Property Value
dbo:abstract
  • Ez a szócikk a Liverpool FC 2013–2014-es szezonjáról szól, mely a 122. a csapat fennállása óta, zsinórban 51. az angol első osztályban. A szezon 2013. július 13-án kezdődött a harmadosztályú Preston North End elleni barátságos mérkőzéssel, melyet "a vörösök" 4–0-ra nyertek, csakúgy, mint az utolsó találkozót a Shamrock Rovers ellen Dublinban. Az első tétmérkőzés a bajnokságban volt 2013. augusztus 17-én a Stoke City ellen az Anfielden (1–0), az utolsó szintén hazai pályán, a Newcastle United ellen (2–0). A bajnoki cím a 38., utolsó fordulóban dőlt el, de hiába nyert a Liverpool, a Manchester City nem kapott ki a West Ham Unitedtól, így három éven belül másodszor lettek bajnokok. A Liverpool a bajnokság 38 fordulója alatt 26 győzelemmel, 6 döntetlennel és 6 vereséggel 84 pontot szerzett. Gólkülönbség: 101–50=+51, átlagos hazai nézőszám: 44 671 fő. A csapat így a 2008–09-es szezon után ismét a második helyen végzett, ezúttal a Manchester City mögött lemaradva 2 ponttal, megelőzve a londoni Chelsea csapatát. Helyezésüknek köszönhetően 5 év elteltével, a 2014–15-ös szezonban újra a Bajnokok Ligája résztvevői. Az FA-kupában első osztályú csapatként a harmadik körben kapcsolódtak be 2014 elején. Ellenfelük a harmadosztályú Oldham Athletic volt, akik ellen a megelőző szezonban kiestek a negyedik fordulóban. Az Anfielden lejátszott január 5-ei meccs 2–0 lett, ahogy a negyedik körben rendezett idegenbeli meccs is a másodosztályú Bournemouth ellen. Az ötödik körben a londoni Arsenal otthonában 2–1-es vereséggel búcsúztak a sorozattól. A "vörösök" a Ligakupában a 2. körben kezdtek a harmadosztályú Notts County ellen, és csupán a 2–2-es rendes játékidőt követően győzték le ellenfelüket 4–2-re. A 3. fordulóban az első osztályú bajnoki címvédő Manchester Unitedet kapták ellenfelül, a szeptember 25-ei találkozó eredménye 1–0 lett, így a Liverpool kiesett a sorozatból. A csapat az előző, 2012–13-as szezonban a 7. helyen végzett a bajnokságban, így nem indulhatott az európai kupaporondon. (hu)
  • Ez a szócikk a Liverpool FC 2013–2014-es szezonjáról szól, mely a 122. a csapat fennállása óta, zsinórban 51. az angol első osztályban. A szezon 2013. július 13-án kezdődött a harmadosztályú Preston North End elleni barátságos mérkőzéssel, melyet "a vörösök" 4–0-ra nyertek, csakúgy, mint az utolsó találkozót a Shamrock Rovers ellen Dublinban. Az első tétmérkőzés a bajnokságban volt 2013. augusztus 17-én a Stoke City ellen az Anfielden (1–0), az utolsó szintén hazai pályán, a Newcastle United ellen (2–0). A bajnoki cím a 38., utolsó fordulóban dőlt el, de hiába nyert a Liverpool, a Manchester City nem kapott ki a West Ham Unitedtól, így három éven belül másodszor lettek bajnokok. A Liverpool a bajnokság 38 fordulója alatt 26 győzelemmel, 6 döntetlennel és 6 vereséggel 84 pontot szerzett. Gólkülönbség: 101–50=+51, átlagos hazai nézőszám: 44 671 fő. A csapat így a 2008–09-es szezon után ismét a második helyen végzett, ezúttal a Manchester City mögött lemaradva 2 ponttal, megelőzve a londoni Chelsea csapatát. Helyezésüknek köszönhetően 5 év elteltével, a 2014–15-ös szezonban újra a Bajnokok Ligája résztvevői. Az FA-kupában első osztályú csapatként a harmadik körben kapcsolódtak be 2014 elején. Ellenfelük a harmadosztályú Oldham Athletic volt, akik ellen a megelőző szezonban kiestek a negyedik fordulóban. Az Anfielden lejátszott január 5-ei meccs 2–0 lett, ahogy a negyedik körben rendezett idegenbeli meccs is a másodosztályú Bournemouth ellen. Az ötödik körben a londoni Arsenal otthonában 2–1-es vereséggel búcsúztak a sorozattól. A "vörösök" a Ligakupában a 2. körben kezdtek a harmadosztályú Notts County ellen, és csupán a 2–2-es rendes játékidőt követően győzték le ellenfelüket 4–2-re. A 3. fordulóban az első osztályú bajnoki címvédő Manchester Unitedet kapták ellenfelül, a szeptember 25-ei találkozó eredménye 1–0 lett, így a Liverpool kiesett a sorozatból. A csapat az előző, 2012–13-as szezonban a 7. helyen végzett a bajnokságban, így nem indulhatott az európai kupaporondon. (hu)
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1029190 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 106451 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23667997 (xsd:integer)
prop-hu:bajnokságCímke
prop-hu:bajnokságEredmény
  • 2 (xsd:integer)
prop-hu:body
  • 0 (xsd:integer)
  • 8 (xsd:integer)
  • FF0000 (hu)
  • FFFFFF (hu)
  • FF4500 (hu)
prop-hu:csapat
prop-hu:dátum
  • 2013 (xsd:integer)
  • 2014 (xsd:integer)
  • --11-02
  • --11-09
  • --11-23
  • --12-01
  • --12-04
  • --12-07
  • --12-15
  • --12-21
  • --12-29
  • --12-26
prop-hu:előző
  • 2012 (xsd:integer)
prop-hu:félidő
  • 0 (xsd:integer)
  • 1 (xsd:integer)
  • 2 (xsd:integer)
  • 3 (xsd:integer)
  • 4 (xsd:integer)
prop-hu:gólkirályABajnokságban
prop-hu:gólkirályÖsszesen
prop-hu:gólszerző
  • Allen (hu)
  • Campbell (hu)
  • Gayle (hu)
  • González (hu)
  • Henderson (hu)
  • Hernández (hu)
  • Hooper (hu)
  • Kelly (hu)
  • Lukaku (hu)
  • Moses (hu)
  • Paulinho (hu)
  • Richardson (hu)
  • Silva (hu)
  • Sterling (hu)
  • Suárez (hu)
  • Touré (hu)
  • Adam (hu)
  • Agger (hu)
  • Ameobi (hu)
  • Anichebe (hu)
  • Arteta (hu)
  • Ba (hu)
  • Baldé (hu)
  • Benteke (hu)
  • Cabaye (hu)
  • Cazorla (hu)
  • Coombes (hu)
  • Crouch (hu)
  • Dunn (hu)
  • Eto’o (hu)
  • Gerrard (hu)
  • Hazard (hu)
  • Johnson (hu)
  • Kaboul (hu)
  • Ki (hu)
  • Kompany (hu)
  • Mirallas (hu)
  • Morrison (hu)
  • Nolan (hu)
  • Podolski (hu)
  • Ramsey (hu)
  • Sakho (hu)
  • Snodgrass (hu)
  • Sturridge (hu)
  • Vidić (hu)
  • Willian (hu)
  • Škrtel (hu)
  • Aspas (hu)
  • Bony (hu)
  • Coutinho (hu)
  • Delaney (hu)
  • Livermore (hu)
  • Lovren (hu)
  • Michu (hu)
  • Negredo (hu)
  • Oxlade-Chamberlain (hu)
  • Shelvey (hu)
  • Walters (hu)
  • Amorebieta (hu)
  • Arquin (hu)
  • Borini (hu)
  • Dummett (hu)
  • Giaccherini (hu)
  • Ibe (hu)
  • Meyler (hu)
  • Shawcross (hu)
  • Tarkowski (hu)
  • Weimann (hu)
  • Luis Alberto (hu)
  • Demel (hu)
  • Flanagan (hu)
  • Mutch (hu)
  • Yanga-Mbiwa (hu)
  • Allen (hu)
  • Campbell (hu)
  • Gayle (hu)
  • González (hu)
  • Henderson (hu)
  • Hernández (hu)
  • Hooper (hu)
  • Kelly (hu)
  • Lukaku (hu)
  • Moses (hu)
  • Paulinho (hu)
  • Richardson (hu)
  • Silva (hu)
  • Sterling (hu)
  • Suárez (hu)
  • Touré (hu)
  • Adam (hu)
  • Agger (hu)
  • Ameobi (hu)
  • Anichebe (hu)
  • Arteta (hu)
  • Ba (hu)
  • Baldé (hu)
  • Benteke (hu)
  • Cabaye (hu)
  • Cazorla (hu)
  • Coombes (hu)
  • Crouch (hu)
  • Dunn (hu)
  • Eto’o (hu)
  • Gerrard (hu)
  • Hazard (hu)
  • Johnson (hu)
  • Kaboul (hu)
  • Ki (hu)
  • Kompany (hu)
  • Mirallas (hu)
  • Morrison (hu)
  • Nolan (hu)
  • Podolski (hu)
  • Ramsey (hu)
  • Sakho (hu)
  • Snodgrass (hu)
  • Sturridge (hu)
  • Vidić (hu)
  • Willian (hu)
  • Škrtel (hu)
  • Aspas (hu)
  • Bony (hu)
  • Coutinho (hu)
  • Delaney (hu)
  • Livermore (hu)
  • Lovren (hu)
  • Michu (hu)
  • Negredo (hu)
  • Oxlade-Chamberlain (hu)
  • Shelvey (hu)
  • Walters (hu)
  • Amorebieta (hu)
  • Arquin (hu)
  • Borini (hu)
  • Dummett (hu)
  • Giaccherini (hu)
  • Ibe (hu)
  • Meyler (hu)
  • Shawcross (hu)
  • Tarkowski (hu)
  • Weimann (hu)
  • Luis Alberto (hu)
  • Demel (hu)
  • Flanagan (hu)
  • Mutch (hu)
  • Yanga-Mbiwa (hu)
prop-hu:helyszín
  • Bangkok (hu)
  • Birmingham (hu)
  • Cardiff (hu)
  • Dublin (hu)
  • Liverpool (hu)
  • London (hu)
  • Manchester (hu)
  • Melbourne (hu)
  • Oslo (hu)
  • Swansea (hu)
  • Sunderland (hu)
  • Bournemouth (hu)
  • Norwich (hu)
  • Southampton (hu)
  • Jakarta (hu)
  • Kingston upon Hull (hu)
  • Newcastle-upon-Tyne (hu)
  • Preston (hu)
  • Stoke-upon-Trent (hu)
  • West Bromwich (hu)
  • Bangkok (hu)
  • Birmingham (hu)
  • Cardiff (hu)
  • Dublin (hu)
  • Liverpool (hu)
  • London (hu)
  • Manchester (hu)
  • Melbourne (hu)
  • Oslo (hu)
  • Swansea (hu)
  • Sunderland (hu)
  • Bournemouth (hu)
  • Norwich (hu)
  • Southampton (hu)
  • Jakarta (hu)
  • Kingston upon Hull (hu)
  • Newcastle-upon-Tyne (hu)
  • Preston (hu)
  • Stoke-upon-Trent (hu)
  • West Bromwich (hu)
prop-hu:háttér
  • #FFDDDD (hu)
  • #FFFFDD (hu)
  • #DDFFDD (hu)
  • #FFDDDD (hu)
  • #FFFFDD (hu)
  • #DDFFDD (hu)
prop-hu:időpont
  • 900.0
  • 1020.0
  • 1050.0
  • 1120.0
  • 1140.0
  • 1185.0
  • 1200.0
  • 1290.0
  • 1320.0
  • 720.0
  • 765.0
  • 810.0
  • 840.0
  • 960.0
  • 970.0
  • 817.0
  • 845.0
  • Shankly Shield mérkőzés (hu)
  • Steven Gerrard tiszteletmérkőzés (hu)
prop-hu:jegyzőkönyv
prop-hu:játékvezető
prop-hu:kupaCímke
prop-hu:kupaEredmény
  • 5 (xsd:integer)
prop-hu:képméret
  • 150 (xsd:integer)
prop-hu:következő
  • 2014 (xsd:integer)
prop-hu:leftarm
  • 0 (xsd:integer)
  • 4 (xsd:integer)
  • FF0000 (hu)
  • FFFFFF (hu)
  • FF4500 (hu)
prop-hu:legalacsonyabbHazaiNézőszám
  • Liverpool 4–2 Notts County (hu)
  • Liverpool 4–2 Notts County (hu)
prop-hu:legmagasabbHazaiNézőszám
  • Liverpool 1–0 Stoke City (hu)
  • Liverpool 1–0 Stoke City (hu)
prop-hu:legnagyobbHazaiGyőzelem
  • Liverpool 4–0 Everton (hu)
  • Liverpool 4–0 Fulham (hu)
  • Liverpool 4–0 Tottenham Hotspur (hu)
  • Liverpool 5–1 Arsenal (hu)
  • Liverpool 5–1 Norwich City (hu)
  • Liverpool 4–0 Everton (hu)
  • Liverpool 4–0 Fulham (hu)
  • Liverpool 4–0 Tottenham Hotspur (hu)
  • Liverpool 5–1 Arsenal (hu)
  • Liverpool 5–1 Norwich City (hu)
prop-hu:legnagyobbVendégGyőzelem
  • Tottenham Hotspur 0–5 Liverpool (hu)
  • Tottenham Hotspur 0–5 Liverpool (hu)
prop-hu:ligakupaCímke
prop-hu:ligakupaEredmény
  • 3 (xsd:integer)
prop-hu:megjegyzés
  • dbpedia-hu:Csapatkapitány_(labdarúgás)
  • --11-28
  • --12-22
  • a Stoke Citynél 2013. augusztus 27-étől a 2013–14-es szezon végéig (hu)
  • a Derby Countynál 2013. október 22-étől átmeneti időszakra (hu)
  • a Granadánál 2014. január 20-ától a 2013–14-es szezon végéig) (hu)
  • a Barnsleynál 2014. január 9-étől 2014. február 9-éigig (hu)
  • a Chelsea-től (hu)
  • a Valenciától (hu)
  • csk-helyettes (hu)
  • szeptembertől (hu)
  • az Almeríánál 2013. július 12-étől a 2013–14-es szezon végéig (hu)
  • a Blackpoolnál 2013. augusztus 1-jétől a 2013–14-es szezon végéig (hu)
  • a Napolinál 2013. július 29-étől a 2013–14-es szezon végéig (hu)
  • a Birmingham Citynél 2014. február 21-étől a 2013–14-es szezon végéig (hu)
  • a Sunderlandnél 2013. szeptember 2-ától a 2013–14-es szezon végéig (hu)
prop-hu:nemzetiség
  • Anglia (hu)
  • Ausztrália (hu)
  • Belgium (hu)
  • Brazília (hu)
  • Dánia (hu)
  • Elefántcsontpart (hu)
  • Franciaország (hu)
  • Marokkó (hu)
  • Nigéria (hu)
  • Németország (hu)
  • Olaszország (hu)
  • Portugália (hu)
  • Spanyolország (hu)
  • Szlovákia (hu)
  • Uruguay (hu)
  • Wales (hu)
  • Észak-Írország (hu)
  • Anglia (hu)
  • Ausztrália (hu)
  • Belgium (hu)
  • Brazília (hu)
  • Dánia (hu)
  • Elefántcsontpart (hu)
  • Franciaország (hu)
  • Marokkó (hu)
  • Nigéria (hu)
  • Németország (hu)
  • Olaszország (hu)
  • Portugália (hu)
  • Spanyolország (hu)
  • Szlovákia (hu)
  • Uruguay (hu)
  • Wales (hu)
  • Észak-Írország (hu)
prop-hu:név
prop-hu:nézőszám
  • 11475 (xsd:integer)
  • 20752 (xsd:integer)
  • 21119 (xsd:integer)
  • 24940 (xsd:integer)
  • 25261 (xsd:integer)
  • 25375 (xsd:integer)
  • 26132 (xsd:integer)
  • 26857 (xsd:integer)
  • 27160 (xsd:integer)
  • 28018 (xsd:integer)
  • 31659 (xsd:integer)
  • 34977 (xsd:integer)
  • 36069 (xsd:integer)
  • 39576 (xsd:integer)
  • 41415 (xsd:integer)
  • 41614 (xsd:integer)
  • 42098 (xsd:integer)
  • 42231 (xsd:integer)
  • 44102 (xsd:integer)
  • 44411 (xsd:integer)
  • 44450 (xsd:integer)
  • 44524 (xsd:integer)
  • 44541 (xsd:integer)
  • 44601 (xsd:integer)
  • 44621 (xsd:integer)
  • 44627 (xsd:integer)
  • 44701 (xsd:integer)
  • 44721 (xsd:integer)
  • 44724 (xsd:integer)
  • 44726 (xsd:integer)
  • 44731 (xsd:integer)
  • 44737 (xsd:integer)
  • 44747 (xsd:integer)
  • 44755 (xsd:integer)
  • 44762 (xsd:integer)
  • 44768 (xsd:integer)
  • 44781 (xsd:integer)
  • 44822 (xsd:integer)
  • 47351 (xsd:integer)
  • 51703 (xsd:integer)
  • 59801 (xsd:integer)
  • 60042 (xsd:integer)
  • 65701 (xsd:integer)
  • 75225 (xsd:integer)
  • 82143 (xsd:integer)
prop-hu:patternB
  • 4730400.0
  • _liverpool1314a (hu)
  • _liverpool1314g1 (hu)
  • _liverpool1314t (hu)
prop-hu:patternLa
  • 4730400.0
  • _liverpool1314g1 (hu)
  • _liverpool1314t (hu)
prop-hu:patternN
  • _liverpool1314aa (hu)
  • _liverpool1314g1 (hu)
  • _liverpool1314t (hu)
  • _liverpool1314aa (hu)
  • _liverpool1314g1 (hu)
  • _liverpool1314t (hu)
prop-hu:patternRa
  • 4730400.0
  • _liverpool1314g1 (hu)
  • _liverpool1314t (hu)
prop-hu:patternZ
  • 4730400.0
  • _liverpool1314aa (hu)
  • _liverpool1314g1 (hu)
  • _long_liverpool1314t (hu)
prop-hu:poszt
  • K (hu)
  • V (hu)
  • CS (hu)
  • KP (hu)
  • K (hu)
  • V (hu)
  • CS (hu)
  • KP (hu)
prop-hu:rightarm
  • 0 (xsd:integer)
  • 4 (xsd:integer)
  • FF0000 (hu)
  • FFFFFF (hu)
  • FF4500 (hu)
prop-hu:scale
  • 275 (xsd:integer)
prop-hu:shorts
  • 0 (xsd:integer)
  • 4 (xsd:integer)
  • FF0000 (hu)
  • FF4500 (hu)
prop-hu:socks
  • 0 (xsd:integer)
  • 8 (xsd:integer)
  • FF0000 (hu)
  • FFFFFF (hu)
  • FF4500 (hu)
prop-hu:stadion
prop-hu:szezon
  • 2013 (xsd:integer)
prop-hu:szám
  • 1 (xsd:integer)
  • 2 (xsd:integer)
  • 3 (xsd:integer)
  • 4 (xsd:integer)
  • 5 (xsd:integer)
  • 6 (xsd:integer)
  • 7 (xsd:integer)
  • 8 (xsd:integer)
  • 9 (xsd:integer)
  • 10 (xsd:integer)
  • 11 (xsd:integer)
  • 12 (xsd:integer)
  • 14 (xsd:integer)
  • 15 (xsd:integer)
  • 16 (xsd:integer)
  • 17 (xsd:integer)
  • 20 (xsd:integer)
  • 21 (xsd:integer)
  • 22 (xsd:integer)
  • 24 (xsd:integer)
  • 25 (xsd:integer)
  • 26 (xsd:integer)
  • 29 (xsd:integer)
  • 30 (xsd:integer)
  • 31 (xsd:integer)
  • 33 (xsd:integer)
  • 34 (xsd:integer)
  • 35 (xsd:integer)
  • 36 (xsd:integer)
  • 37 (xsd:integer)
  • 38 (xsd:integer)
  • 43 (xsd:integer)
  • 44 (xsd:integer)
  • 45 (xsd:integer)
  • 46 (xsd:integer)
  • 47 (xsd:integer)
  • 48 (xsd:integer)
  • 49 (xsd:integer)
  • 50 (xsd:integer)
  • 51 (xsd:integer)
  • 52 (xsd:integer)
  • 53 (xsd:integer)
prop-hu:text
  • Henderson (hu)
  • Sterling (hu)
  • Suárez (hu)
  • Gerrard (hu)
  • Johnson (hu)
  • Lucas (hu)
  • Sturridge (hu)
  • Škrtel (hu)
  • Coutinho (hu)
  • Mignolet (hu)
  • Flanagan (hu)
  • Henderson (hu)
  • Sterling (hu)
  • Suárez (hu)
  • Gerrard (hu)
  • Johnson (hu)
  • Lucas (hu)
  • Sturridge (hu)
  • Škrtel (hu)
  • Coutinho (hu)
  • Mignolet (hu)
  • Flanagan (hu)
prop-hu:title
  • Harmadik mez (hu)
  • Hazai mez (hu)
  • Idegenbeli mez (hu)
  • Első kapusmez (hu)
  • Harmadik kapusmez (hu)
  • Második kapusmez (hu)
  • Harmadik mez (hu)
  • Hazai mez (hu)
  • Idegenbeli mez (hu)
  • Első kapusmez (hu)
  • Harmadik kapusmez (hu)
  • Második kapusmez (hu)
prop-hu:vezetőedző
  • Brendan Rodgers (hu)
  • Brendan Rodgers (hu)
prop-hu:végeredmény
  • 0 (xsd:integer)
  • 1 (xsd:integer)
  • 2 (xsd:integer)
  • 3 (xsd:integer)
  • 4 (xsd:integer)
  • 5 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:x
  • 0 (xsd:integer)
prop-hu:y
  • 0 (xsd:integer)
  • 1 (xsd:integer)
dct:subject
rdfs:label
  • A Liverpool FC 2013–2014-es szezonja (hu)
  • A Liverpool FC 2013–2014-es szezonja (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of