Property Value
dbo:abstract
  • A Rózsalány Andorka Péter első, Hajnal Gézával (szöveg) közösen írt zenés színpadi műve. A Ferences Rend kiadásában jelent meg 2009-ben a rend 800 éves évfordulójára. Olyanok hivatalos debütlemeze lett, mint Mihálka György, Nagy Szilvia, vagy a Don Bosco Ifjúsági Szimfonikus Zenekar, de már régebbi együttműködésből ismert vendégművészek is szerepelnek rajta: a Misztrál együttes énekesei, zeneakadémista hallgatók vagy Dévai Nagy Kamilla. A darab bekerült a Madách Színház 2010-11-es musical pályázatának legjobb 20 musicalje közé. Ősbemutatója 2011. november 27-én volt a gazdagréti Szent Angyalok katolikus templomban a Jó Reménység Társulat előadásában. (hu)

dbo:artist
dbo:genre
dbo:previousWork
dbo:title
  • (hu)
  • A Rózsalány (hu)
  • (hu)
  • A Rózsalány (hu)
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 659937 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 1932 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 20632280 (xsd:integer)
prop-hu:borító
  • Rlborito.jpg (hu)
  • Rlborito.jpg (hu)
prop-hu:cím
  • A Rózsalány (hu)
  • A Rózsalány (hu)
prop-hu:date
  • 2018 (xsd:integer)
prop-hu:előadó
  • Andorka Péter (hu)
  • Andorka Péter (hu)
prop-hu:előző
prop-hu:jelenlegi
  • A Rózsalány (hu)
  • A Rózsalány (hu)
prop-hu:következő
  • - (hu)
  • - (hu)
prop-hu:megjelent
  • 2009 (xsd:integer)
prop-hu:stílus
prop-hu:típus
prop-hu:url
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • A Rózsalány (hu)
  • A Rózsalány (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:subsequentWork of
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:következő of
is foaf:primaryTopic of