Property Value
dbo:abstract
  • A prefektúra szintű város (kínai: 地级市) a Kínai Népköztársaság egyik közigazgatási egysége a tartomány szint alatt és a szint felett. A közigazgatási struktúra második szintjén vannak a prefektúra szintű városok (a , a és az mellett). A prefektúra szintű városok közigazgatási vezetői (polgármesterek) rangja általában megegyezik a nemzeti minisztériumok osztályvezetőiével (kínai: 司长). Az 1980-as évek óta a legtöbb korábbi prefektúrát átnevezték prefektúra szintű „várossá”. A prefektúra szintű városok esetében egybe esik a „város” (kínai: 市, pinjin: shì) és a „prefektúra” (kínai: 地区, pinjin: dìqū) igazságszolgáltatása. Egyszerre jelentenek tehát várost, saját körzetekkel, illetve tartományi közigazgatási egységként prefektúrát, saját megye szintű városokkal és megyékkel. A prefektúra szintű város gyakran nem is város a fogalom szokásos értelmében, hanem inkább egy közigazgatási egység, amelybe bele tartozik egy fő központi városi terület (egy szokásos értelemben vett város, általában a prefektúra szintű várossal megegyező néven), valamint az ennél jóval nagyobb területű vidéki terület több kisebb várossal, községgel és faluval. A nagyobb prefektúra szintű városok legnagyobb hosszúsága meghaladja a száz kilométert. A prefektúra szintű városok szinte kivétel nélkül mindig több megyét, megye szintű várost és egyéb alsóbb egységeket tartalmaznak. A legelső prefektúra szintű városokat 1983. november 5-én hozták létre. Az ezt követő két évtizedben prefektúra szintű városok váltották fel a kínai prefektúrák többségét. A folyamat jelenleg is tart. A tartományok többségét teljes egészében prefektúra szintű városok alkotják. A Kínai Népköztársaság 22 tartománya és az 5 autonóm terület közül csupán 9 tartománynak (Jünnan, Kujcsou, Csinghaj, Hejlungcsiang, Szecsuan, Kanszu, Csilin, Hopej, Hunan) és 3 autonóm területnek (Hszincsiang, Tibet, Belső-Mongólia) van legalább egy vagy több prefektúra szintű egysége, amelyek nem prefektúra szintű városok. A prefektúráknak a következő feltételeknek kell megfelelniük, hogy prefektúra szintű város lehessen belőlük: * városközpont, amelynek a lakosság a vidéket leszámítva legalább 250 000 fő * a bruttó ipari termelés értéke legalább 200 000 000 RMB (32 millió USD) * a harmadlagos szektor termelése meghaladja a , több mint 35%-kal hozzájárulva a GDP-hez 15 nagy prefektúra szintű város kapott rangot, amely sokkal nagyobb autonómiát biztosít számukra. Sicsiacsuang és Csengcsou a két legnagyobb prefektúra szintű város, amelyeknek a lakossága megközelíti illetve meghaladja néhány altartományi városét. Az altartományi szintű városok megyei szintű városok, amelyek hatalma megközelíti a prefektúra szintű városokét. (hu)

dbo:wikiPageID
  • 1368427 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 32093 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23307462 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • A Kínai Népköztársaság prefektúra szintű városai (hu)

prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is prop-hu:rang of
is foaf:primaryTopic of