Property |
Value |
dbo:abstract
|
- Az A Farewell to Kings a kanadai Rush együttes ötödik stúdióalbuma (összességében a hatodik nagylemeze), amely 1977-ben jelent meg a kiadásában. Az album a 33. helyig jutott a poplemezek Billboard-listáján, az addigi legjobb helyezést elérve a Rush történetében. Az albumról kimásolt kislemez, a Amerikában felkerült a Billboard Hot 100 slágerlistára (szintén először az együttes történetében), a 76. helyre, míg Angliában a 36. helyezést szerezte meg. A stúdióban ismét Terry Brown hangmérnök/producerrel dolgoztak, de ezúttal nem Kanadában, hanem Nagy-Britanniában vették fel a lemezt, a dél-walesi Rockfield stúdióban. Ez volt az első Rush-album, amelyen hangsúlyos szerepet kapott a szintetizátor, ami a következő években aztán teljesen megváltoztatta az együttes hangzását. Az A Farewell to Kings két hónappal megjelenése után már megkapta az aranylemez minősítést, és 1993 decemberében lett platinalemez. CD-n először 1987-ben jelent meg az album, majd 1997-ben a Rush Remasters sorozatban adták ki újra digitálisan feljavított hangzással. A lemez címe Ernest Hemingway amerikai író Búcsú a fegyverektől (angolul: A Farewell to Arms) című klasszikus művére reflektál. (hu)

dbo:artist
| |
dbo:genre
| |
dbo:previousWork
| |
dbo:producer
| |
dbo:review
|
- https://www.sputnikmusic.com/review/31693/Rush-A-Farewell-to-Kings/
- https://www.loudersound.com/reviews/rush-a-farewell-to-kings-40th-anniversary-album-review
- http://www.allmusic.com/album/a-farewell-to-kings-r17124/review
|
dbo:subsequentWork
| |
dbo:title
|
- (hu)
- A Farewell to Kings (hu)
- (hu)
- A Farewell to Kings (hu)
|
dbo:wikiPageExternalLink
| |
dbo:wikiPageID
| |
dbo:wikiPageLength
|
- 4451 (xsd:nonNegativeInteger)
|
dbo:wikiPageRevisionID
| |
prop-hu:cím
|
- A Farewell to Kings (hu)
- A Farewell to Kings (hu)
|
prop-hu:date
| |
prop-hu:előadó
| |
prop-hu:előző
|
- (hu)
- All the World's a Stage (hu)
- (hu)
- All the World's a Stage (hu)
|
prop-hu:felvételek
|
- 1977 (xsd:integer)
- Rockfield Studios, Wales, UK (hu)
|
prop-hu:hossz
| |
prop-hu:jelenlegi
|
- (hu)
- A Farewell to Kings (hu)
- (hu)
- A Farewell to Kings (hu)
|
prop-hu:kiadó
|
- Anthem Records (hu)
- Mercury/Polygram (hu)
- Anthem Records (hu)
- Mercury/Polygram (hu)
|
prop-hu:kislemez
|
- Cinderella Man (hu)
- Closer to the Heart / Madrigal (hu)
- Cinderella Man (hu)
- Closer to the Heart / Madrigal (hu)
|
prop-hu:kislemez1dátum
| |
prop-hu:kislemez2dátum
| |
prop-hu:kritikák
|
- *Allmusic link
*Sputnik Music link
*Classic Rock link (hu)
- *Allmusic link
*Sputnik Music link
*Classic Rock link (hu)
|
prop-hu:következő
|
- (hu)
- Hemispheres (hu)
- (hu)
- Hemispheres (hu)
|
prop-hu:megjelent
|
- 1977 (xsd:integer)
- 1997 (xsd:integer)
|
prop-hu:producer
|
- Rush és Terry Brown (hu)
- Rush és Terry Brown (hu)
|
prop-hu:stílus
| |
prop-hu:típus
| |
prop-hu:url
| |
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
| |
dct:subject
| |
rdf:type
| |
rdfs:label
|
- A Farewell to Kings (hu)
- A Farewell to Kings (hu)
|
owl:sameAs
| |
prov:wasDerivedFrom
| |
foaf:isPrimaryTopicOf
| |
is dbo:previousWork
of | |
is dbo:subsequentWork
of | |
is foaf:primaryTopic
of | |