Property Value
dbo:abstract
  • Ez a szócikk a Liverpool FC 2015–2016-os szezonjáról szól, mely a 124. a csapat fennállása óta, sorozatban 53. az angol első osztályban. A szezon 2015. július 14-én kezdődött Bangkokban. A Premier League 38 fordulója során a csapat 60 pontot szerzett (16 győzelem, 12 döntetlen és 10 vereség), gólkülönbségük +13 (63–50). Ezzel a Liverpool FC a 8. helyen végzett a 7. West Ham United FC mögött 2 ponttal, és 9 ponttal megelőzve a 9. Stoke City FC-t. Az FA-kupában 2016. január 8-án játszottak először – a torna harmadik rendes fordulójában – a negyedosztályú Exeter City FC ellen. A mérkőzés 2–2 lett, ezért a kupa szabályainak megfelelően újrajátszás lett, ahol a Liverpool 3–0-ra nyert. A negyedik körben az első osztályú West Ham United FC volt az ellenfél, akikkel 0–0-t játszottak, majd az újrajátszáson hosszabbítást követően 1–2-vel kiesett a Liverpool. A Ligakupában 2015 szeptemberében, a harmadik körben kezdtek a negyedosztályú Carlisle United FC ellen. A rendes játékidőben 1–1 volt az állás, a hosszabbításban nem született gól, majd a tizenegyespárbajt 3–2-re "a Vörösök" nyerték. A negyedik körben az első osztályban újonc AFC Bournemouth ellen nyertek 1–0-ra, az ötödik fordulóban pedig a Southampton FC ellen 6–1-re. A kétmérkőzéses elődöntőben a Stoke City FC volt az ellenfél, és két 0–1 és hosszabbítás után tizenegyespárbajban (6–5) jutott a döntőbe a Liverpool. A február 28-ai fináléban a Manchester City FC ellen játszottak a Wembley Stadionban. A győztes a Manchester City lett, miután 1–1-es eredmény és hosszabbítás után tizenegyespárbaj (1–3) döntött a javukra. A csapat az előző, 2014–15-ös szezonban a 7. helyen végzett a bajnokságban, és végül az Arsenal FC FA-kupa győzelme miatt az Európa-liga csoportkörébe kerültek. A B jelű csoportban az orosz FK Rubin Kazany, a francia FC Girondins de Bordeaux és a svájci FC Sion ellen mérkőztek meg oda-visszavágós rendszerben szeptember 17-étől december 10-éig. A 6 mérkőzésből 2-t megnyertek, 4 pedig döntetlen lett, és csoportelsőként jutottak az egyenes kieséses szakaszba. A legjobb 16 közé jutásért a német FC Augsburg ellen küzdöttek meg (0–0, majd 1–0), ahol az angol első osztályú rivális, a Manchester United FC volt az ellenfél. Az első, hazai mérkőzést a Liverpool nyerte 2–0-ra, majd idegenben 1–1 lett. A negyeddöntőben a vezetőedző Jürgen Klopp előző csapatával, a német Borussia Dortmunddal sorsolták össze a Liverpoolt. Az első, 1–1-re végződő németországi mérkőzést után a csapat izgalmas találkozón 4–3-ra nyert, s ezzel bejutott a sorozat elődöntőjébe. Ott a spanyol Villarreal CF-tól vereséget szenvedtek (1–0), majd a visszavágón nyertek (3–0). A május 18-ai döntőben a címvédő Sevilla FC-bal küzdöttek meg és végül 1–3-as vereséget szenvedtek. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1249799 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 123204 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 20565946 (xsd:integer)
prop-hu:asszisztensek
  • Gary Beswick és Darren Cann (hu)
  • Harry Lennard és Andy Garratt (hu)
  • Peter Kirkup és Andy Halliday (hu)
  • Stephen Child és Constantine Hatzidakis (hu)
  • Steve Bennett és John Brooks (hu)
  • Steven Hudsen és Mitcheal Coy (hu)

prop-hu:bajnokságCímke
prop-hu:bajnokságEredmény
  • 8 (xsd:integer)
prop-hu:body
  • 0 (xsd:integer)
  • 8080 (xsd:integer)
  • FF0000 (hu)
  • FFFFFF (hu)
  • FFFF00 (hu)
prop-hu:büntető
  • Milner (hu)
  • Agüero (hu)
  • Allen (hu)
  • Can (hu)
  • Lallana (hu)
  • McQueen (hu)
  • Whelan (hu)
  • Afellay (hu)
  • Benteke (hu)
  • Crouch (hu)
  • Fernandinho (hu)
  • Lucas (hu)
  • Y. Touré (hu)
  • Coutinho (hu)
  • Muniesa (hu)
  • Navas (hu)
  • Shaqiri (hu)
  • Walters (hu)
  • Dicker (hu)
  • Firmino (hu)
  • Grainger (hu)
  • Héry (hu)
  • Ings (hu)
  • Joyce (hu)
  • van Ginkel (hu)
  • Milner (hu)
  • Agüero (hu)
  • Allen (hu)
  • Can (hu)
  • Lallana (hu)
  • McQueen (hu)
  • Whelan (hu)
  • Afellay (hu)
  • Benteke (hu)
  • Crouch (hu)
  • Fernandinho (hu)
  • Lucas (hu)
  • Y. Touré (hu)
  • Coutinho (hu)
  • Muniesa (hu)
  • Navas (hu)
  • Shaqiri (hu)
  • Walters (hu)
  • Dicker (hu)
  • Firmino (hu)
  • Grainger (hu)
  • Héry (hu)
  • Ings (hu)
  • Joyce (hu)
  • van Ginkel (hu)
prop-hu:büntetőgól
  • 1 (xsd:integer)
  • 3 (xsd:integer)
  • 6 (xsd:integer)
prop-hu:csapat
prop-hu:dátum
  • 1 (xsd:integer)
  • 2 (xsd:integer)
  • 3 (xsd:integer)
  • 4 (xsd:integer)
  • 5 (xsd:integer)
  • 6 (xsd:integer)
  • 7 (xsd:integer)
  • 8 (xsd:integer)
  • 9 (xsd:integer)
  • 10 (xsd:integer)
  • 11 (xsd:integer)
  • 12 (xsd:integer)
  • 13 (xsd:integer)
  • 14 (xsd:integer)
  • 15 (xsd:integer)
  • 16 (xsd:integer)
  • 17 (xsd:integer)
  • 18 (xsd:integer)
  • 19 (xsd:integer)
  • 20 (xsd:integer)
  • 21 (xsd:integer)
  • 22 (xsd:integer)
  • 23 (xsd:integer)
  • 24 (xsd:integer)
  • 25 (xsd:integer)
  • 26 (xsd:integer)
  • 27 (xsd:integer)
  • 28 (xsd:integer)
  • 29 (xsd:integer)
  • 30 (xsd:integer)
  • 31 (xsd:integer)
  • 32 (xsd:integer)
  • 33 (xsd:integer)
  • 34 (xsd:integer)
  • 35 (xsd:integer)
  • 36 (xsd:integer)
  • 37 (xsd:integer)
  • 38 (xsd:integer)
  • 2015 (xsd:integer)
  • 2016 (xsd:integer)
  • --11-05
  • --11-08
  • --11-21
  • --11-26
  • --11-28
  • --12-02
  • --12-06
  • --12-10
  • --12-13
  • --12-20
  • --12-30
  • --12-26
prop-hu:egyéb1Címke
prop-hu:egyéb1Eredmény
prop-hu:előző
  • 2014 (xsd:integer)
prop-hu:félidő
  • 0 (xsd:integer)
  • 1 (xsd:integer)
  • 2 (xsd:integer)
prop-hu:gólkirályABajnokságban
prop-hu:gólkirályÖsszesen
prop-hu:gólszerző
  • Sinclair (hu)
  • Milner (hu)
  • Agüero (hu)
  • Allen (hu)
  • Antonio (hu)
  • Blind (hu)
  • Can (hu)
  • Carroll (hu)
  • Giroud (hu)
  • Henderson (hu)
  • Herrera (hu)
  • Lallana (hu)
  • Lukaku (hu)
  • Marković (hu)
  • Martin (hu)
  • Olsson (hu)
  • Smith (hu)
  • Teixeira (hu)
  • Touré (hu)
  • Arnautović (hu)
  • Asamoah (hu)
  • Benteke (hu)
  • Dawson (hu)
  • Defoe (hu)
  • Fernandinho (hu)
  • Holmes (hu)
  • Johnson (hu)
  • Ledley (hu)
  • Mbokani (hu)
  • Noble (hu)
  • Pellè (hu)
  • Ramsey (hu)
  • Rooney (hu)
  • Saivet (hu)
  • Sakho (hu)
  • Sturridge (hu)
  • Wijnaldum (hu)
  • Škrtel (hu)
  • Aké (hu)
  • Bassong (hu)
  • Coutinho (hu)
  • Dević (hu)
  • Gestede (hu)
  • Jussiê (hu)
  • Kane (hu)
  • Mangala (hu)
  • Mané (hu)
  • Martial (hu)
  • Naismith (hu)
  • Ramires (hu)
  • Wleh (hu)
  • Assifuah (hu)
  • Bolasie (hu)
  • Clyne (hu)
  • Dann (hu)
  • Firmino (hu)
  • Hoolahan (hu)
  • Ibe (hu)
  • Ighalo (hu)
  • Ings (hu)
  • Kuzmin (hu)
  • Lanzini (hu)
  • Nichols (hu)
  • Obika (hu)
  • Ogbonna (hu)
  • Ojo (hu)
  • Origi (hu)
  • Vardy (hu)
  • Petratos (hu)
  • Sinclair (hu)
  • Milner (hu)
  • Agüero (hu)
  • Allen (hu)
  • Antonio (hu)
  • Blind (hu)
  • Can (hu)
  • Carroll (hu)
  • Giroud (hu)
  • Henderson (hu)
  • Herrera (hu)
  • Lallana (hu)
  • Lukaku (hu)
  • Marković (hu)
  • Martin (hu)
  • Olsson (hu)
  • Smith (hu)
  • Teixeira (hu)
  • Touré (hu)
  • Arnautović (hu)
  • Asamoah (hu)
  • Benteke (hu)
  • Dawson (hu)
  • Defoe (hu)
  • Fernandinho (hu)
  • Holmes (hu)
  • Johnson (hu)
  • Ledley (hu)
  • Mbokani (hu)
  • Noble (hu)
  • Pellè (hu)
  • Ramsey (hu)
  • Rooney (hu)
  • Saivet (hu)
  • Sakho (hu)
  • Sturridge (hu)
  • Wijnaldum (hu)
  • Škrtel (hu)
  • Aké (hu)
  • Bassong (hu)
  • Coutinho (hu)
  • Dević (hu)
  • Gestede (hu)
  • Jussiê (hu)
  • Kane (hu)
  • Mangala (hu)
  • Mané (hu)
  • Martial (hu)
  • Naismith (hu)
  • Ramires (hu)
  • Wleh (hu)
  • Assifuah (hu)
  • Bolasie (hu)
  • Clyne (hu)
  • Dann (hu)
  • Firmino (hu)
  • Hoolahan (hu)
  • Ibe (hu)
  • Ighalo (hu)
  • Ings (hu)
  • Kuzmin (hu)
  • Lanzini (hu)
  • Nichols (hu)
  • Obika (hu)
  • Ogbonna (hu)
  • Ojo (hu)
  • Origi (hu)
  • Vardy (hu)
  • Petratos (hu)
prop-hu:helyszín
prop-hu:hosszabbítás
  • i (hu)
  • i (hu)
prop-hu:háttér
  • #FFFFFF (hu)
  • #FFDDDD (hu)
  • #F5F5F5 (hu)
  • #FFFFDD (hu)
  • #DDFFDD (hu)
  • #FFFFFF (hu)
  • #FFDDDD (hu)
  • #F5F5F5 (hu)
  • #FFFFDD (hu)
  • #DDFFDD (hu)
prop-hu:időpont
  • 900.0
  • 1020.0
  • 1035.0
  • 1050.0
  • 1080.0
  • 1110.0
  • 1140.0
  • 1170.0
  • 1185.0
  • 1195.0
  • 1200.0
  • 1205.0
  • 1245.0
  • 1260.0
  • 1265.0
  • 765.0
  • 810.0
  • 825.0
  • 870.0
  • 960.0
  • 990.0
  • 845.0
  • újrajátszás (hu)
  • pótolt mérkőzés (hu)
prop-hu:jegyzőkönyv
prop-hu:jvSzövetség
prop-hu:játékvezető
prop-hu:kupaCímke
prop-hu:kupaEredmény
  • 4 (xsd:integer)
prop-hu:következő
  • 2016 (xsd:integer)
prop-hu:leftarm
  • 0 (xsd:integer)
  • 8080 (xsd:integer)
  • FF0000 (hu)
  • FFFFFF (hu)
  • FFFF00 (hu)
prop-hu:ligakupaCímke
prop-hu:ligakupaEredmény
prop-hu:megjegyzés
  • 2015 (xsd:integer)
  • 2016 (xsd:integer)
  • dbpedia-hu:Csapatkapitány_(labdarúgás)
  • a Norwich Citynél 2015.07.29-től a szezon végéig (hu)
  • a Fenerbahçénál 2015.08.30-tól a szezon végéig (hu)
  • a Blackpoolnál 2015.07.10-től (hu)
  • a Crvena zvezdánál 2016.01.06-tól (hu)
  • a Frankfurtnál 2015.08.31-től (hu)
  • a Luzernnél 2015.08.31-től a szezon végéig (hu)
  • a Milannál 2015.08.27-től a szezon végéig (hu)
  • a QPR-től (hu)
  • a Seinäjoennél 2015.09.02-től 2016.01-ig) (hu)
  • a Swindon Townnál 2015.07.10-től 2016.01.08-ig (hu)
  • az Aberdeennél 2015.06.26-tól 2016.01.11-ig (hu)
  • az Aberdeennél 2015.08.29-től 2015.12.31-ig (hu)
  • az Aston Villánál 2015.09.01-től 2016.01.08-ig (hu)
  • a Deportivo de La Coruñanál 2015.07.-től a szezon végéig (hu)
  • a Swindon Townnál 2015.07.10-től a szezon végéig (hu)
  • a Wolverhampton Wanderersnél 2015.08.03-tól 2016.01.07-ig (hu)
prop-hu:nemzetiség
  • Anglia (hu)
  • Belgium (hu)
  • Brazília (hu)
  • Elefántcsontpart (hu)
  • Franciaország (hu)
  • Horvátország (hu)
  • Magyarország (hu)
  • Nigéria (hu)
  • Németország (hu)
  • Olaszország (hu)
  • Portugália (hu)
  • Spanyolország (hu)
  • Szerbia (hu)
  • Szlovákia (hu)
  • Wales (hu)
  • Észak-Írország (hu)
  • Írország (hu)
  • Anglia (hu)
  • Belgium (hu)
  • Brazília (hu)
  • Elefántcsontpart (hu)
  • Franciaország (hu)
  • Horvátország (hu)
  • Magyarország (hu)
  • Nigéria (hu)
  • Németország (hu)
  • Olaszország (hu)
  • Portugália (hu)
  • Spanyolország (hu)
  • Szerbia (hu)
  • Szlovákia (hu)
  • Wales (hu)
  • Észak-Írország (hu)
  • Írország (hu)
prop-hu:név
  • dbpedia-hu:Andre_Wisdom
  • dbpedia-hu:Fabio_Borini
  • dbpedia-hu:Lazar_Marković
  • dbpedia-hu:Luis_Alberto_Romero_Alconchel
  • dbpedia-hu:Mario_Balotelli
  • dbpedia-hu:Samed_Yeşil
  • dbpedia-hu:Jordan_Williams_(labdarúgó)
  • Kolo Touré (hu)
  • Emre Can (hu)
  • José Enrique (hu)
  • Martin Škrtel (hu)
  • Adam Lallana (hu)
  • Alberto Moreno (hu)
  • Allan Rodrigues de Souza (hu)
  • Bogdán Ádám (hu)
  • Brad Smith (hu)
  • Cameron Brannagan (hu)
  • Christian Benteke (hu)
  • Connor Randall (hu)
  • Conor Masterson (hu)
  • Daniel Cleary (hu)
  • Daniel Sturridge (hu)
  • Danny Ings (hu)
  • Danny Ward (hu)
  • Dejan Lovren (hu)
  • Divock Origi (hu)
  • Jack Dunn (hu)
  • James Milner (hu)
  • Jerome Sinclair (hu)
  • Joe Allen (hu)
  • Joe Gomez (hu)
  • Joe Maguire (hu)
  • Jon Flanagan (hu)
  • Jordan Henderson (hu)
  • Jordan Rossiter (hu)
  • Jordon Ibe (hu)
  • João Carlos Teixeira (hu)
  • Kevin Stewart (hu)
  • Lloyd Jones (hu)
  • Lucas Leiva (hu)
  • Mamadou Sakho (hu)
  • Marko Grujić (hu)
  • Nathaniel Clyne (hu)
  • Pedro Chirivella (hu)
  • Philippe Coutinho (hu)
  • Roberto Firmino (hu)
  • Ryan Fulton (hu)
  • Ryan Kent (hu)
  • Ryan McLaughlin (hu)
  • Sheyi Ojo (hu)
  • Simon Mignolet (hu)
  • Steven Caulker (hu)
  • Taiwo Awoniyi (hu)
  • Tiago Ilori (hu)
prop-hu:nézőszám
  • 8298 (xsd:integer)
  • 14591 (xsd:integer)
  • 20707 (xsd:integer)
  • 24709 (xsd:integer)
  • 27108 (xsd:integer)
  • 27369 (xsd:integer)
  • 27654 (xsd:integer)
  • 31592 (xsd:integer)
  • 32121 (xsd:integer)
  • 34433 (xsd:integer)
  • 34977 (xsd:integer)
  • 35798 (xsd:integer)
  • 35926 (xsd:integer)
  • 39598 (xsd:integer)
  • 41577 (xsd:integer)
  • 41948 (xsd:integer)
  • 42518 (xsd:integer)
  • 43091 (xsd:integer)
  • 43292 (xsd:integer)
  • 43680 (xsd:integer)
  • 43865 (xsd:integer)
  • 43905 (xsd:integer)
  • 44006 (xsd:integer)
  • 44062 (xsd:integer)
  • 44072 (xsd:integer)
  • 44102 (xsd:integer)
  • 44109 (xsd:integer)
  • 44115 (xsd:integer)
  • 44123 (xsd:integer)
  • 44147 (xsd:integer)
  • 44171 (xsd:integer)
  • 44179 (xsd:integer)
  • 44228 (xsd:integer)
  • 45765 (xsd:integer)
  • 51273 (xsd:integer)
  • 53008 (xsd:integer)
  • 54444 (xsd:integer)
  • 60080 (xsd:integer)
  • 75347 (xsd:integer)
  • 86206 (xsd:integer)
prop-hu:patternB
  • 5457600.0
  • _liv1516gk3 (hu)
  • _liverpool1516a (hu)
  • _liverpool1516t (hu)
prop-hu:patternLa
  • 5457600.0
  • _liverpool1516a (hu)
  • _liverpool1516t (hu)
prop-hu:patternN
  • 5457600.0
  • _liverpool1516a (hu)
  • _liverpool1516t (hu)
prop-hu:patternRa
  • 5457600.0
  • _liverpool1516a (hu)
  • _liverpool1516t (hu)
prop-hu:patternZ
  • 5457600.0
  • _liverpool1516a (hu)
  • _liverpool1516t (hu)
prop-hu:poszt
  • K (hu)
  • V (hu)
  • CS (hu)
  • KP (hu)
  • K (hu)
  • V (hu)
  • CS (hu)
  • KP (hu)
prop-hu:rightarm
  • 0 (xsd:integer)
  • 8080 (xsd:integer)
  • FF0000 (hu)
  • FFFFFF (hu)
  • FFFF00 (hu)
prop-hu:scale
  • 275 (xsd:integer)
prop-hu:shorts
  • 0 (xsd:integer)
  • 8080 (xsd:integer)
  • FF0000 (hu)
  • FFFFFF (hu)
  • FFFF00 (hu)
prop-hu:socks
  • 0 (xsd:integer)
  • 8080 (xsd:integer)
  • FF0000 (hu)
  • FFFFFF (hu)
  • FFFF00 (hu)
prop-hu:stadion
prop-hu:szezon
  • 2015 (xsd:integer)
prop-hu:szám
  • 2 (xsd:integer)
  • 3 (xsd:integer)
  • 4 (xsd:integer)
  • 6 (xsd:integer)
  • 7 (xsd:integer)
  • 9 (xsd:integer)
  • 10 (xsd:integer)
  • 11 (xsd:integer)
  • 12 (xsd:integer)
  • 14 (xsd:integer)
  • 15 (xsd:integer)
  • 17 (xsd:integer)
  • 18 (xsd:integer)
  • 19 (xsd:integer)
  • 20 (xsd:integer)
  • 21 (xsd:integer)
  • 22 (xsd:integer)
  • 23 (xsd:integer)
  • 24 (xsd:integer)
  • 26 (xsd:integer)
  • 27 (xsd:integer)
  • 28 (xsd:integer)
  • 29 (xsd:integer)
  • 32 (xsd:integer)
  • 33 (xsd:integer)
  • 34 (xsd:integer)
  • 35 (xsd:integer)
  • 36 (xsd:integer)
  • 37 (xsd:integer)
  • 38 (xsd:integer)
  • 39 (xsd:integer)
  • 40 (xsd:integer)
  • 41 (xsd:integer)
  • 43 (xsd:integer)
  • 44 (xsd:integer)
  • 45 (xsd:integer)
  • 46 (xsd:integer)
  • 47 (xsd:integer)
  • 48 (xsd:integer)
  • 49 (xsd:integer)
  • 50 (xsd:integer)
  • 51 (xsd:integer)
  • 52 (xsd:integer)
  • 53 (xsd:integer)
  • 54 (xsd:integer)
  • 56 (xsd:integer)
  • 57 (xsd:integer)
  • 58 (xsd:integer)
  • 68 (xsd:integer)
  • 87 (xsd:integer)
  • (hu)
prop-hu:text
  • Milner (hu)
  • Can (hu)
  • Lallana (hu)
  • Moreno (hu)
  • Lucas (hu)
  • Sakho (hu)
  • Coutinho (hu)
  • Lovren (hu)
  • Clyne (hu)
  • Firmino (hu)
  • Mignolet (hu)
  • Milner (hu)
  • Can (hu)
  • Lallana (hu)
  • Moreno (hu)
  • Lucas (hu)
  • Sakho (hu)
  • Coutinho (hu)
  • Lovren (hu)
  • Clyne (hu)
  • Firmino (hu)
  • Mignolet (hu)
prop-hu:title
  • Harmadik mez (hu)
  • Hazai mez (hu)
  • Idegenbeli mez (hu)
  • Első kapusmez (hu)
  • Harmadik kapusmez (hu)
  • Második kapusmez (hu)
  • Harmadik mez (hu)
  • Hazai mez (hu)
  • Idegenbeli mez (hu)
  • Első kapusmez (hu)
  • Harmadik kapusmez (hu)
  • Második kapusmez (hu)
prop-hu:vezetőedző
  • Brendan Rodgers (hu)
  • Jürgen Klopp (hu)
  • Brendan Rodgers (hu)
  • Jürgen Klopp (hu)
prop-hu:végeredmény
  • 0 (xsd:integer)
  • 1 (xsd:integer)
  • 2 (xsd:integer)
  • 3 (xsd:integer)
  • 4 (xsd:integer)
  • (hu)
  • elhalasztva (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:x
  • 0 (xsd:integer)
prop-hu:y
  • 0 (xsd:integer)
  • 1 (xsd:integer)
dct:subject
rdfs:label
  • A Liverpool FC 2015–2016-os szezonja (hu)
  • A Liverpool FC 2015–2016-os szezonja (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of