Property Value
dbo:abstract
  • Ez a szócikk a Liverpool FC 2014–2015-ös szezonjáról szól, mely a 123. a csapat fennállása óta, sorozatban 52. az angol első osztályban. A szezon 2014. július 16-án kezdődött a Brøndby IF ellen Dániában (2–1), és a Stoke City FC elleni bajnoki mérkőzéssel fejeződött be (1–6). A Premier League-ben 18 győzelemmel, 8 döntetlennel és 12 vereséggel a 6. helyen zártak (62 pont, gólkülönbség: 52–48=+4), 2 ponttal lemaradva a londoni Tottenham Hotspur FC-től, és 2 ponttal megelőzve a Southampton FC-t. Ezzel a helyezéssel a 2015–16-os szezonban az Európa-liga csoportkörébe kerültek (a 3. selejtezőkör helyett, ugyanis az előttük végző Arsenal FC nyerte meg az FA-kupát). Az FA-kupa küzdelmeibe a harmadik körben kapcsolódott be a Liverpool FC a negyedosztályú AFC Wimbledon ellen. Az 1–2-es idegenbeli siker után a negyedik fordulóban a másodosztályú Bolton Wanderers FC ellen mérkőztek meg, a döntetlenre végződött meccset (0–0) a kupa szabályainak megfelelően újrajátszották, ez 1–2-es győzelem lett a Liverpool szempontjából, így az ötödik körbe jutottak. Ebben a fordulóban a londoni Crystal Palace FC otthonában értek el 1–2-es sikert, következő ellenfelük pedig a Blackburn Rovers FC lett a 6. körben (negyeddöntő). A liverpooli 0–0 után egy hónappal később játszották újra a párharcot, ahol a Liverpool 0–1-re győzött és ezzel bekerült az elődöntőbe. A Wembley Stadionban rendezett mérkőzésen alulmaradtak az Aston Villa FC-vel szemben (1–2), így a birminghami csapat jutott az FA-kupa döntőjébe. Az angol ligakupában ebben a szezonban a harmadik körben játszottak először 2014. szeptember 23-án a másodosztályú Middlesbrough FC ellen (hosszabbítás után 2–2, majd tizenegyesekkel 14–13). A negyedik körben a walesi Swansea City AFC volt az ellenfél (2–1), a negyeddöntőben pedig az AFC Bournemouth (1–3). A kétmérkőzéses elődöntőt a Chelsea FC ellen vívták: a liverpooli mérkőzés 1–1 lett, majd a londoni visszavágón a rendes játékidő 0–0-ra végződött. A Ligakupa szabályainak megfelelően hosszabbítás következett, melyben a Chelsea megszerezte a találkozó egyetlen, győztes gólját, ezzel a Liverpool nem jutott be a Wembley Stadionban rendezett döntőbe. A csapat az előző, 2013–14-es szezonban a 2. helyen végzett a bajnokságban, így 5 év elteltével ismét bejutott a Bajnokok Ligájába, a csoportkörbe. "A Vörösök" a B csoportba kerültek a spanyol bajnoki 3. és BL-címvédő Real Madrid CF, a svájci bajnok FC Basel és a bolgár bajnok PFK Ludogorec Razgrad társaságában. A találkozókat szeptember 16. és december 9. között játszották, s az angol csapat végül csak a harmadik helyen végzett ebben a kvartettben, így az Európa-liga egyenes kieséses szakaszában folytathatták európai kupaszereplésüket.Az Európa-ligában a török Beşiktaş JK ellen otthon 1–0-ra nyertek, majd a visszavágón Isztambulban 1–0-ra kikaptak. Hosszabbítás után, tizenegyes-párbajban (4–5) a Liverpool elveszítette a párharcot, így nem jutott a legjobb 16 csapat közé. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1085987 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 130036 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23035350 (xsd:integer)
prop-hu:bajnokságCímke
prop-hu:bajnokságEredmény
  • 6 (xsd:integer)
prop-hu:body
  • 808080 (xsd:integer)
  • FF0000 (hu)
  • BA55D3 (hu)
  • DCDCDC (hu)
prop-hu:büntető
  • Allen (hu)
  • Ayala (hu)
  • Can (hu)
  • Henderson (hu)
  • Lallana (hu)
  • Lambert (hu)
  • Sterling (hu)
  • Touré (hu)
  • Wildschut (hu)
  • Williams (hu)
  • Ba (hu)
  • Balotelli (hu)
  • Blackman (hu)
  • Clayton (hu)
  • Kolarov (hu)
  • Lucas (hu)
  • Sakho (hu)
  • Sturridge (hu)
  • Kavlak (hu)
  • Lovren (hu)
  • Navas (hu)
  • Omeruo (hu)
  • Suso (hu)
  • Töre (hu)
  • Vossen (hu)
  • Adomah (hu)
  • Arslan (hu)
  • Bamford (hu)
  • Fredericks (hu)
  • Friend (hu)
  • Iheanacho (hu)
  • José Enrique (hu)
  • Manquillo (hu)
  • Mignolet (hu)
  • Reach (hu)
  • Hutschinson (hu)
  • Allen (hu)
  • Ayala (hu)
  • Can (hu)
  • Henderson (hu)
  • Lallana (hu)
  • Lambert (hu)
  • Sterling (hu)
  • Touré (hu)
  • Wildschut (hu)
  • Williams (hu)
  • Ba (hu)
  • Balotelli (hu)
  • Blackman (hu)
  • Clayton (hu)
  • Kolarov (hu)
  • Lucas (hu)
  • Sakho (hu)
  • Sturridge (hu)
  • Kavlak (hu)
  • Lovren (hu)
  • Navas (hu)
  • Omeruo (hu)
  • Suso (hu)
  • Töre (hu)
  • Vossen (hu)
  • Adomah (hu)
  • Arslan (hu)
  • Bamford (hu)
  • Fredericks (hu)
  • Friend (hu)
  • Iheanacho (hu)
  • José Enrique (hu)
  • Manquillo (hu)
  • Mignolet (hu)
  • Reach (hu)
  • Hutschinson (hu)
prop-hu:büntetőgól
  • 3 (xsd:integer)
  • 5 (xsd:integer)
  • 14 (xsd:integer)
prop-hu:büntetőpárbaj
  • i (hu)
  • i (hu)
prop-hu:csapat
prop-hu:dátum
  • 2014 (xsd:integer)
  • 2015 (xsd:integer)
  • --11-01
  • --11-04
  • --11-08
  • --11-23
  • --11-26
  • --11-29
  • --12-02
  • --12-06
  • --12-09
  • --12-14
  • --12-17
  • --12-21
  • --12-29
  • --12-26
prop-hu:egyéb1Címke
prop-hu:egyéb1Eredmény
prop-hu:egyéb2Címke
prop-hu:egyéb2Eredmény
prop-hu:előző
  • 2013 (xsd:integer)
prop-hu:félidő
  • 0 (xsd:integer)
  • 1 (xsd:integer)
  • 2 (xsd:integer)
  • 3 (xsd:integer)
  • 5 (xsd:integer)
prop-hu:gólkirályABajnokságban
prop-hu:gólkirályÖsszesen
prop-hu:gólszerző
  • Agüero (hu)
  • Allen (hu)
  • Campbell (hu)
  • Can (hu)
  • Costa (hu)
  • Dunne (hu)
  • Fernández (hu)
  • Gayle (hu)
  • Giroud (hu)
  • Guðjohnsen (hu)
  • Henderson (hu)
  • Lallana (hu)
  • Lambert (hu)
  • Marković (hu)
  • Moreno (hu)
  • Morgan (hu)
  • Murray (hu)
  • Pérez (hu)
  • Reid (hu)
  • Ronaldo (hu)
  • Sterling (hu)
  • Sánchez (hu)
  • Terry (hu)
  • Vargas (hu)
  • Adam (hu)
  • Agbonlahor (hu)
  • Balotelli (hu)
  • Benteke (hu)
  • Benzema (hu)
  • Cahill (hu)
  • Crouch (hu)
  • Dawson (hu)
  • Delph (hu)
  • Dembélé (hu)
  • Diouf (hu)
  • Džeko (hu)
  • Emnes (hu)
  • Frei (hu)
  • Gerrard (hu)
  • Hazard (hu)
  • Ivanović (hu)
  • Jagielka (hu)
  • Johnson (hu)
  • Ledley (hu)
  • Mata (hu)
  • Nugent (hu)
  • Peterson (hu)
  • Puncheon (hu)
  • Rooney (hu)
  • Sakho (hu)
  • Sigurðsson (hu)
  • Sissoko (hu)
  • Streller (hu)
  • Sturridge (hu)
  • Terziev (hu)
  • Zabaleta (hu)
  • van Persie (hu)
  • Özil (hu)
  • Škrtel (hu)
  • Abalo (hu)
  • Berahino (hu)
  • Borriello (hu)
  • Coutinho (hu)
  • Fer (hu)
  • Gosling (hu)
  • Jedinak (hu)
  • Jovetić (hu)
  • Kane (hu)
  • Lovren (hu)
  • Nørgaard (hu)
  • Onuoha (hu)
  • Shelvey (hu)
  • Suso (hu)
  • Walters (hu)
  • Akinfenwa (hu)
  • Amalfitano (hu)
  • Arslan (hu)
  • Bamford (hu)
  • Borini (hu)
  • Brownhill (hu)
  • Clyne (hu)
  • Danns (hu)
  • Lingard (hu)
  • Mignolet (hu)
  • N'Zonzi (hu)
  • Reach (hu)
  • Rossiter (hu)
  • Schlupp (hu)
  • Zaha (hu)
  • Bellerín (hu)
  • Debuchy (hu)
  • Hasani (hu)
  • Bridcutt (hu)
  • Caulker (hu)
  • Agüero (hu)
  • Allen (hu)
  • Campbell (hu)
  • Can (hu)
  • Costa (hu)
  • Dunne (hu)
  • Fernández (hu)
  • Gayle (hu)
  • Giroud (hu)
  • Guðjohnsen (hu)
  • Henderson (hu)
  • Lallana (hu)
  • Lambert (hu)
  • Marković (hu)
  • Moreno (hu)
  • Morgan (hu)
  • Murray (hu)
  • Pérez (hu)
  • Reid (hu)
  • Ronaldo (hu)
  • Sterling (hu)
  • Sánchez (hu)
  • Terry (hu)
  • Vargas (hu)
  • Adam (hu)
  • Agbonlahor (hu)
  • Balotelli (hu)
  • Benteke (hu)
  • Benzema (hu)
  • Cahill (hu)
  • Crouch (hu)
  • Dawson (hu)
  • Delph (hu)
  • Dembélé (hu)
  • Diouf (hu)
  • Džeko (hu)
  • Emnes (hu)
  • Frei (hu)
  • Gerrard (hu)
  • Hazard (hu)
  • Ivanović (hu)
  • Jagielka (hu)
  • Johnson (hu)
  • Ledley (hu)
  • Mata (hu)
  • Nugent (hu)
  • Peterson (hu)
  • Puncheon (hu)
  • Rooney (hu)
  • Sakho (hu)
  • Sigurðsson (hu)
  • Sissoko (hu)
  • Streller (hu)
  • Sturridge (hu)
  • Terziev (hu)
  • Zabaleta (hu)
  • van Persie (hu)
  • Özil (hu)
  • Škrtel (hu)
  • Abalo (hu)
  • Berahino (hu)
  • Borriello (hu)
  • Coutinho (hu)
  • Fer (hu)
  • Gosling (hu)
  • Jedinak (hu)
  • Jovetić (hu)
  • Kane (hu)
  • Lovren (hu)
  • Nørgaard (hu)
  • Onuoha (hu)
  • Shelvey (hu)
  • Suso (hu)
  • Walters (hu)
  • Akinfenwa (hu)
  • Amalfitano (hu)
  • Arslan (hu)
  • Bamford (hu)
  • Borini (hu)
  • Brownhill (hu)
  • Clyne (hu)
  • Danns (hu)
  • Lingard (hu)
  • Mignolet (hu)
  • N'Zonzi (hu)
  • Reach (hu)
  • Rossiter (hu)
  • Schlupp (hu)
  • Zaha (hu)
  • Bellerín (hu)
  • Debuchy (hu)
  • Hasani (hu)
  • Bridcutt (hu)
  • Caulker (hu)
prop-hu:helyszín
  • dbpedia-hu:London
  • Birmingham (hu)
  • Boston (hu)
  • Bázel (hu)
  • Chicago (hu)
  • Florida (hu)
  • Isztambul (hu)
  • Liverpool (hu)
  • London (hu)
  • Madrid (hu)
  • Manchester (hu)
  • New York (hu)
  • Newcastle upon Tyne (hu)
  • Szófia (hu)
  • Swansea (hu)
  • Charlotte (hu)
  • Sunderland (hu)
  • Brøndby (hu)
  • Burnley (hu)
  • Leicester (hu)
  • Blackburn (hu)
  • Bournemouth (hu)
  • Southampton (hu)
  • Bolton (hu)
  • Kingston upon Hull (hu)
  • Preston (hu)
  • Stoke-on-Trent (hu)
  • West Bromwich (hu)
prop-hu:háttér
  • #FFDDDD (hu)
  • #FFFFDD (hu)
  • #DDFFDD (hu)
  • #FFDDDD (hu)
  • #FFFFDD (hu)
  • #DDFFDD (hu)
prop-hu:időpont
  • 900.0
  • 1020.0
  • 1050.0
  • 1080.0
  • 1110.0
  • 1140.0
  • 1185.0
  • 1195.0
  • 1200.0
  • 1205.0
  • 1245.0
  • 1260.0
  • 1305.0
  • 735.0
  • 765.0
  • 780.0
  • 810.0
  • 870.0
  • 960.0
  • 975.0
  • újrajátszás (hu)
  • International Champions Cup (hu)
  • International Champions Cup döntő (hu)
prop-hu:jegyzőkönyv
prop-hu:jvSzövetség
prop-hu:játékvezető
prop-hu:kupaCímke
prop-hu:kupaEredmény
prop-hu:következő
  • 2015 (xsd:integer)
prop-hu:leftarm
  • 0 (xsd:integer)
  • 808080 (xsd:integer)
  • FF0000 (hu)
  • BA55D3 (hu)
  • DCDCDC (hu)
prop-hu:legalacsonyabbHazaiNézőszám
  • Liverpool 2–2 Middlesbrough (hu)
  • Liverpool 2–2 Middlesbrough (hu)
prop-hu:legmagasabbHazaiNézőszám
  • Liverpool 2–1 Southampton (hu)
  • Liverpool 2–1 Southampton (hu)
prop-hu:legnagyobbHazaiGyőzelem
  • Liverpool 4–1 Swansea City (hu)
  • Liverpool 4–1 Swansea City (hu)
prop-hu:legnagyobbVendégGyőzelem
  • Tottenham Hotspur 0–3 Liverpool (hu)
  • Tottenham Hotspur 0–3 Liverpool (hu)
prop-hu:ligakupaCímke
prop-hu:ligakupaEredmény
prop-hu:megjegyzés
  • 2014 (xsd:integer)
  • 2015 (xsd:integer)
  • dbpedia-hu:Csapatkapitány_(labdarúgás)
  • a Stoke Citynél 2014.09.01-től a 2014–15-ös szezon végéig (hu)
  • a Sevillánál 2014.07.21-től a 2014–15-ös szezon végéig (hu)
  • a Bordeaux-nál 2014.08.18-tól a 2014–15-ös szezon végéig (hu)
  • a Cheltenham Townnál 2015.01.02-től (hu)
  • a Cheltenham Townnál 2015.01.02-től egy hónapig (hu)
  • a Derby Countynál 2014.08.29-től 2015.01.15-ig (hu)
  • a Swindon Townnál 2014.08.07-től (hu)
  • a Wigan Athleticnél 2015.01.02-től (hu)
  • csk-helyettes 2014.09.15-től (hu)
  • csk-helyettes) (hu)
  • a Lille-nél 2014.07.29-től a 2014–15-ös szezon végéig (hu)
  • kölcsönben az Atlético Madridtól (hu)
  • a West Bromwich Albionnál 2014.07.25-től a 2014–15-ös szezon végéig (hu)
  • a Málagánál 2014.06.26-tól a 2014–15-ös szezon végéig (hu)
  • a Brighton & Hove-nál 2014.08.15-től a 2014–15-ös szezon végéig (hu)
  • a Sunderlandnél 2014.09.01-től a 2014–15-ös szezon végéig (hu)
prop-hu:nemzetiség
  • Anglia (hu)
  • Ausztrália (hu)
  • Belgium (hu)
  • Brazília (hu)
  • Dánia (hu)
  • Elefántcsontpart (hu)
  • Franciaország (hu)
  • Horvátország (hu)
  • Magyarország (hu)
  • Marokkó (hu)
  • Németország (hu)
  • Olaszország (hu)
  • Portugália (hu)
  • Spanyolország (hu)
  • Svédország (hu)
  • Szerbia (hu)
  • Szlovákia (hu)
  • Uruguay (hu)
  • Wales (hu)
  • Észak-Írország (hu)
  • Anglia (hu)
  • Ausztrália (hu)
  • Belgium (hu)
  • Brazília (hu)
  • Dánia (hu)
  • Elefántcsontpart (hu)
  • Franciaország (hu)
  • Horvátország (hu)
  • Magyarország (hu)
  • Marokkó (hu)
  • Németország (hu)
  • Olaszország (hu)
  • Portugália (hu)
  • Spanyolország (hu)
  • Svédország (hu)
  • Szerbia (hu)
  • Szlovákia (hu)
  • Uruguay (hu)
  • Wales (hu)
  • Észak-Írország (hu)
prop-hu:név
prop-hu:nézőszám
  • 4784 (xsd:integer)
  • 11347 (xsd:integer)
  • 17488 (xsd:integer)
  • 18069 (xsd:integer)
  • 20391 (xsd:integer)
  • 20828 (xsd:integer)
  • 21335 (xsd:integer)
  • 22171 (xsd:integer)
  • 24843 (xsd:integer)
  • 24862 (xsd:integer)
  • 26663 (xsd:integer)
  • 27602 (xsd:integer)
  • 28415 (xsd:integer)
  • 31723 (xsd:integer)
  • 32000 (xsd:integer)
  • 34977 (xsd:integer)
  • 36000 (xsd:integer)
  • 36130 (xsd:integer)
  • 36170 (xsd:integer)
  • 37000 (xsd:integer)
  • 37143 (xsd:integer)
  • 39621 (xsd:integer)
  • 39758 (xsd:integer)
  • 40659 (xsd:integer)
  • 41547 (xsd:integer)
  • 41857 (xsd:integer)
  • 42582 (xsd:integer)
  • 43290 (xsd:integer)
  • 43307 (xsd:integer)
  • 43521 (xsd:integer)
  • 43820 (xsd:integer)
  • 43847 (xsd:integer)
  • 44405 (xsd:integer)
  • 44511 (xsd:integer)
  • 44573 (xsd:integer)
  • 44577 (xsd:integer)
  • 44590 (xsd:integer)
  • 44591 (xsd:integer)
  • 44611 (xsd:integer)
  • 44673 (xsd:integer)
  • 44689 (xsd:integer)
  • 44698 (xsd:integer)
  • 44703 (xsd:integer)
  • 44707 (xsd:integer)
  • 44708 (xsd:integer)
  • 44714 (xsd:integer)
  • 44716 (xsd:integer)
  • 44717 (xsd:integer)
  • 44718 (xsd:integer)
  • 44720 (xsd:integer)
  • 44735 (xsd:integer)
  • 44736 (xsd:integer)
  • 45369 (xsd:integer)
  • 45471 (xsd:integer)
  • 49653 (xsd:integer)
  • 52166 (xsd:integer)
  • 60081 (xsd:integer)
  • 75331 (xsd:integer)
  • 79283 (xsd:integer)
  • 85416 (xsd:integer)
prop-hu:patternB
  • 5094000.0
  • _liv1415gk2 (hu)
  • _liv1415gk3 (hu)
  • _liverpool1415a (hu)
  • _liverpool1415t (hu)
prop-hu:patternLa
  • 5094000.0
  • _liverpool1415a (hu)
  • _liverpool1415t (hu)
prop-hu:patternN
  • 5094000.0
  • _liverpool1415a (hu)
  • _liverpool1415t (hu)
prop-hu:patternRa
  • 5094000.0
  • _liverpool1415a (hu)
  • _liverpool1415t (hu)
prop-hu:patternZ
  • 5094000.0
  • _liverpool1415a (hu)
  • _liverpool1415t (hu)
prop-hu:poszt
  • K (hu)
  • V (hu)
  • CS (hu)
  • KP (hu)
  • K (hu)
  • V (hu)
  • CS (hu)
  • KP (hu)
prop-hu:rightarm
  • 0 (xsd:integer)
  • 808080 (xsd:integer)
  • FF0000 (hu)
  • BA55D3 (hu)
  • DCDCDC (hu)
prop-hu:scale
  • 275 (xsd:integer)
prop-hu:shorts
  • 0 (xsd:integer)
  • FF0000 (hu)
  • FFFF00 (hu)
  • C0C0C0 (hu)
prop-hu:socks
  • 0 (xsd:integer)
  • FF0000 (hu)
  • FFFF00 (hu)
  • C0C0C0 (hu)
  • BA55D3 (hu)
prop-hu:stadion
prop-hu:szezon
  • 2014 (xsd:integer)
prop-hu:szám
  • 1 (xsd:integer)
  • 2 (xsd:integer)
  • 3 (xsd:integer)
  • 4 (xsd:integer)
  • 5 (xsd:integer)
  • 6 (xsd:integer)
  • 8 (xsd:integer)
  • 9 (xsd:integer)
  • 10 (xsd:integer)
  • 11 (xsd:integer)
  • 14 (xsd:integer)
  • 15 (xsd:integer)
  • 16 (xsd:integer)
  • 17 (xsd:integer)
  • 18 (xsd:integer)
  • 19 (xsd:integer)
  • 20 (xsd:integer)
  • 21 (xsd:integer)
  • 22 (xsd:integer)
  • 23 (xsd:integer)
  • 24 (xsd:integer)
  • 26 (xsd:integer)
  • 29 (xsd:integer)
  • 30 (xsd:integer)
  • 31 (xsd:integer)
  • 32 (xsd:integer)
  • 33 (xsd:integer)
  • 36 (xsd:integer)
  • 37 (xsd:integer)
  • 38 (xsd:integer)
  • 40 (xsd:integer)
  • 41 (xsd:integer)
  • 43 (xsd:integer)
  • 44 (xsd:integer)
  • 45 (xsd:integer)
  • 46 (xsd:integer)
  • 47 (xsd:integer)
  • 48 (xsd:integer)
  • 49 (xsd:integer)
  • 50 (xsd:integer)
  • 51 (xsd:integer)
  • 52 (xsd:integer)
  • 53 (xsd:integer)
  • 54 (xsd:integer)
  • (hu)
prop-hu:text
  • Allen (hu)
  • Can (hu)
  • Henderson (hu)
  • Lallana (hu)
  • Moreno (hu)
  • Sterling (hu)
  • Gerrard (hu)
  • Škrtel (hu)
  • Coutinho (hu)
  • Lovren (hu)
  • Mignolet (hu)
  • Allen (hu)
  • Can (hu)
  • Henderson (hu)
  • Lallana (hu)
  • Moreno (hu)
  • Sterling (hu)
  • Gerrard (hu)
  • Škrtel (hu)
  • Coutinho (hu)
  • Lovren (hu)
  • Mignolet (hu)
prop-hu:title
  • Harmadik mez (hu)
  • Hazai mez (hu)
  • Idegenbeli mez (hu)
  • Első kapusmez (hu)
  • Harmadik kapusmez (hu)
  • Második kapusmez (hu)
  • Harmadik mez (hu)
  • Hazai mez (hu)
  • Idegenbeli mez (hu)
  • Első kapusmez (hu)
  • Harmadik kapusmez (hu)
  • Második kapusmez (hu)
prop-hu:vezetőedző
  • Brendan Rodgers (hu)
  • Brendan Rodgers (hu)
prop-hu:végeredmény
  • 0 (xsd:integer)
  • 1 (xsd:integer)
  • 2 (xsd:integer)
  • 3 (xsd:integer)
  • 4 (xsd:integer)
  • 6 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:x
  • 0 (xsd:integer)
prop-hu:y
  • 0 (xsd:integer)
  • 1 (xsd:integer)
dct:subject
rdfs:label
  • A Liverpool FC 2014–2015-ös szezonja (hu)
  • A Liverpool FC 2014–2015-ös szezonja (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of