Property Value
dbo:abstract
  • A Glee egy zenés vígjátéksorozat az amerikai Fox tv-csatornán, melyet , Brad Falchuk és rendez. A sorozatindító részt 2009. május 19-én láthatta az amerikai közönség, majd szeptember 9-étől a többi részt. A csatorna eredetileg tizenhárom epizódot rendelt meg a sorozatból, majd szeptember 21-én még kilenc epizódot rendelt utána. Ezt a kilenc részt 2010. április 13. és június 8. között vetítették, amikor is bemutatták az évad záróepizódját. A sorozatból később berendelték mind a második, mind a harmadik évadját. A sorozat egy kitalált középiskolában játszódik (William McKinley High School) az Ohio állambeli Limában. A történet középpontjában egy iskolai kóruscsapat (glee club) áll. William Schuester átveszi a kórus irányítását, mivel a korábbi tanárt kirúgták, mert helytelenül viselkedett az iskola fiú tanulóival. Will elhatározza, hogy a megtépázott hírnevű csapatot újra régi fényében állítja vissza. Miközben feleségével Terrivel él, gyengéd érzelmek fűzik az iskola egyik munkatársához, Emmához (Jayma Mays). Megpróbálja elhárítani a pomponlányok edzőjének, Sue Sylvesternek (Jane Lynch) támadásait, akinek feltett szándéka a kórus megsemmisítése. (hu)

dbo:wikiPageID
  • 685057 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 117783 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23469608 (xsd:integer)
prop-hu:1régió
  • 2010-09-14 (xsd:date)
  • 2011-09-13 (xsd:date)
  • 2012-08-14 (xsd:date)
  • 2013-10-01 (xsd:date)
  • n/a (hu)
prop-hu:2régió
  • 2010-09-13 (xsd:date)
  • 2011-09-19 (xsd:date)
  • 2012-09-17 (xsd:date)
  • 2013-10-07 (xsd:date)
  • 2014-10-20 (xsd:date)
  • n/a (hu)
prop-hu:4régió
  • 2010-09-22 (xsd:date)
  • 2011-10-05 (xsd:date)
  • 2012-09-19 (xsd:date)
  • 2013-10-16 (xsd:date)
  • n/a (hu)
prop-hu:bluRay
  • igen (hu)
  • igen (hu)
prop-hu:cím
  • van (hu)
  • van (hu)
prop-hu:dvd
  • igen (hu)
  • igen (hu)
prop-hu:eredetiCím
  • 100 (xsd:integer)
  • 2009 (xsd:integer)
  • New York (hu)
  • Michael (hu)
  • Pilot (hu)
  • Funk (hu)
  • All or Nothing (hu)
  • Homecoming (hu)
  • Lights Out (hu)
  • Sweet Dreams (hu)
  • Thanksgiving (hu)
  • A Katy or a Gaga (hu)
  • A Night of Neglect (hu)
  • A Very Glee Christmas (hu)
  • A Wedding (hu)
  • Acafellas (hu)
  • Asian F (hu)
  • Audition (hu)
  • Bad Reputation (hu)
  • Ballad (hu)
  • Bash (hu)
  • Big Brother (hu)
  • Blame It on the Alcohol (hu)
  • Born This Way (hu)
  • Britney 2.0 (hu)
  • Britney/Brittany (hu)
  • Child Star (hu)
  • Choke (hu)
  • City of Angels (hu)
  • Comeback (hu)
  • Dance with Somebody (hu)
  • Diva (hu)
  • Dream On (hu)
  • Dreams Come True (hu)
  • Duets (hu)
  • Dynamic Duets (hu)
  • Extraordinary Merry Christmas (hu)
  • Feud (hu)
  • Frenemies (hu)
  • Funeral (hu)
  • Furt (hu)
  • Girls On Film (hu)
  • Glease (hu)
  • Glee, Actually (hu)
  • Goodbye (hu)
  • Grilled Cheesus (hu)
  • Guilty Pleasures (hu)
  • Hairography (hu)
  • Heart (hu)
  • Hell-O (hu)
  • Hold on to Sixteen (hu)
  • Home (hu)
  • I Am Unicorn (hu)
  • I Do (hu)
  • I Kissed a Girl (hu)
  • Jagged Little Tapestry (hu)
  • Journey to Regionals (hu)
  • Laryngitis (hu)
  • Loser Like Me (hu)
  • Love, Love, Love (hu)
  • Makeover (hu)
  • Mash Off (hu)
  • Mash-Up (hu)
  • Mattress (hu)
  • Movin' Out (hu)
  • Naked (hu)
  • Nationals (hu)
  • Never Been Kissed (hu)
  • New Directions (hu)
  • New New York (hu)
  • Old Dog, New Tricks (hu)
  • On My Way (hu)
  • Opening Night (hu)
  • Original Song (hu)
  • Pot o' Gold (hu)
  • Preggers (hu)
  • Previously Unaired Christmas (hu)
  • Prom Queen (hu)
  • Prom-asaurus (hu)
  • Props (hu)
  • Puppet Master (hu)
  • Rumours (hu)
  • Sadie Hawkins (hu)
  • Saturday Night Glee-ver (hu)
  • Sectionals (hu)
  • Sexy (hu)
  • Shooting Star (hu)
  • Showmance (hu)
  • Silly Love Songs (hu)
  • Special Education (hu)
  • Swan Song (hu)
  • Tested (hu)
  • The Back-Up Plan (hu)
  • The Break Up (hu)
  • The End of Twerk (hu)
  • The First Time (hu)
  • The Hurt Locker, Part One (hu)
  • The Hurt Locker, Part Two (hu)
  • The New Rachel (hu)
  • The Power of Madonna (hu)
  • The Purple Piano Project (hu)
  • The Quarterback (hu)
  • The Rhodes Not Taken (hu)
  • The Rise and Fall of Sue Sylvester (hu)
  • The Rocky Horror Glee Show (hu)
  • The Role You Were Born to Play (hu)
  • The Spanish Teacher (hu)
  • The Substitute (hu)
  • The Sue Sylvester Shuffle (hu)
  • The Untitled Rachel Berry Project (hu)
  • Theatricality (hu)
  • Throwdown (hu)
  • Tina in the Sky with Diamonds (hu)
  • Transitioning (hu)
  • Trio (hu)
  • Vitamin D (hu)
  • We Built This Glee Club (hu)
  • What the World Needs Now (hu)
  • Wheels (hu)
  • Wonder-ful (hu)
  • Yes/No (hu)
prop-hu:eredetiNézettség
  • 1.580000 (xsd:double)
  • 1.690000 (xsd:double)
  • 1.810000 (xsd:double)
  • 1.820000 (xsd:double)
  • 1.850000 (xsd:double)
  • 1.860000 (xsd:double)
  • 1.980000 (xsd:double)
  • 2.020000 (xsd:double)
  • 2.340000 (xsd:double)
  • 2.540000 (xsd:double)
  • 2.690000 (xsd:double)
  • 6.010000 (xsd:double)
  • 6.030000 (xsd:double)
  • 6.090000 (xsd:double)
  • 6.100000 (xsd:double)
  • 6.230000 (xsd:double)
  • 6.630000 (xsd:double)
  • 6.640000 (xsd:double)
  • 6.670000 (xsd:double)
  • 6.760000 (xsd:double)
  • 6.900000 (xsd:double)
  • 6.910000 (xsd:double)
  • 6.990000 (xsd:double)
  • 7.080000 (xsd:double)
  • 7.090000 (xsd:double)
  • 7.110000 (xsd:double)
  • 7.130000 (xsd:double)
  • 7.150000 (xsd:double)
  • 7.280000 (xsd:double)
  • 7.300000 (xsd:double)
  • 7.360000 (xsd:double)
  • 7.400000 (xsd:double)
  • 7.410000 (xsd:double)
  • 7.460000 (xsd:double)
  • 7.470000 (xsd:double)
  • 7.500000 (xsd:double)
  • 7.530000 (xsd:double)
  • 7.650000 (xsd:double)
  • 7.810000 (xsd:double)
  • 7.900000 (xsd:double)
  • 8 (xsd:integer)
  • 8.130000 (xsd:double)
  • 8.140000 (xsd:double)
  • 8.420000 (xsd:double)
  • 8.600000 (xsd:double)
  • 8.990000 (xsd:double)
  • 9 (xsd:integer)
  • 9.070000 (xsd:double)
  • 9.210000 (xsd:double)
  • 9.620000 (xsd:double)
  • 9.800000 (xsd:double)
  • 10.380000 (xsd:double)
  • 10.530000 (xsd:double)
  • 10.580000 (xsd:double)
  • 10.800000 (xsd:double)
  • 10.920000 (xsd:double)
  • 10.990000 (xsd:double)
  • 11 (xsd:integer)
  • 11.070000 (xsd:double)
  • 11.200000 (xsd:double)
  • 11.360000 (xsd:double)
  • 11.490000 (xsd:double)
  • 11.570000 (xsd:double)
  • 11.580000 (xsd:double)
  • 11.590000 (xsd:double)
  • 11.620000 (xsd:double)
  • 11.680000 (xsd:double)
  • 11.700000 (xsd:double)
  • 11.760000 (xsd:double)
  • 11.920000 (xsd:double)
  • 12.180000 (xsd:double)
  • 12.450000 (xsd:double)
  • 12.980000 (xsd:double)
  • 13.510000 (xsd:double)
  • 13.660000 (xsd:double)
  • 26.800000 (xsd:double)
prop-hu:eredetiOrszág
  • USA (hu)
  • USA (hu)
prop-hu:eredetiSugárzás
  • 2009 (xsd:integer)
  • 2010 (xsd:integer)
  • 2011 (xsd:integer)
  • 2012 (xsd:integer)
  • 2013 (xsd:integer)
  • 2014 (xsd:integer)
  • 2015 (xsd:integer)
  • --11-01
  • --11-07
  • --11-08
  • --11-09
  • --11-11
  • --11-14
  • --11-15
  • --11-16
  • --11-18
  • --11-21
  • --11-22
  • --11-23
  • --11-25
  • --11-28
  • --11-29
  • --11-30
  • --12-02
  • --12-05
  • --12-06
  • --12-07
  • --12-09
  • --12-13
prop-hu:eredetibemutató
  • 2015 (xsd:integer)
  • 2009-05-19 (xsd:date)
  • 2010-09-21 (xsd:date)
  • 2011-09-20 (xsd:date)
  • 2012-09-13 (xsd:date)
  • 2013-09-26 (xsd:date)
prop-hu:eredetizáró
  • 2015 (xsd:integer)
  • 2010-06-08 (xsd:date)
  • 2011-05-24 (xsd:date)
  • 2012-05-22 (xsd:date)
  • 2013-05-09 (xsd:date)
  • 2014-05-13 (xsd:date)
prop-hu:fehérBetű
  • van (hu)
  • van (hu)
prop-hu:leírás
  • Sebastian megzsarolja Rachelt: vagy kiszáll a versenyből, vagy kitesz egy inkrimináló, hamis fotót Finnről a netre. Sue elmondja Quinn-nek, hogy gyermeket vár. Miután Karofsky-t nyilvánosan megszégyenítik az öltözőben, majd később az interneten is, a fiú annyira elkeseredik, hogy öngyilkosságot kísérel meg. Rachel és Finn házassági terveit az utolsó pillanatban váratlan esemény zavarja meg. (hu)
  • Brittany bejelenti hogy egy aszteroida közeleg Földünk felé és napjaink vannak hátra. Ennek szellemében a hét témája a Glee Klubban az utolsó esély. Shannon bevallja Willnek, hogy szeretné, ha ő lenne élete férfija. A McKinley gimiben lövések dördülnek, mindenki fedezékbe vonul és átértékeli az életét. Sue óriási áldozatot hoz Beckyért és hősiesen viseli, hogy kirúgják. Ryder neten megismert szerelméről kiderül, hogy nem az, akinek kiadta magát. (hu)
  • Rachel kicsit elszállt a sikereitől, ami Kurtöt nagyon zavarja, ezért kihívja egy éjféli énekes párbajra, amit Kurt meg is nyer. A McKinleyben díva-hét van, mindenki lelkesen készül a megmérettetésre. Santana féltékeny Brittanyre, és vissza akarja szerezni Samtől. Végül rájön, hogy Brittany mindig is a legjobb barátnője lesz, és elköltözik New Yorkba Rachelhez. Tina lelkesen ápolja a náthás Blaine-t, és mire észbe kap már halálosan szerelmes bele. Finn és Emma sokat segítenek egymásnak, annyira nagy a bizalom közöttük, hogy még egy csók is elcsattan. (hu)
  • Sue mesterkedéseinek köszönhetően a McKinley gimi évkönyve, az Égzengés nem fogja szerepeltetni a kórustagok fotóját, mivel azt minden évben vandál módon összefirkálják vagy kitépkedik. Will mindent megtesz, hogy a Glee mégis bekerüljön az évkönyvbe, de nem sejti, hogy a klubtagok szeretnének kimaradni belőle. Will végül kiharcolja, hogy két klubtag rajta lehessen a képen, az eminens Rachelen kívül azonban senki nem akar rajta lenni, így a lány elszánt társ-vadászatra indul. (hu)
  • Will azt a feladatot adja a kórusnak, hogy Valentin nap alkalmából szerelmes dalokat adjanak elő. A kórus emellett felállít egy csókstandot az eseményre. Ezalatt Blaine és a Dalton Academy-s Warblers előadnak egy dalt egy ruha üzletben. (hu)
  • Sue elhatározza, hogy főhajtásként régi nagy kedvence és példaképe, Madonna előtt, a Cheerios egy különleges számmal fog előállni. Will az előadást látva úgy dönt, hogy a Glee klub eheti feladata egy Madonna szám feldolgozása lesz. Jessie szeretné rávenni Rachelt, hogy feküdjön le vele, de a lány még nem érzi úgy, hogy készen áll erre. Emma és Will összefog, hogy a Glee lánytagjainak kissé megnövelje az önbizalmát. Santana felajánlja Finnek, hogy megszabadítja őt a szüzességétől. Kurt és Mercedes készít egy Madonna videóklipet, amiben az igazi meglepetés a vendégszereplő személye. Emma, a Madonna számoktól felbátorodva, azt mondja Willnek, hogy készen áll rá, hogy az övé legyen. (hu)
  • Santana megzsarolja Karofskyt azzal, hogy csináljanak egy bántalmazás elleni klubot az iskolában, hogy a lány meggyőzhesse Kurtöt, hogy visszajöjjön a McKinley-be és a New Directionshöz. Lauren Quinn ellen versenyez a bálkirálynői címért, így beleás Quinn múltjába, akiről meglepő múltbéli információk kerülnek napvilágra. Finn táncolás közben véletlen eltöri Rachel orrát, így a kórus minden tagja megpróbálja meggyőzni Rachelt, hogy ne szabassa át az orrát. (hu)
  • Will bejelenti a Glee Klubnak, hogy Washingtonban fog dolgozni három hónapig, és Finn veszi át a Klub vezetését. Sue minden eszközzel meg akarja akadályozni, hogy Wade kapja Rizzo szerepét a Grease-ben. Cassandra javaslatára Rachel és Kurt hazautaznak megnézni az előadást, s Cassandra közben összejön Brodyval. Kurt még mindig nem tud megbocsátani Finnek. A Grease előadásnak óriási a sikere. (hu)
  • Mióta kiderült, hogy Quinn gyereket vár Finntől, a gimi egykori álompárjának élete kész pokol lett. Sokan piszkálják őket, főleg Finn focis társai, akik megkérdőjelezik döntési képességeit, sőt még a férfiasságát is. Az esküvőre készülő Emma és Ken nem tudják eldönteni, milyen zene szóljon az esküvőn. Will nászajándékul azt is elvállalja, hogy táncleckéket ad Emmának. Quinn és Finn Emmától kér népszerűségi tanácsokat. Rachel és Puck egy álom miatt közelebb kerülnek egymáshoz, de Rachel bevallja, csak azért fogadta Puck közeledését, mert abban reménykedett, hogy Finn féltékeny lesz. Puck is beismeri, hogy azért lépett be a Glee Klubba, hogy Quinn közelében lehessen. Sue randevúra megy Roddal… (hu)
  • A kórus mellőzött, alulértékelt előadók dalait énekli, hogy pénzt gyűjtsön Artie, Mike, Tina, és Brittany klubjának, a Középiskolai Tízpróba bajnokságára. Amikor Sue megtudja, hogy a New Directions jótékonysági koncertet szervez, megpróbálja megállítani őket. Lauren meggyőzi Mercedest, hogy viselkedjen kicsit dívásan, így majd megkap mindent. (hu)
  • Will Schuester, a McKinley Középiskola spanyoltanára megpróbálja megmenteni az iskola kórusát, melynek egykor ő is tagja volt. A tanári karban nem mindenki lelkesedik a kórus új vezetőjéért. Azonban Emma, az iskola csinos életvezetési tanácsadója boldog, sőt felajánlja, hogy a csapat kísérőtanára lesz. Will persze nem is sejti, hogy a válogatás milyen megpróbáltató. A Glee Klub Schuester szívügye, de ő egyedül kevés a kórus megmeneküléséhez; szüksége lenne néhány jó hangú diákra is. A sok jelentkező kiszűrése után már csak azt kell elérnie, hogy az iskola egyik legjobb sportolója, az aranytorkú Finn is belépjen a Glee Klubba. (hu)
  • Will boldog, hogy apa lesz, még szüleivel is megosztja a nagy hírt. Miután Rachel megsérti, tanártársaival zenekart alapít Acapalik néven. Rachel felveti, hogy koreográfusnak kérjék fel Dakota Stanley-t, aki épp a legnagyobb ellenfelüket, a Vocal Adrenaline-t készíti fel. Terri titokban kétségbeesetten próbálkozik teherbe esni, de sikertelenül. Miután két Acapalik-tag is kiesik a fiúcsapatból, Puck és Finn jelentkeznek az üres helyekre, és Josh Groban előtt adnak elő. (hu)
  • Sam Evans visszatér a McKinley gimibe és a New Directionsbe Finn bátorítására, pont időben, hogy részt vegyenek a válogatón, melyet idén a McKinleyben tartanak, s melyen kemény ellenfelek lesznek: az iskola másik kórusa, a Troubletones, valamint a Unitards, élükön Harmonyval. Sebastian másodjára is megpróbálja megkaparintani Blaine-t. (hu)
  • Kurt ellop Sue irodai fiókjából egy videót, amin Sue a musicalsztár Olivia Newton-John Physical című számára táncol. Miután a klubtagok kiszórakozták magukat, Finn felteszi a netre, így Sue kellemetlen hírnévre tesz szert. Panasszal fordul Figginshez, ráadásul az igazgató orra alá dug egy listát, mely a Glee klub tagjait sorolja fel, aszerint, hogy ki mennyire dögös. Will megfogadja, hogy utánajár annak, ki készítette a listát és felelősségre vonja. A klubtagok egymást vádolják, senki sem akarja magára vállalni. Sue párkapcsolati tanácsokat osztogat Emmának, aki némileg felbátorodva durván lehordja Willt a tanáriban, kollegáik füle hallatára: megtudta az April Rhodes-os éjszakát és azt is, hogy Will csókolózott a Voall Adrenaline vezetőjével, és kijelenti, hogy szakít vele. Sue-t felhívja maga Olivia Newton-John, aki különleges ajánlattal áll elő. (hu)
  • Rachelt harmadszor is visszahívják a Funny Girl meghallgatásra, és lélegzetelállító produkcióval szerepel. Eközben a Glee Klub a kerületi döntőre készül, ahol két másik tehetséges csapattal kell megmérkőzniük. Brittany az egyetemi interjúja után hatalmas változáson megy keresztül, amivel mindenkit megdöbbent, ezért Sam megkéri Santanát, hogy jöjjön el, és beszéljen vele. Ryder végre megtudja, hogy kicsoda a rejtélyes Katie, és dühében úgy dönt, kiszáll a kórusból. Blaine titokban arra készül, hogy megkérje Kurt kezét, Sam viszont megpróbálja lebeszélni róla. A verseny után Emma hatalmas meglepetést okoz Willnek és az egész Glee Klubnak. (hu)
  • Az iskolai musical, a West Side Story próbája és előadása zajlik, aminek a főrendezője Artie. Mike összeveszik az apjával azon, hogy profi táncos akar lenni, és Beiste edzőnő egy új hódolót szerez a főiskolai újonckereső, Cooter Menkins szerepében, aki ösztöndíjat ajánl fel a legjobb focistának. Kurt és Blaine megvitatják, hogy szeretkezzenek-e, ahogy Rachel és Finn is, azonban utóbbi aggódik, hogy beválogatják-e a főiskolai focicsapatba. Az új Dalton Academy-s Warbler, Sebastian Smythe megpróbálja elcsábítani Blaine-t, és elhívja őt és Kurtöt egy melegbárba, ahol Dave Karofsky ad néhány tanácsot Kurtnek. (hu)
  • Will régi filmekkel vigasztalja magát, mert Emma még mindig nem került elő. Finn és Artie trükkösen kiderítik, hogy hol van Emma, és arra biztatják Willt, hogy keresse fel. Santana arra gyanakszik, hogy Brody drogdíler, ami Rachelt nagyon bántja. Santana azt is kideríti, hogy Rachel csinált egy terhességi tesztet, ami pozitív lett. Marley elmondja Jake-nek, hogy Ryder megcsókolta, Finn pedig bevallja Willnek, hogy Emmát megcsókolta az esküvő előtt. (hu)
  • A New Directions szembeszáll a Dalton Academy Warblersszel és az Aural Intensityvel a kerületi döntőn, ahol Kathy Griffin és Loretta Devine vendégszerepelnek, mint zsűrik. Blaine végre bevallja a szerelmét Kurt iránt, és járni kezdenek. (hu)
  • Jesse visszamegy a Carmel gimibe, ami alaposan megijeszti a kórus tagjait. A vokálosok vécépapírral dekorálják ki a Glee próbatermét, ám gyerekes diákcsínyüket Puck és Finn komolyabban torolja meg: kilyukasztják a vokálosok autóinak kerekeit, így a kirúgás veszélye fenyegeti őket. Végül megegyeznek Shelbyvel, hogy megtérítik az okozott kárt, ehhez viszont dolgozniuk kell. Kimondják Terri és Will válását, közben közeledik az Országos Pomponlány Bajnokság, és Will úgy dönt, visszavág Sue-nak mindazért a bosszúságért, amit egész évben okozott neki. (hu)
  • Egy helyi futball bajnokság félidejében elhangzik Michael Jackson "Thriller"-je keverve egy másik dallal. Will és Beiste edzőnő kitervelik, hogy összeteszik a folyton háborúskodó futball csapatot és a kórust, Sue pedig mindent megtesz, hogy újra megnyerje az országos bajnokságot. (hu)
  • A bálkirálynői koronáért felforrósodik a verseny, és Figgins igazgató megbízza a New Directionst, hogy ők lépjenek fel a bálon. Jesse St. James visszatér, hogy udvaroljon Rachelnek, feldühítve ezáltal Finnt, és ezzel pedig Quinnt. Eközben Kurt elhatározza, hogy segít Karofskynak megbirkóznia a homoszexualitásával. A bálkirályi- és királynői versenynek érdekes eredménye lesz. (hu)
  • Amikor a szabad szellemű helyettes tanár, Holly Holliday betölti a hiányzó szexuális felvilágosító tanár állását, egyesíti erejét Mr. Schuesterrel, hogy megtanítsa a New Directions tagjait az élet tényeire. Ezalatt Emma a Cölibátus Klub elnöke lesz, és ő és Dr. Carl néhány személyes problémát is megtapasztalnak a személyes életükben. (hu)
  • Karácsony van és Sue megígérte a hajléktalanszállón, hogy a kórus is fellép a karácsonyi rendezvényen. Azonban a helyi tévé karácsonyi különkiadását, amit Artie rendez, éppen aznap veszik fel. Finn nehéz helyzetbe kerül, amikor Rachelnek szeretne karácsonyi ajándékot vásárolni. Rory első karácsonyát tölti a családja nélkül és Sam sokat segít neki. (hu)
  • A New Directions egy Britney Spears dalt akar előadni a Hazafutási Gyűlésen, de Will vonakodik tőle. Ezután Brittany, Santana, Rachel, és Artie mind elmennek Emma új barátjának, Carl fogorvosi rendelőjébe, hogy megtisztíttassák a fogukat, és mindannyian Britney Spears fantáziákat látnak, miután altatógázt kapnak. Artie belép a futballcsapatba. (hu)
  • Will szétválasztja a csoportot, hogy rendezzen egy újabb mash-up versenyt. Kurt, Karofsky terrorizálásába belefáradva, a New Directions számára elmegy kémkedni a Dalton Academybe, ahol találkozik Blaine-nel . Blaine bátorítja Kurtöt, hogy álljon ki magáért. Beiste edzőnő megtudja, hogy róla fantáziálnak a fiúk, hogy „ne menjenek el”, így a nő elhatározza, hogy felmond. Puck visszatér és összebarátkozik Artie-val a közszolgálati tevékenységének köszönhetően. (hu)
  • Puck egy véletlen folytán kénytelen megszabadulni mohawk-frizurájától, ami drámai változást idéz elő az iskolában, és hatalmasat zuhan a népszerűségi indexe. Hogy mentse, ami menthető, felajánlja az éppen népszerű Mercedesnek, hogy járjanak. Kurt úgy érzi, az apja túl sok időt tölt Finnel, őt pedig kihagyja a közös programokból. Rachel leleplezi az éneklésben lazsáló klubtársait – Will felelősségre vonja a kórust, hogy miért nem énekelnek teljes erőbedobással. Rachel a megerőltető éneklések hatására elveszíti a hangját és komolyan megbetegszik. Miután kiöntötte a lelkét Sue-nak, Kurt megpróbál úgy viselkedni, ahogy egy apa azt a fiától elvárná: fiús ruhát ölt, érdeklődik a sport iránt, és járni kezd Brittanyval. (hu)
  • Will és Sue is szembesülnek egy költségvetési megvonással, ezért Finn és Rachel megpróbálnak új tagokat toborozni a New Directionsbe. Eközben a foci csapat az Shannon Beiste-hez, új edzőnőhöz próbál igazodni, aki ideiglenesen kirúgja Finnt a csapatból. Quinn átveszi Santana helyét, így ő lesz a pomponlányok csapatkapitánya, Tina és Mike pedig elkezdenek járni. Vendégszerepel Charice egy Fülöp-szigeteki cserediákként. (hu)
  • Kurt és Rachel távozása után kiéleződik a helyzet a Glee Klubban. Mindenki a szóló szerepére pályázik, miközben Will új felvételit hirdet a megüresedett helyek betöltésére. A kiválasztottak teljesen új irányt adnak, amivel nem ért mindenki egyet, különösen Sue-nak nem tetszik. Rachel New Yorkba költözött, ahol tánctanára, Cassandra kissé durván próbálja ráncba szedni az elsősöket. Megismerkedett egy helyes harmadéves sráccal, Brodyval. Finnről még mindig semmi hír. Kurt - az apja és Blane unszolására - végül szintén New Yorkba utazik. A Glee Klubba új lány érkezik, Marley, akit az előző iskolában a kövér anyukája miatt cikiztek. (hu)
  • Miután Tina kifakad a próbán, hogy soha nem kap szólót és többen is háttérba szorulnak Rachel Berry miatt, beleesik a szökőkútba és különös álmot él át, ahol a kórustagok egymás szerepét játsszák el. Sue megpróbálja kellékek segítségével feldobni a számokat, amiből Willnek hamar elege lesz. Rachel meghívja Carmen Tibideaux-t az országosra, hogy lássa, hogy mégis hiteles előadóként tud fellépni. (hu)
  • Emma lázasan - és kényszeresen - készül az esküvőre, Will pedig a Glee Klubot kéri meg, hogy dalaikkal szórakoztassák a násznépet. A nagy napon Emma mégis faképnél hagyja Willt, és Sue vonul fel az oltár elé, de ő is csak bosszúból. A bulit az elmaradt szertartás ellenére megtartják, és az est végére Tinát leszámítva senki nem marad partner nélkül, még Artie sem. Ryder millió ötlettel kisegíti a tanácstalan Jake-et, ezzel csodálatos Valentin-hetet szerezve Marleynak. Rachel bevallja Brodynak, hogy lefeküdt Finn-nel, Brody viszont nem őszinte vele a Valentin-napi programjával kapcsolatban. (hu)
  • Will edzőtábort hirdet a kórus néhány tagjának, hogy a táncukon javítsanak. Megkezdődnek a meghallgatások az iskolai musical, a West Side Story szerepeire. Sue felhasználja Quinnt egy művészetellenes reklámban a kongresszusi kampány részeként. Shelby Corcorant felbérlik, aki új kórust kezd, azonban most a MicKinley falai között tevékenykedik, és az örökbefogadott lánya szüleivel, Quinnel és Puckkal beszél. Kurt kampányba kezd, hogy ő legyen a végzős osztályelnök. (hu)
  • Amikor kiderül, hogy Sue is a kerületi verseny zsűritagjai között van, a Glee klubban kitör az általános riadalom. Még Will is úgy érzi: nincs esélyük nyerni vagy helyezést elérni, márpedig akkor Figgins megszünteti a klubot. Will Emmától kér tanácsot, aki azt javasolja, hogy ne adja fel a harcot. A kerületin az első szám fergeteges sikere után Quinnt az anyja keresi fel, aki elhagyta az apját. Sue komoly összetűzésbe keveredik a többi zsűritaggal, és végül arra szavaz, hogy a Glee klub nyerjen. (hu)
  • Artie-t zavarja a kiszolgáltatottsága, de Rory segítségével rájön, hogy ha nem kerül kerekesszékbe, akkor nincs Glee Klub és a barátai élete katasztrofálisan alakult volna. Kurt bejutott a NYADA-ra, karácsonykor meglátogatja Burt, sokkoló hírt közöl vele és meglepetésként magával hozza Blaine-t. Puck elhívja Los Angeles-be Jake-et, de karácsony estére hazamennek, és egy családként ünnepelnek négyesben, az anyukáikkal. Sam és Brittany még a maja világvége előtt összeházasodnak, de a világnak nem lesz vége. Sue feladata, hogy Marley anyukájának karácsonyra ajándékot vegyen, és miután véletlenül kihallgat egy beszélgetést, szívmelengető ötlete támad. (hu)
  • A kórus Whitney Houston dalaival próbálja átvészelni az utolsó iskolai hetek és a közelgő felvételi miatti nehéz időszakot. Will azt szeretné, ha Emmával nem várnának karácsonyig, hanem már a következő hónapban megtartanák az esküvőt. Quinn és Joe között váratlan érzelmek lobbannak fel. Kurt megismerkedik egy fiúval és üzengetni kezdenek egymással, amit Blaine nagyon rosszul visel. (hu)
  • Artie rábeszéli Finnt, hogy rendezzék együtt a Grease-t, amiben Mercedes és Mike is segít neki. Danny Zuko szerepére Finn talál egy fiút, Rydert, aki reméli, hogy tanulási problémáit a zene és a tánc segít megoldani. Marley megkapja Sandy szerepét, Kitty ezért bosszút forral ellene. Emma bevallja Willnek, hogy nem szeretne Washingtonba menni. (hu)
  • Finn elmondta Rachelnek, hogy kirúgták a katonaságtól és négy hónapja egy hátizsákkal járja az országot, amire a lány nagyon megbántódott, mert nem értette, miért nem jelentkezett nála Finn. Brittany és Santana megbeszélik, hogy felnőttként kezelik a kapcsolatukat, és megpróbálják elengedni egymást. Kitty zavaros klubot alapít, Hátrahagyottak néven, ami egyáltalán nem növeli a népszerűségét, sőt még Jake is szakít vele. Blaine megcsalta Kurtöt, aki ezt nem tudja megbocsátani. (hu)
  • Figgins igazgató felhívja a tantestület figyelmét a fiatalkorúak ivászat veszélyeire, Rachel pedig bulit rendez, és a dolgok igazán felhevülnek, amikor a többiek üvegezős játékot játszanak. (hu)
  • Sue megzsarolja Figginst, hogy helyeztesse vissza őt az iskolába és a Cheerios csapat élére. Will döbbenten veszi tudomásul a történeteket, de mikor békejobbot nyújt, Sue az arcába vágja: addig nem nyugszik, amíg ki nem rúgatja. Rachel és Finn kapcsolata nem zökkenőmentes; Finn úgy érzi, Rachel túlságosan rátelepszik. Will és Emma randevút beszélnek meg Will lakására. Rachel megismerkedik legnagyobb ellenfelük, a Vocal Adrenaline vezető énekesével, Jessie St. Jamesszel, és kölcsönös vonzalom alakul ki közöttük. Sue tanácsára Santana és Brittany randevúra hívja Finnt, hogy Rachel kiboruljon és otthagyja a kórust. Will ellátogat a Vocal Adrenaline próbájára, és megismerkedik a kórusvezetővel, a csinos Shelbyvel , akivel végül a lakásán kötnek ki. (hu)
  • Kurt apja rajtakapja a fiát, amint két barátnőjével női dresszben táncol. Az egyik lány azt hazudja, hogy Kurt a focicsapat miatt edz, ahová nemrég felvették. Kurt segítséget kér Finntől: szeretne részt venni egy próbaedzésen. Terri elárulja Kendrának, hogy valójában nem is vár gyereket. Finn döbbenten értesül arról, hogy Quinn gyereket vár tőle. A próbaedzésen mindenkit nagy meglepetés ér: Kurt, sajátos koreográfiája ellenére, zseniális góllövő. (hu)
  • Miután Will megtudja, hogy Emma újonnan imádja a The Rocky Horror Picture Show-t, a kórusvezető hirtelen eldönti, hogy a kórus a zenés filmből fog egy cenzúrázott változatot előadni iskolai darabként. A problémák egymás hátán gyülekeznek, beleértve, hogy Sue is beszáll a produkcióba, hogy leadjon egy kritikát a tévében a határokat átlépő kórusról. A New Directions végül kiszáll az előadásból és maguknak adják elő a végső dalt. (hu)
  • A Glee Klub arra készül, hogy az egész iskola előtt fellépjen. A leégés garantált, hiszen egy régi diszkószámot adnak elő. De a cél a fontos, ami nem más, mint felkelteni a diákok érdeklődését és rábírni őket arra, hogy lépjenek be a kórusba. A kerületi versenyre ugyanis csak tizenkét fős csapatok nevezhetnek. Persze az iskolai fellépés nem úgy sikerül, ahogy Will eltervezte, és ezzel magára haragítja Sue-t. Quinn és két barátnője jelentkezik a Glee Klubba. (hu)
  • Rachelt másodszor is behívják Funny Girl meghallgatásra, amit elsőként Willnek mesél el. Kurt elkíséri Burtöt az orvoshoz, ahol megtudják, hogy sikeres volt-e a rák ellenes kezelés. Blaine szeretné megkérni Kurt kezét, és erről Kurt apjával is beszél. Mercedes összerúgja a port a producerével ezért magánúton adja ki az első albumát. Artie-t felveszik a Brooklyni Filmakadémiára, de nem akar elmenni. Cassandra nem a várt módon reagál Rachel sikerére. (hu)
  • Miután a sajtos melegszendvicsére Jézus képe ráég a pirítóban, Finn hinni kezd annak erejében. Emiatt a gyerekek beszélnek a vallásról és annak személyenkénti jelentőségéről. Kurt apja eközben, Burt szívrohamot szenved el és eszméletét veszti. Sue megkérdőjelezi a saját hitét és beszél Istenről a testvérével, Jeannel. (hu)
  • A Glee Klubban az eheti feladat egy ballada eléneklése a párokba osztott diákok számára. Nagy derültséget vált ki, hogy Finn és Kurt a sorsolás során egy pár lettek. Azonban Will nehéz helyzetbe kerül: Rachellel kell duettet énekelnie, aki láthatóan beleszeretett a közös szám alatt. Quinnek egyre inkább nehezére esik titkolni állapotát a szülei előtt. Édesapja, Russell meghívja vacsorára Finnt, azonban a kellemesnek induló este rémálomba torkollik, amikor Finn egy balladával mondja el a szülőknek, hogy a lányuk gyereket vár tőle. Rachel szerelme egyre vadabb magasságokba szárnyal: elmegy Willékhez, és Terri helyeslésével nekiáll kitakarítani a lakásukat. Will Emmától kér tanácsot… (hu)
  • A kórus létszáma lecsökkent tízre, így Will ismét azzal bízza meg a tagokat, hogy toborozzanak több embert. Sue a kongresszusba akar bekerülni, és el akarja töröltetni az összes művészeti foglalkozást és órát az iskolában, és arra utasítja a pomponlányok két társkapitányát, Santanát és Beckyt, hogy szabotálják a kórus által használt zongorákat. Blaine átiratkozik a McKinley gimibe, hogy Kurttel lehessen, majd csatlakozik a New Directionshez is. Rachel és Kurt ballagás utáni New Yorkos tervei hanyatlani látszanak. (hu)
  • A New Directions egyre közelebb kerül az országos bajnoksághoz, Sue pedig megpróbálja szabotálni a repülésüket. Azonban a kórusnak más dolga is akad: énekelniük kell egy temetésen, ugyanis Sue nővére, Jane eltávozott. Jesse manipulálni akarja Willt, és azzá tenni a kórust, amivé ő akarja, és csak Rachelt akarja boldoggá tenni a módszereivel. Finn szakít Quinnel a Rachel iránt érzett érzelmei miatt. (hu)
  • Kurt megkapta a gyakornoki állást a vouge.com-nál, és becsempészte Rachelt egy kis stílus-átalakításra. Blaine indult a diákönkormányzat elnökválasztásán, Sam lett az alelnöke. Will úgy érezte, hogy fogytán a kreativitása és hosszasan dilemmázott, hogy megpályázzon-e kormányzati állást. Emma támogatná a terveit. (hu)
  • Miután Mike Chang "5-ös alá"-t kap a kémia dolgozatára, az apja ki akarja őt venni a kórusból. Mike ehelyett meghallgatásra megy a West Side Story egyik szerepéért. Mercedes is jelentkezik, de elutasítja a szerepet, amikor kiderül, hogy Maria szerepét ő és Rachel közösen kapták, és egyenlően fognak benne játszani, egyik alkalommal ő, másik alkalommal pedig Rachel. Mercedes továbbá kilép a New Directionsből, és csatlakozik Shelby rivális kórusához. Brittany kampánya az egeket rengeti, és Rachel is jelölt lesz, ezzel felbosszantva a másik jelöltek, Kurtöt. Emma szülei látogatóba jönnek, és a viselkedésük és saját lányuk megszégyenítése miatt Emma kényszerbetegsége visszaesést produkál. A musical szereplőlistáját kifüggesztik. (hu)
  • Egy véletlen folytán Will fantasztikus ötlettel áll elő: hogy pótolja Rachelt, felkeresi a Glee Klub egykori csodás hangú énekesnőjét, a mára már kissé lecsúszott színésznőt, April Rhodest . Meggyőzi a nőt, hogy mivel annak idején nem fejezte be az iskolát, tagja lehet a Glee Klubnak, sőt az ő segítségével le is érettségizhet. April jelenléte azonban nem várt gondokat okoz az iskolában és a klubban egyaránt: flörtöl a fiúkkal, lopási trükkökre tanítja a lányokat, és elég gyakran felönt a garatra. Annak ellenére, hogy megkapta a Kabaré főszerepét, Rachel egyre boldogtalanabb. A csapat tudomást szerez Quinn terhességéről – utoljára Rachel tudja meg, aki, miután randevúzott és csókolózott Finnel, úgy dönt, visszatér a Glee-be. (hu)
  • Az osztályelnökségért folyó verseny a végéhez közeledik, és valaki megpróbálja befolyásolni az eredményeket. Beiste edzőnő megpróbálja visszaszerezni Cootert Sue-tól, és Sue saját választásának napja is elérkezik. Quinn és Puck élete bonyolódik, Santana bevallja másságát a családjának, és egy sokkoló dolog meghiúsítja a New Directions terveit a közelgő válogató versenyen. (hu)
  • A New Directions, a Warblers és a Hipsters megmérkőzik a válogatón, és nem várt eredmények születnek. Carl és Emma románca egy új szinttel emelkedik Will nemtetszésére. (hu)
  • Becky elhatározza, hogy Artie-val szeretne járni, és a fiú eleinte úgy tűnik, partnerként tekint rá. Miután Shannon és Cooter titkon összeházasodtak, Emma azon kesereg, hogy Will soha nem fogja elvenni, azonban Will a kórus segítségét a tökéletes lánykérés megszervezéséhez. Finn döbbenetes dolgot tud meg az édesapjáról. (hu)
  • Sue újra beindítja az iskolaújságot, és pletykákat nyomat bele róla a kórustagokról, hogy belső viszályokat keltsen. Quinn ultimátumot ad Finnek, hogy vagy a kapcsolatuk, vagy Rachellel való barátsága között válasszon. April Rhodes visszatér az iskolába, hogy meggyőzze Willt, hogy menjen vele a Broadwayre. (hu)
  • Rachel arra gyanakszik, hogy Quinn és Puck között több van mint barátság. Mivel Mercedes már elmondta a többi klubtagnak, hogy Puck a baba apja, ők megpróbálják a tényt eltitkolni Rachel elől, nehogy elárulja Finnek. Emma felajánlja, hogy eltolja az esküvőjét egy pár órával, így Will helyetteseként el tudja kísérni a Glee Klubot a körzetire. Mivel Will kizárta magát a versenyből, nem segíthet a gyerekeknek az előadandó számok listája ügyében sem. Rachel nem bírja ki, és elmondja Finnek az igazat Quinn terhességéről, aki dühében otthagyja a kórust. A versenyen a Glee tagjai elhűlve tapasztalják, hogy ellenfeleik az ő számaikat adja elő. (hu)
  • A Szuperhősök Titkos Társasága rájön, hogy a trillárdások ellopták az országos bajnoki kupát. Az új vezér, Hunter rá akarja venni Blaine-t, hogy menjen vissza a Daltonba, de Samnek sikerül meggyőzni, hogy maradjon. Finn is szuperhős jelmezt ölt, hogy a Glee Klub elfogadja vezetőnek, és végül sikerül összehoznia a csapatot és kibékíteni az ellenségeket. A Klub lázasan készül a selejtezőre. Marley és Jake randiznak, és mivel Rydernek is tetszik Marley, megegyeznek, hogy Ryder kapja a fő táncos szerepét a selejtezőn. (hu)
  • Quinn annak ellenére csodálatosan érzi magát, hogy egy ideig tolókocsiban kell maradnia. Figgins azzal fenyegeti Sue-t, hogy a szinkronúszó-csapat edzőjét, a sikeres Roz Washingtont teszi meg a Cheerios társvezetőjévé, ezért Sue összefog Will-lel, hogy az országos verseny megnyerésével pénzt szerezzen az iskolának. Blaine nem túl boldog, mert hirtelen felbukkant bátyja kisebb forradalmat idéz elő a kórusban. Sue váratlan hírt kap születendő gyermekével kapcsolatban. (hu)
  • Rachel eljött a kollégiumból és összeköltözött Kurttel, aki jelentkezett a vouge.com-hoz egy állásra. Brody szeretne összejönni Rachellel, de ő még Finnbe szerelmes, viszont egyre nehezebben viseli, hogy semmit nem tud róla. Brittanyt kirúgták a Cheeriosból, mert leromlott a tanulmányi átlaga, és ez elindítja a lejtőn lefelé. Will és Emma próbálják ápolni a lelkét, végül egyedül Sam fedezi fel a titkát. Jake úgy dönt, hogy mégis belép a Glee Klubba, miután Will bemutatja féltestvérének, Puckermannek. (hu)
  • Az iskola nem vállalja, hogy kibérelje azt a buszt, amivel Artie-t és a kerekes székét elszállítanák a körzeti döntőre, így Will elhatározza, hogy sütiárusítással keresik meg a buszbérlés árát. Mivel úgy érzi, nem sok együttérzést tapasztal a klubtagoktól, bevezeti, hogy egy héten át napi három órát tolószékben kell tölteniük. Figginsnek annyira megtetszik az ötlet, hogy a Cheeriost is erre kötelezi. A Glee Klubhoz hasonlóan Sue is kénytelen nyílt meghallgatást tartani Quinn megüresedett helyére, amelyen Will is részt vesz mint felügyelő tanár. A diákok rájönnek, hogy egy kerekes székes szám betanulása nem is olyan egyszerű. (hu)
  • Will megbetegedik, és a helyét a helyettesítő tanár Holly Holliday veszi át . Ezalatt Sue átveszi Figgins igazgató helyét, aki szintén megbetegszik, és Sue kihasználja az újdonsült hatalmát. (hu)
  • Sue náci-vadász anyja, Doris Sylvester ellátogat a lányaihoz, Sue esküvője alkalmából. Finn és Kurt megtudják, hogy a szüleik is összeházasodnak, és az intézkedés kezdetét veszi Karofsky ellen, ami odáig vezet, hogy Kurt elhagyja a McKinley High középiskolát. (hu)
  • A tavalyi Glee Klub tagok összegyűlnek, hogy együtt ünnepeljék a hálaadást, és Finn megkéri őket, hogy mentorként segítsenek az újaknak felkészülni a selejtezőre. Santanának feltűnik, hogy Marley nem érzi jól magát, és megsejti, hogy Kitty van a dolog hátterében. Rachel és Kurt nem utaznak haza az ünnepekre, hanem egy szolid bulit terveznek, amire Isabelle-t és Brodyt is meghívják. A selejtező előtt Ryder belátja, hogy Jake jobb táncos, és megkéri, hogy vegye át a szerepét. A fergeteges előadás végén Marley elájul a színpadon. (hu)
  • A New Directions New York felé veszi az irányt, hogy versenyezzenek az Országos Show Kórus Bajnokságon, és újra szembeszálljanak a Vocal Adrenaline-nal, és megcsodáljanak sok látnivalót. Will arra készül, hogy a Broadwayre menjen Aprillel, de ezt eltitkolja a gyerekek elől. Kurt segít Rachelnek, aki a Finnel való jövőjéért aggódik. (hu)
  • Will úgy érzi, hogy a diákok önelégültek lettek és ellustultak. Emmával szövetkezve kitalálják, hogy a fiúk versenyezzenek a lányok ellen, és készítsenek egy-egy mixet, teljes koreográfiával, jelmezzel, díszlettel, és akinek az előadása jobb, azzal lépnek majd fel a kerületi döntőben. A bosszúszomjas Sue felkeresi Territ és elmondja neki, hogy Will és Emma között van valami. Férje bánatára Terri jelentkezik az iskolai ápolónői állásra, és közben meggyőzi Quinnt, hogy adja neki örökbe születendő gyermekét. (hu)
  • A Glee Klub nem jut tovább a selejtezőn, mert az előadás végén Marley elájul, mindenki elhagyja a színpadot, és a szabályzat szerint ezért kizárható a versenyből, így a Trillárda győz. Ennek következtében Sue elveszi a Glee Klubtól a próbatermet, és szétszélednek a tagok, de Finn Rachel biztatására megpróbálja újra összehozni őket. Sam szerelmet vall Brittanynek, és kiderül, hogy érzelmei nem viszonzatlanok. Rachelt meghívót kap Carmen Tibideaux-tól a téli hangversenyre, ahol elsöprő sikert arat, Kurt pedig még egy esélyt kap a dívától, így ismét felvételizhet a NYADA-ra. (hu)
  • Will úgy érzi, jó eséllyel pályázik az iskolában megüresedett, kinevezéses tanári posztra, mert ezzel biztosítva látná Emmával közös jövőjüket - azonban Sue is hasonlóképpen gondolkodik. Mercedes és Kurt megpróbálja lebeszélni Rachelt arról, hogy Finn menyasszonya legyen. A Will által meghívott spanyoltanár, David nem várt sikert arat a kórustagok körében. (hu)
  • Puck a fiatalok börtönébe megy, és a New Directions köszönti új tagjukat, Sam-et. Will duettversenyt ad feladatul a hétre. Finn és Rachel ejtik a versenyt, hogy Sam érezze, hogy befogadják. A szerelmi háromszög Artie, Tina, és Mike között tovább fejlődik, Santana és Brittany kapcsolata pedig szünetel. (hu)
  • Rachel megpróbál visszakerülni a gimi közösségi központjába Brittany segítségével; Sam alakít egy bandát egy előadó tiszteletére. (hu)
  • Will arra gyanakszik, hogy Sue kiszivárogtatja a Glee Klub körzeti döntős számlistáját az ellenfeleiknek. Hogy ezt kiderítse, felfedező körútra megy a két versenytárs, a Jane Addams Akadémia és a Haverbrooki Siketek Iskolája felkészítő tanáraihoz . Amikor meghallja a két kórust énekelni, némileg megijed, mert a saját számuk, egy mash-up kissé kaotikusnak tűnik. Quinn még mindig nem tudja eldönteni, mi legyen a kisbabával. Úgy érzi, nem biztos, hogy Finnel vállalna egy gyereket. Szeretné elterelni Finn figyelmét magáról, ezért úgy dönt, hogy Kurt segítségével bombanőt farag Rachelből. Terri egyre tarthatatlanabbnak érzi a helyzetet, és úgy határoz, figyelemelterelésként autót vesz Willnek. (hu)
  • Miután belesült a meghallgatásba, Rachel úgy érzi, élete egy korszaka lezárult. Mindenki gőzerővel készül a szalagavatóra, azonban Brittany, a diáktanács-elnök meglepő témával áll elő a bálra. Becky nagyon szeretne bálkirálynő lenni, bár Sue szerint ez nem fog sikerülni. Quinn és Finn közösen kampányol a bálra, miközben Quinn titkolja, hogy milyen jól halad a rehabilitációban. Rachel ellen-szalagavató bulit szervez. (hu)
  • Amikor Beiste edző egy nagy monoklival a szeme alatt közlekedik a folyosón, Santana megjegyzést tesz rá. Azonban Roz Washingtonnak nem tetszik ez a viselkedés, és bár Beiste kijelenti, hogy csupán megütötte magát az edzőteremben, Roz összefog Sue-val, hogy megtanítsák a lányoknak: a családon belüli erőszakot komolyan kell venni. Kurt és Rachel izgatottan készül a felvételire, ahol a félve tisztelt, híres Carmen Tibideaux hallgatja meg őket. (hu)
  • Will a legszebb szerelmes dalok felkutatását és eléneklését adja feladatul a kórusnak Valentin napjának hetére. Artie és Rory versengeni kezdenek Sugar kegyeiért. Rachel két édesapja, Hiram és Leroy meglepik a fiatalokat, sőt közös vacsorát szerveznek Burttel és Carollal, ami váratlan meglepetést tartogat. Finn és Rachel bejelentése arról, hogy összeházasodnak, nem arat osztatlan sikert a kórustagok körében. Kurtnek titkos hódolója van. (hu)
  • Will a Szombat esti láz című filmmel, illetve a diszkóval kapcsolatos dalokat jelöli ki a kórusnak, aminek a csapat nem igazán örül. Mercedest és Kurtöt megkeresi a Vokál Adrenalin egy tagja, és tanácsot kér tőlük. Will aggódik több végzős kórustag miatt: úgy érzi, nem igazán van jövőképük, nem tudják, mihez kezdjenek az életükkel. (hu)
  • A tanári kar angyalkázik, azaz mindenki húz egy nevet, és ajándékot vesznek egymásnak, de Sue mindent a maga hasznára fordít. Eközben Finn eldönti, hogy feltölti egy kis ünnepi hangulattal az iskolát, valamint Artie megtudja Brittany még mindig hisz a Mikulásban. (hu)
  • Kiderül, hogy a trillárdások új vezetője, Hunter teljesítménynövelő drogokkal pumpálja a kórusát. A Trillárdát kizárják a versenyből és a Glee Klub mehet a kerületi döntőre, viszont nincs pénzük az utazásra. Tina újabb ötlettel áll elő: készítsenek naptárt a Glee Klub srácainak fotóival. Artie nem rajong az ötletért, Sam viszont teljes erőbedobással készíti fel a fiúkat a fotózásra. Sam lehetetlenül kevés pontot ér el az előfelvételin, ami nagyon elkeseríti, de az egész kórus összefog, hogy felvidítsák. (hu)
  • Az ír cserediák, Rory Flanagan megérkezik az iskolába, és Brittanyék házában lakik, aki azt hiszi a fiúról, hogy egy manó. Mercedes új tagokat toboroz Shelby új kórusába, és sikerül átcsábítania Santanát és Brittanyt, akik már hivatalosan is járnak. Sue új versenytársat szerez a kongresszusi kampányban Kurt apja, Burt személyében. Rory csatlakozik a New Directionshez. (hu)
  • Finn nagyon élvezi a főiskolát és a folyamatos bulizást. Az egyik legjobb haverjával, Puckermannel kerül egy szobába. Will elfogadja Finn bocsánatkérését, és segít felkészíteni a Glee Klubot a kerületi döntőre. Marley végre előrukkol a saját dalaival. Rachelt felkeresi az anyukája és segít neki felkészülni a Funny Girl meghallgatásra. (hu)
  • Figgins kártékonynak tartja azt az öltözködési stílust, amit Tina képvisel, ezért megfenyegeti: ha nem talál magának kevéssé kihívóbb öltözetet, felfüggeszti. Kurt apja megkéri Finn anyját, hogy költözzenek hozzájuk. Az ötletnek egyedül Finn nem örül, akit egyre kellemetlenebbül érint, hogy Kurt is a családjához fog tartozni. Rachel kideríti, hogy a Vocal Adrenaline Lady Gaga-számmal fog előállni. Will szerint Lady Gagával két legyet ütnek egy csapásra: remek szám kerül a repertoárjukba és Tinának is kereshetnek új stílust. A fiúk tiltakoznak Lady Gaga ellen, így egy Kiss-produkcióval állhatnak elő. (hu)
  • Will nem tud megbocsátani Finn-nek, amiért Emmát megcsókolta, ezért Finn úgy dönt, hogy nem marad tovább a Glee Klub élén, főiskolára megy. A gimiben mindenki viszályban van valakivel. Ryder megismerkedik egy lánnyal interneten és annyira szimpatikus neki, hogy ismeretlenül is beleszeret. Sue megzsarolja Blaine-t, hogy tönkreteszi ha nem tér vissza a Cheerios-ba, ahová Blaine csak egy napra lépett be. Santana kinyomozza, hogy Brody dzsigoló, és még Finnt is értesíti erről. (hu)
  • Will influenzás lesz, így nélküle tartják meg a kóruspróbákat, és kiderül, hogy mindenkinek van valami titkos vágya, hobbija, szenvedélye, amiről senkinek nem beszélt eddig. Ez Kurtre is vonatkozik, de ő sem titkolózhat tovább, mert Rachel és Santana leleplezik. Santana elmondja Rachelnek, hogy Brody nem drogot árult, hanem a testét. Mikor Rachel ezt számon kéri Brodyn, megbeszélik, hogy a lány sem volt teljesen őszinte, mert titkon még mindig Finnt szereti. A Glee Klubban mindenki előadja a ciki kedvencét. (hu)
  • Az iskolai bizottságnak új tagja van: Will régi riválisa, Bryan Ryan . Ryan feladata kiértékelni a Glee klub és Will munkásságát, értékelésétől függ a kórus léte is. Mikor Jessie visszajön a Glee-be, kibékül Rachellel, és ráveszi a lányt: kezdjen el nyomozni az anyja után. Kiderül, hogy Bryan saját régi, kórusos sikerei után vágyakozik, ezért Will magával viszi egy musical válogatására. Amikor azonban Will kapja meg a musical főszerepét, Bryan kijelenti, hogy megszünteti a klubot. (hu)
  • Az országos verseny előtt Jessie figyelmezteti Rachelt: ne számítson arra, hogy Carmen Tibideaux odautazik, hogy lássa őt. Az utolsó napok felkészülése nem zökkenőmentes: Puck és Sam összeverekszik, Mercedes belázasodik és Quinn járása még mindig nem tökéletes. A nagy megmérettetés végül az Új Irányok és a Vokál Adrenalin között zajlik. (hu)
  • A McKinley gimiben elmegy az áram, ami szokatlan dologra sarkall néhány embert. Ryder megosztja a legnagyobb titkát a kórustagokkal, egy gyerekkori traumát, amit eddig csak a titokzatos Katie-nek mondott el. Ennek hatására Kitty is megosztja egy régi titkát Ryderrel. Blaine felkeresi Sue edzőt új munkahelyén, és beismeri, hogy nélküle nem úgy mennek a dolgok a suliban, ahogy kellene. Becky addig undokoskodik Roz edzővel, amíg az igazgató elé nem kerül, hogy bevallhassa neki, mit tett. Eközben New Yorkban Rachel és Kurt kérdőre vonja Santanát, hogy mit akar kezdeni az életével, mert szerintük jelenleg csak pazarolja az idejét. (hu)
  • Will az utolsó hétre búcsúval kapcsolatos dalokat ad fel a kórus tagjainak. Santana úgy érzi, ő az egyetlen a végzősök közül, aki nem elégedett a jövőjével, de hamarosan megtudja, hogy ezzel a problémával nincs egyedül. Quinn segít felkészülni Pucknak a nagy vizsgára, amin eldől, érettségizhet-e. Roz Washington felkeresi Sue-t és szövetséget ajánl neki. (hu)
  • Tina felveti, hogy a szokásos iskolai bál helyett rendezzenek Sadie Hawkins bált, ahol a lányok kérik fel a fiúkat táncolni. Mindenki támogatja az ötletet, kivéve Blane-t. Kurt próbál új barátokat szerezni a NYADA-n, miután Rachel minden szabadidejét Brodyval tölti és fontolgatja, hogy belép a NYADA kórusába, amiről Rachel lebeszélné. Kitty rányomul Jake-re, de szerencsére közbelép Puck, így Jake nyugodtan flörtölhet tovább Marleyval. Sam rájön, hogy valami nem stimmel a trillárdásokkal, és nagy lépésre készül. (hu)
  • Finn idegesen várja, mi Rachel válasza a lánykérésre, aki maga sem biztos a dolgában, ezért Quinntől kér tanácsot. A kórustagok patthelyzetben érzik magukat, amikor kiderül, hogy Blaine elpletykálta a Körzetivel kapcsolatos terveiket Sebastiannek. Quinn előfelvételivel bekerül a Yale-re és alig várja, hogy ott lehessen. Blaine komolyan megsérül a kórusok titkos leszámolása során. (hu)
  • Sue új kampányt folytat Burt ellen a kongresszusért folyó versenyükben. A kórusvezetők, Will és Shelby barátságos versenyre biztatják a kórusaikat, de Santana nem megy bele a barátkozós részbe, és addig piszkálja Finnt, míg szörnyű eredménye nem lesz. Puck szerelmes lesz Shelbybe, a nő nemtetszésére. A végzős osztályelnökjelöltek beszédet mondanak, és Rachel visszalép, támogatását Kurt mellé helyezve. (hu)
  • Sue a Cheerioshoz frissen csatlakozott Mercedest kemény megpróbáltatás elé állítja: ha nem fogy le egy hét alatt öt kilót, kirúgja a csapatból. Az edzőnő jó benyomást akar tenni az újságíró Tracy Pendergrassra, aki hamarosan cikket ír róla, és azt akarja, hogy a Cheerios a csúcsformáját hozza. Will ismét összeütközésbe kerül Sue-val, aki egész hétre lefoglaltatta a nagytermet, így a kórus nem tud hol gyakorolni. A próbatermet kereső Will betéved egy görkoris diszkóba, ahol összefut April Rhodesszal, aki felajánlja, hogy ingyen próbálhatnak a diszkóban – April most egy gazdag, idős bártulajdonos szeretője, és a diszkó tulajdonosa. Azonban mikor April megjelenik Will lakásán, hogy ne legyen olyan magányos, Willnek kétségei támadnak, jó ötlet volt-e ismét belevonni egykori szerelmét a klub ügyeibe. (hu)
  • Sue és Will társvezetése a Glee Klubban nem éppen zökkenőmentes. Mindketten megpróbálják megnyerni maguknak a diákokat – a saját módszereikkel. Ez abban csúcsosodik ki, hogy kettéosztják és egymás ellen versenyeztetik a klubtagokat. Will elkíséri Quinnt és Finnt a tízhetes ultrahangra, és ott döbben rá, hogy a saját gyermeke növekedéséről igen kevés információja van. Mivel Will ragaszkodik ahhoz, hogy a következő időpontban ő is elmenjen Terrivel az orvoshoz, Terri és Kendra megzsarolja Terri orvosát, hogy bebizonyítsák a terhességét. Rachel megpróbálja megelőzni, hogy Quinn terhessége kitudódjon, hogy így megvédje Finnt. Sue megfenyegeti Willt, hogy ha kell, akár ki is rúgatja, de nyerni fog. (hu)

prop-hu:magyarCím
  • dbpedia-hu:Lady_Gaga_(Glee)
  • dbpedia-hu:Minden_kezdet_nehéz_(Glee)
  • Michael (hu)
  • A meghallgatás (hu)
  • Hálaadás (hu)
  • Mindent vagy semmit (hu)
  • Otthon, édes otthon (hu)
  • Visszavágó (hu)
  • Édes álmok (hu)
  • Újra együtt (hu)
  • A boldogító nem (hu)
  • A bál királynője (hu)
  • A búcsú (hu)
  • A csodaszer (hu)
  • A fotózás (hu)
  • A kobold (hu)
  • A legeredetibb dal (hu)
  • A lila zongora projekt (hu)
  • A nagy lépés (hu)
  • A nagy testvér (hu)
  • A spanyoltanár (hu)
  • A szerep, amelyre születtél (hu)
  • A titok (hu)
  • Az első alkalom (hu)
  • Az első ütközet (hu)
  • Az országos (hu)
  • Az új díva (hu)
  • Boldog karácsony (hu)
  • Bombasiker (hu)
  • Britney és Brittany (hu)
  • Csak szexi és más semmi (hu)
  • Csillag születik (hu)
  • Csókolj meg! (hu)
  • Dalban mondom el (hu)
  • Dalpárbaj (hu)
  • Duettek (hu)
  • Egy álom (hu)
  • Elterelő hadművelet (hu)
  • Filmszakadás (hu)
  • Fokozzuk a feszültséget! (hu)
  • Grease (hu)
  • Hatalomátvétel (hu)
  • Hattyúdal (hu)
  • Hozzáállás kérdése (hu)
  • Hulló csillag (hu)
  • Háborús övezet (hu)
  • Hírnév (hu)
  • Hívők és hitetlenek (hu)
  • Idétlen szerelmes dalok (hu)
  • Igazából Glee (hu)
  • Igen vagy nem (hu)
  • Ilyennek születtem (hu)
  • Jótanácsok házasulandóknak (hu)
  • Karácsony Sue-val! (hu)
  • Ki a főnök? (hu)
  • Kész csoda (hu)
  • Két pasi között (hu)
  • Különleges kiképzés (hu)
  • Kőkorszaki buli (hu)
  • Lányok és fiúk (hu)
  • Ma éjjel táncolnék (hu)
  • Madonna hatalma (hu)
  • Maradj 16 éves! (hu)
  • Megcsókoltam egy lányt (hu)
  • Mellőzöttek éjszakája (hu)
  • Mindenki mással csinálja (hu)
  • Miszter alkohol (hu)
  • New York, New York (hu)
  • Pletykák (hu)
  • Próba vagy edzés (hu)
  • Rocky Horror Glee-show (hu)
  • Sue újra a régi (hu)
  • Szakítás (hu)
  • Szerelem a láthatáron! (hu)
  • Szombat esti gáz (hu)
  • Szív küldi szívnek (hu)
  • Sütik és kerekek (hu)
  • Titkos hobbi (hu)
  • Trükkös sztár (hu)
  • Társ-vadászat (hu)
  • Viszály (hu)
  • Álmodj tovább! (hu)
  • Áramszünet (hu)
  • Ázsiai egyes (hu)
  • Én, az unikornis (hu)
  • Összeáll a banda (hu)
  • Úton vagyok (hu)
prop-hu:magyarNézettség
  • 337 (xsd:integer)
  • 340 (xsd:integer)
  • 344 (xsd:integer)
  • 373 (xsd:integer)
  • 376 (xsd:integer)
  • 377 (xsd:integer)
  • 378 (xsd:integer)
  • 395 (xsd:integer)
  • 404 (xsd:integer)
  • 405 (xsd:integer)
  • 423 (xsd:integer)
  • 431 (xsd:integer)
  • 450 (xsd:integer)
  • 454 (xsd:integer)
  • 465 (xsd:integer)
  • 469 (xsd:integer)
  • 482 (xsd:integer)
  • 486 (xsd:integer)
  • 487 (xsd:integer)
  • 492 (xsd:integer)
  • 508 (xsd:integer)
  • 522 (xsd:integer)
prop-hu:magyarSugárzás
  • 2010 (xsd:integer)
  • 2011 (xsd:integer)
  • 2014 (xsd:integer)
  • 2015 (xsd:integer)
  • 2016 (xsd:integer)
  • --11-07
  • --11-13
  • --11-14
  • --11-20
  • --11-21
  • --11-27
  • --11-28
  • --12-04
  • --12-05
  • --12-11
  • --12-12
  • --12-18
  • --12-19
prop-hu:magyarbemutató
  • 2010-08-28 (xsd:date)
  • 2014-06-23 (xsd:date)
  • 2015-10-03 (xsd:date)
  • 2016-08-05 (xsd:date)
  • n/a (hu)
prop-hu:magyarzáró
  • 2011-01-15 (xsd:date)
  • 2014-07-22 (xsd:date)
  • 2016-03-19 (xsd:date)
  • 2016-10-15 (xsd:date)
  • n/a (hu)
prop-hu:nézettség
  • van (hu)
  • van (hu)
prop-hu:rendező
prop-hu:részekszáma
  • 13 (xsd:integer)
  • 20 (xsd:integer)
  • 22 (xsd:integer)
prop-hu:sorozatSorszám
  • 1 (xsd:integer)
  • 23 (xsd:integer)
  • 45 (xsd:integer)
  • 67 (xsd:integer)
  • 89 (xsd:integer)
  • 109 (xsd:integer)
prop-hu:sugárzás
  • van (hu)
  • van (hu)
prop-hu:szakaszcím
  • Első évad: 2009–2010 (hu)
  • Harmadik évad: 2011–2012 (hu)
  • Második évad: 2010–2011 (hu)
  • Negyedik évad: 2012–2013 (hu)
  • Első évad: 2009–2010 (hu)
  • Harmadik évad: 2011–2012 (hu)
  • Második évad: 2010–2011 (hu)
  • Negyedik évad: 2012–2013 (hu)
prop-hu:szín
  • #00BFFF (hu)
  • #007BA7 (hu)
  • #37C5B2 (hu)
  • #9A2EFE (hu)
  • #CE2029 (hu)
  • #FFD700 (hu)
  • #c9103e (hu)
  • #00BFFF (hu)
  • #007BA7 (hu)
  • #37C5B2 (hu)
  • #9A2EFE (hu)
  • #CE2029 (hu)
  • #FFD700 (hu)
  • #c9103e (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:író
  • dbpedia-hu:Brad_Falchuk
  • dbpedia-hu:Ian_Brennan
  • Aristotle Kousakis (hu)
  • Brad Falchuk (hu)
  • Matthew Hodgson (hu)
  • Ryan Murphy (hu)
  • van (hu)
  • Ali Adler (hu)
  • Chris Colfer (hu)
  • Forgatókönyv: Ryan Murphy (hu)
  • Ian Brannan (hu)
  • Ian Brennan (hu)
  • Jessica Meyer (hu)
  • Marti Noxon (hu)
  • Michael Hitchcock (hu)
  • Ned Martel (hu)
  • Rivka Sophia Rossi (hu)
  • Roberto Aguirre-Sacasa (hu)
  • Ross Maxwell (hu)
  • Russel Friend & Garrett Lerner (hu)
  • Russel Friend és Garrett Lerner (hu)
  • Ryan Murphy & Brad Falchuk & Ian Brennan (hu)
  • Ryan Murphy, Brad Falchuk és Ian Brennan (hu)
  • Stacy Traub (hu)
  • Történet: Ryan Murphy & Tim Wollaston (hu)
dct:subject
rdfs:label
  • A Glee epizódjainak listája (hu)
  • A Glee epizódjainak listája (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is prop-hu:epizódlista of
is foaf:primaryTopic of