Property Value
dbo:abstract
  • Az A Show of Hands a kanadai Rush együttes harmadik koncertalbuma (összességében a tizenötödik nagylemeze), amely 1989 első napjaiban jelent meg a kiadásában. Azonos címmel, de némileg más számlistával 1988-ban egy is megjelent VHS-en és laserdiscen. A dupla album anyagát részben az 1986-os Power Windows turnén, a Meadowlands arénában, New Jersey-ben, illetve az 1988-as Hold Your Fire turné egyes állomásain rögzítették. Főleg az 1982 után készült stúdióalbumok dalai szerepelnek rajta, így a koncertlemez az együttes new wave korszakának összefoglalása és lezárása is egyben. Korábban egyedül a Closer to the Heart dal jelent meg élő változatban a lemezen szereplő számok közül. Az album aranylemez lett az Egyesült Államokban. A Billboard 200-as listán a 21. helyig jutott, a brit albumlistán pedig 12. lett. A Rush Remasters sorozatban 1997-ben digitálisan feljavított hangzással adták ki újra szimpla CD-n. (hu)

dbo:artist
dbo:genre
dbo:previousWork
dbo:producer
dbo:review
  • http://www.rollingstone.com/music/albumreviews/a-show-of-hands-19890420
  • http://www.allmusic.com/album/a-show-of-hands-r17115/review
dbo:subsequentWork
dbo:title
  • (hu)
  • A Show of Hands (hu)
  • (hu)
  • A Show of Hands (hu)
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 753969 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 4295 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22498277 (xsd:integer)
prop-hu:cím
  • A Show of Hands (hu)
  • A Show of Hands (hu)
prop-hu:date
  • 2018 (xsd:integer)
prop-hu:előadó
prop-hu:előző
  • (hu)
  • Hold Your Fire (hu)
  • (hu)
  • Hold Your Fire (hu)
prop-hu:felvételek
  • 1986 (xsd:integer)
  • 1988 (xsd:integer)
prop-hu:hossz
  • 72 (xsd:integer)
prop-hu:jelenlegi
  • (hu)
  • A Show of Hands (hu)
  • (hu)
  • A Show of Hands (hu)
prop-hu:kiadó
  • Anthem Records (hu)
  • Mercury/Polygram (hu)
  • Vertigo Records (hu)
  • Anthem Records (hu)
  • Mercury/Polygram (hu)
  • Vertigo Records (hu)
prop-hu:kritikák
  • *Allmusic link *Rolling Stone link (hu)
  • *Allmusic link *Rolling Stone link (hu)
prop-hu:következő
  • (hu)
  • Presto (hu)
  • (hu)
  • Presto (hu)
prop-hu:megjelent
  • 1989 (xsd:integer)
  • 1997 (xsd:integer)
prop-hu:producer
  • Rush (hu)
  • Rush (hu)
prop-hu:stílus
prop-hu:típus
prop-hu:url
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • A Show of Hands (hu)
  • A Show of Hands (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:previousWork of
is dbo:subsequentWork of
is foaf:primaryTopic of