (hu)
  • Kóbor János és a Balkan Fanatik (hu)
  • Magna Cum Laude és Ferenczi György (hu)
prop-hu:műsorvezetők
prop-hu:rendezőCsatorna
prop-hu:szavazásiRendszer
  • Zsűri és közönség szavazás (hu)
  • Zsűri és közönség szavazás (hu)
prop-hu:szélesség
  • 270 (xsd:integer)
prop-hu:szöveg
  • Both Miklós (hu)
  • Frenreisz Károly (hu)
  • Mező Misi (hu)
  • Schell Judit (hu)
  • Both Miklós (hu)
  • Frenreisz Károly (hu)
  • Mező Misi (hu)
  • Schell Judit (hu)
prop-hu:válogatók
  • 2018 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:zsűri
dct:subject
rdfs:label
  • A Dal (2018) (hu)
  • A Dal (2018) (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is prop-hu:előző of
is foaf:primaryTopic of