prop-hu:shortsummary
|
- 1 (xsd:integer)
- Bloom meghívja a tündéreket Gardeniába, ahova a pixiek is velük tartanak, de eltévednek a Földön. Musa és Layla nagy bajba keveredik egy szórakozóhelyen. (hu)
- Eraklyonban elkezdődik az ünnepség. Sky és Bloom táncolják az első táncot, minden jól alakul egészen addig, amíg Diaspro meg nem itatja a varázsitalt Sky-al, aki így eljegyzi a bálon, és ezzel összetöri Bloom szívét. A lányoknak menekülniük kell, akárcsak Stella bulijáról. Bloom hiába próbál beszélni Skyyal, az ő szemében boszorkánynak tűnik a lány. Cassandra és Chimera is menekülnek a bálról, hátrahagyva Radiust, akit így lánya, Stella ment meg az élete árán és jutalma az enchantixa lesz. (hu)
- A sikeres küldetés után a lányok és a pixiek visszatérnek Alfeába. Azonban megjelenik egy újabb veszély, egy elpusztíthatatlan kő személyében, emellett pedig egy új tanár is érkezik az iskolába. (hu)
- Miután a Winx legyőzte Valtort az Alfeában népszerűek lettek. Mikor bemennek a szobájukba 5 új lánnyal találkoznak akik kezdő tündérek. Kis összetűzésbe keverednek. Négy új ellenség jelenik meg az iskolában: a Fekete Kör Varázslói. (hu)
- Bloom Gardeniában megtudja, hogy nem az igazi szüleinél él, s két földi bűnözővel is szembe kell szálnia. Bloom híres lesz, de Mitzi nem örül ennek. (hu)
- A tündérek készen állnak Bloom megmentésére, akárcsak a specialisták. Brandonra hárul a feladat, hogy segítséget kérjen Downland hercegnőjétől. Bloom pedig Lord Darkar földalatti erődítményében várja a megmentőit. (hu)
- Selina életre kelti a Szfinxet, miközben Bloom a naplót keresi a könyvtárban, egyedül. Selina bizalmasa, a könyvbe zárt Acheron elküldi a lányt a könyvtárba hogy semmisítse meg a naplót, de találkozik Bloommal. Bloomnak sejtése sincs arról hogy Selina már nem az, aki egykor volt. (hu)
- Magixban ilyenkor rendezik meg Anyák napját. Musa családi tragédiája miatt, nem jelenik meg az ünnepségen. Riven makacssága reményt ad Darcynak, Riven behálózásában. Riven, még Bloommal is erőszakoskodik. Darcy akcióba lendül, s gonosz terve valóra válik. Már sem Bloom, sem Brandon nem állíthatja meg őket. (hu)
- Stella levelet kap Sky hercegtől, amelyben randira hívja, egy Fekete Lagúna nevű étterembe. Stella el is megy a randira, de a Winx rájön, hogy ez is a Trix műve, akik meg akarják szerezni Stella jogarát. Stellát sikerül megmenteni, de Solaria Gyűrűje a Trix birtokába került. (hu)
- A lányok Flora bolygójára, Linpheára utaznak, ahol megismerkednek Flora húgával, Miele-vel, aki elkíséri őket a Fák városába. Ott megtudják, hogy Faragondán csak a fekete fűz könnye segíthet, amit egy barlangban találnak egy vízesés mögött, ahol felfelé folyik a víz. Így aztán elmennek megkeresni a fát, de a Trix megint útjukba áll. Miele beleesik a vízbe, Flora utána ugrik, és megmenti, és ezzel sikerül megszereznie az enchantixát. A lányok megszerzik a vizet, és visszaváltoztatják Faragondát. Eközben valaki a fák közül Laylat figyeli. (hu)
- Most megtudjuk, mi vár Magix-ra. Vajon mit fedez fel Bloom a Roccaluce-tóban? És mit akar tőle Daphne? Eközben a sötétség erői Alfea felé menetelnek, és az egész mágikus dimenzió áll szemben a Trix vad akaratával. (hu)
- Layla elvezeti Bloomot, Stellát és a specialistákat a földalatti kastélyba, az út azonban nem zökkenőmentes, mert a barlang tele van veszélyes lényekkel. Vajon sikerül megmenteniük a pixieket? (hu)
- A Winx tagjai a Felhőtoronyban fognak tanulni, hogy ha feltűnik a Trix, akkor meg tudják akadályozni a kódex egy újabb darabjának megszerzését. De mielőtt a csatára sor kerülne, helyt kell állniuk Griffin óráin, ami nem egyszerű feladat. (hu)
- A Winx mindenképpen vissza akarja szerezni a gyűrűt, Icyéktól, de a gyűrű, a boszorkáknak is komoly csalódást okoz, mert nem tudják irányítani. A Winx belopózik a Felhőtoronyba, de Mrs. Griffin rájön a cselre, s ezt azonnal elmondja, Faragondának, aki Griselda javaslatára megfosztja a tündéreket varázserejüktől. (hu)
- Bloom a saját erejéből ad a lányoknak, ami kihat önmagára is. A tündérek és a Specialisták közösen visszatérnek Lynpheába hogy szembeszálljanak a Trixxel. Varázserő nélkül ugyan de elszántan küzdenek az emberfákkal és amikor Miele leesik az egyik fáról, Flora megmenti, ezzel aktiválva új erejét, a Bloomixot. (hu)
- Nabu halála után Layla csatlakozik a bosszúálló tündérekhez hogy végezzenek a varázslókkal. Morgana nagy bajban van de sikerül Roxyt elérnie. A lányoknak be kell jutniuk a Földi tündérek birodalmába, ahol szembe kerülnek Nebula seregével, akik éppen készülnek átlépni az Omega Dimenzióba. Morgana a trón feletti tükörbe van bezárva de ideje hogy fény derüljön a titokra: Az átkot csak Roxy törheti meg, aki valójában Morgana lánya és Tir Nan Og hercegnője. (hu)
- Az ismeretlen tündérről kiderül, hogy Laylanak hívják, és a Winx próbál neki segíteni, hogy eszébe jusson, mi is történt. Míg Layla a Winx mellé áll, ellensége, kiszabadítja a Trixet, így mindkét oldal egy-egy új szereplővel bővül. (hu)
- Bloomnak vizsgáznia kell. Stresszelve készül a felmérésre, de Riven ezt, elárulja a Trixnek, akik nyomban felmérik Bloom varázserejét, s a vizsgán, is nagy galibát okoznak. Bloom sikeresen felel meg a vizsgán, ám a szimulációs gép tönkremegy, így lehetetlen lesz vizsgát tartani. Ezt még Amaryl, s Ortensia, is üdvrivalgással fogadja. (hu)
- Valtor szarvasnak álcázva magát bejut a Felhőtoronyba, ahol legyőzi Griffint, a boszorkányokat pedig megszállja és Alfeára küldi őket. A mágikus pajzs nem tart ki, ezért Valtor bejut az iskolába, elviszi onnan Faragondát és harcolni kezdenek. A Trixnek sikerül bejutnia az épületbe, és elfogják Galateát, aki Musa bolygójának hercegnője. A lány elvezeti őket a mágikus tekercsekhez, de mivel nem sikerül megszerezniük, felgyújtják a könyvtárat. Galatea próbálja megmenteni a tekercset, de csapdába esik. Musa segít rajta, így megszerzi a saját enchantixát és megmenti a könyvtárat és Galateát. (hu)
- Nagy nehezen sikerül a csapatnak bejutnia a barlangba, de mielőtt megtörhetnék az átkot, meg kell fejteniük egy rejtvényt. Stella megoldja a rejtvényt és így visszaváltozik önmagává. Így aztán el is kezdődik a rövid szünetük, ami után visszatérve Alfeába, találkoznak az újonc tündérekkel. Layla azonban nem érzi jól magát, elzárkózik a többiektől és csak később árulja el a többieknek, hogy bolygóját, Androst megtámadta Valtor, és úgy tűnik az ő bolygója is Domino sorsára jut. (hu)
- Dominóban ünnepséget rendeznek Daphne hazatérésének alkalmából de a Trix megjelenik a Mélység Szörnyével. A szörnyet csak Daphne tudja irányítani de a lány nem bízik magában. A tündéreknek meg kell találniuk a szirének ihletét. (hu)
- A Winx Faragonda után nyomoz a pixikkel. Meg is találják a csata helyszínét, ahol Flora a fáktól kap segítséget. Valtor nyomai a Felhőtoronyba vezetnek, így a tündérek oda mennek, míg a pixik nyomokat keresnek, hogy megtudják, mi történt Faragondával. A Felhőtoronyban mindenki Valtor oldalára állt a varázslatának köszönhetően, de a tündéreknek sikerül kijutniuk az iskolából, és azt is megtudják, hogy Faragondát egy tölgyfába zárták. Sajnos azonban nem tudják, hogy szabadítsák ki az igazgatónőt a fából. (hu)
- Bloom meg akarja tudni a jövőjét, és ezért meg akarja találni azt a könyvet amelyben a sorsát látta. Ám rémképeket lát, de Mirta elárulja neki, hogy ez megint a Trix műve. Sajnos Icy Mirtát sütőtökké változtatja. (hu)
- A Winx Club az iskolában külön órára megy, mivel már megkapták az enchantixukat. Betanított szörnyeket kell legyőzniük, de Bloom a támadás után visszaváltozik, és majdnem lezuhan. Az ő enchantixa nagyon gyenge, hiszen ő nem önfeláldozással szerezte meg. A specialisták ezalatt a Felhő toronyba állítják vissza a rendet, Valtor pedig eltűnik. A titokzatos fiú, aki Layla után nyomoz lelepleződik, a neve Ophir. Magixban Valtor csapdába csalja a múzeum őreit és közben meg akar szerezni egy dobozt. Bloomnak lenne ereje csak megállítani, de az enchantixa nem elég erős, így hagyják, hogy Valtor elmeneküljön. (hu)
- A lányok épp hazafelé készülődnek a nyári szünetre, amikor kiderül, hogy Stellának bálja lesz, ahova természetesen elhívja a Winxet és a Specialistákat is. Bloommal elindulnak ruhát venni, de egy elég ellenszenves lánycsapatba botlanak… A Trix ezalatt jégbe fagyva landol egy bolygóra, hogy sose juthassanak vissza. A bolygón szörnyek támadnak rájuk, de Valtor megmenti őket, aki hosszú idő óta jégbe volt fagyva. (hu)
- A Winx tagjai kicsikké változnak, hogy átmehessenek a kapun, de Bloom nem tud átváltozni, így ő a fiúkkal marad kint. A lányok közül csak Tecna, Musa és Stella léphet be a Kristály Labirintusba, amiből, ha kijutnak, megkapják a kristályokat, amivel legyőzhetik Valtort. Ehhez azonban fel kell adniuk valamit: Techna az érzéseit, Stella a szépségét adja fel, míg Musa kénytelen otthagyni régen elhunyt édesanyját. Kijutnak a labirintusból, és megkapják a kristályokat. Az ajtó másik oldalán labdáznak a többiek, de aztán megjelenik a Trix és már majdnem legyőzi Bloomékat, de ekkor visszatér a többi tündér, és legyőzik a Trixet. (hu)
- Bloom és a többiek elérik a földalatti erődöt, de mielőtt megmenthetnék a pixieket találkoznak a sokkal erősebb Trixel. Szerencsére megjelenik egy paladin, aki segít a csapatnak. (hu)
- Hogy kinyithassák a könyvet, a lányoknak részt kell venniük egy versenyen, a természet szellemének áldásáért. A lányok sikerrel zárják a versenyt és még a Trixxel is szembeszállnak, ezzel elkezdve a küldetést. A szirének erejéért egy új erővel küzdenek: A harmónia erejével. (hu)
- Elérkezett Brandon és Downland hercegnőjének, Amentia-nak az esküvője. Stella, Bloom és a többiek próbálják megszöktetni Brandont. Vajon Stellának sikerül megmentenie szerelmét? (hu)
- Míg Alfeában a tündérek és a varázslók várják a Trix következő támadását, Bloom csapata eljut a Felhőtorony alagútjaihoz, hogy visszaszerezzék a sárkány tüzét. Vajon tényleg abból származik Bloom varázsereje? Sajnos a Trix rájön, hogy látogatók érkeztek. (hu)
- Bloom teljesen le van törve Sky miatt, a Winx se tudja felvidítani. Faragonda, hogy megóvja az iskolát, egy erős pajzsot rak Alfea köré, és a szülők akarata ellenére nem rúgja ki Bloomot az iskolából, Bloom mégis otthagyja egy időre az iskolát. Gardeniában meglátogatja Stella, és meggyőzi, hogy menjenek vissza és mentsék meg Sky-t. Rájönnek, hogy Valtor irányítása alatt áll, és Stella a tündérpornak köszönhetően megmenti. Layla visszatér Androsból, ahol a szülei egy Nabu nevű fiúhoz akarják hozzáadni. (hu)
- Stella Alfeában továbbra is próbálja fedezni a lányokat, de aztán kiderül, hogy Solarián az apja Chimerát nevezte ki hercegnőnek, és ezzel Stella helyére került. Emiatt Stella el akar menni a bolygójára, Piffet változtatja önmagává, aki miatt bajba kerülnek. Ezalatt Androson egy sellőnek próbálnak segíteni, akinek az anyját Valtor tartja fogságban. Sikerül megszökniük, de a nő súlyosan megsérül. Layla feláldozza magát, hogy meggyógyuljon a sellő, így ő nem tudja visszanyerni a látását, de megszerzi a végső tündéralakját, az enchantixot. (hu)
- Riven felfedezi Darcy mesterkedését. A Trix elrabolta a sárkány tüzét, ami Bloom varázserejét adta. Vajon megtámadják Alfeát és a Vörös Forrást, hogy uralkodjanak fölöttük is? Bár a többiek bátran felveszik a harcot, a mágikus dimenzió veszélybe kerül. (hu)
- Mióta a Földre visszatért a varázslat, a Liló, egy mágikus növény újra virágzásnak indul. Faragonda a Földre küldi a lányokat hogy összegyűjtsék a virág varázserejét de a Trix a nyomukban van. (hu)
- Eldora a Winxxel együtt ellátogat Tir Nan Og szigetére, ahol a legendáriummal kapcsolatos tárgyakat keresik de a Trix megtámadja az iskolát. Bloom a varázspálcák előtt győzi le Icyt, amitől a pálcák a Winxben találják meg új tulajdonosaikat és a Mythix erejével nagyobb eséllyel küzdhetnek a Trix ellen. (hu)
- Mindenki ki van borulva Tecna halála miatt, ezért bosszút akarnak állni Valtoron, szóval a Felhőtoronyba mennek. Ott Valtor egy átkot szór Stormyra, aki ettől segítőkészen viselkedik, és megmondja a lányoknak, hogy hol lehet Valtor. Míg Stella és Layla Griffint próbálják kiszabadítani, addig Flora, Bloom és Musa Valtorral harcol. Musát és Florát az új erejével könnyen legyőzi, Bloomot azonban nem bántja, hanem elmondja neki, hogy ő végzett a szüleivel. Bloom a haragja miatt a legerősebb varázslatát küldi rá, de Valtor lefagyasztja. A lányoknak sikerül kiszabadítaniuk, míg az igazgatók lefoglalják Valtort. Bloom még több erőt akar gyűjteni, ezért Faragonda Pyrosba küldi. (hu)
- Layla és Flora visszaállítják a rendet az erdőben, újra kinőnek a fák, visszatérnek az állatok. Bloom azonban még mindig úgy érzi, hogy Valtor él. Nem is téved, mert Valtor megtámadja és fogságba ejti a specialistákat. Heliaval üzen a lányoknak, akik Nabuval együtt indulnak Valtor után, aki Androson bújt el. A lányok megmentik szerelmüket, akik valójában Valtor teremtményei, de Bloomnak sikerül megállítania őket. Valtor erősebb lett, mint legutóbb, ezért Bloomnak belülről kell megölnie Valtort a sárkány tüzének segítségével. Sikerül is neki, és így végre örökre megszabadultak tőle. Bloomra egy új küldetés vár, hogy megtalálja a szüleit. (hu)
- A Winx visszatér Alfeába, hogy elkezdhessék második évüket az iskolában. Eközben egy eldugott helyen egy eddig ismeretlen tündér próbál megmenteni apró mágikus lényeket. (hu)
- A lányok megtudják hogy a varázslók ellopták a mágiát a Földről és ezért meg kell keresni az utolsó földi tündért. Elmennek Pixie falvába de egy szörnnyel találják magukat szembe, ami fogságba ejtette a pixiket. A lányoknak sikerül legyőzni a szörnyet, majd beleugranak az Élet fájába ami a Földre varázsolja őket. (hu)
- Eljött Stella apja, Radius, és Cassandra esküvőjének napja, ezért Stella oda akar utazni, hogy megállítsa. Radius, Valtor varázslatának köszönhetően, kitiltja lányát az esküvőről, így a lányoknak be kell lopózniuk. A specialisták segítségével megtanulnak motorozni, és így sikerül is bejutniuk. Megpróbálják megakadályozni az esküvőt, de az őrök megállítják őket. Stella egyedül kénytelen apja után menni, és a tündérporának köszönhetően megszabadítja Radiust az átoktól, aki börtönbe záratja Cassandrát és Chimerát. (hu)
- A lányok egy titkos barlangon keresztül próbálnak meg kijutni a palotából, amin keresztül Stella többször is kiszökött. A barlang azonban teljesen megváltozott, és több veszélyt is rejt magában. Végül sikerül átjutniuk és Alfeában próbálnak meg megoldást találni Stella visszaváltoztatására. Egy hegyen lévő tükröt, az igazság tükrét kell megtalálniuk, ami segíthet Stellán, de a tükör őrei megtámadják őket. (hu)
- Tecna felfedezi hogy valaki csalással akar varázs állatokat befogadni de a lakcímét elfelejti megváltoztatni. Az említett címen rátalálnak Roxyra, az állatok tündérére. Hiába próbálják meggyőzni, Roxy nem akar hinni nekik, a nagy veszély ellenére. (hu)
- Bloom teljesen megzavarodik, azoktól a dolgoktól, amiket látott. Daphne a nimfa, pedig álmában újra, s újra előtűnik. Faragonda felvilágosítja múltjának kisebb részletéről. Bloom talál egy olyan papírt, amelyben válaszokat talál a vizsga kérdéseire. De a Winx felett győz a becsület, így Wizgiz tanár úr jó jeggyel jutalmazza meg őket. (hu)
- Musa egy koncertet ad a Vörös Forrásban. Reméli hogy sikerül lenyűgöznie szigorú apját és belőle is olyan nagy sztár lehet, mint anyjából. Stormy megjelenik a koncerten és visszavágót akar. (hu)
- A Trix követelései veszélybe sodorják a Vörös Forrást. Kétségbeesett akciót szerveznek Dominóba, hogy Bloom a múltja után kutathasson, és visszaszerezze a sárkány tüzét. A tündérek veszélyes utazásra kelnek Domino fagyos, kihalt birodalmában. Vajon mi történik Bloommal varázserő nélkül? (hu)
- Faragonda bejelenti, hogy Alfea tanulói, s a Vörösforrás varázslói, ünnepséget fognak tartani, az iskolakezdés örömére. Icy, Darcy, Stormy felháborodik azon, hogy őket nem hívják meg, s Griffin igazgatónő parancsára elhatározzák, hogy kegyetlen bosszút állnak. Mégpedig hogy az elvarázsolt tojásokat fekete bűbájjal/varázslattal sújtják. (hu)
- Miközben a Winx küldetésen van, addig a pixiknek kell vigyázniuk Alfeára. Ők is menni akarnak, de a tündérek szerint ők túl kicsik egy ilyen akcióhoz. De nekik is el kell menniük, mert két másik pixit a Trix akar elfogni, hogy eljussanak a faluba. Emiatt egymás ellen fordulnak és külön-külön akarják elfogni a pixiket, hogy Valtor őket válassza. Livy elvezeti az alfeai pixiket a Trixhez, és sikerül legyőzniük őket. Mikor a Winx visszatér Alfeába, teljesen ledöbbennek, mikor mindenki a pixiket ünnepli. (hu)
- Tovább folytatódik a harc Lynpheában. Selina sárkányokat hív életre, amik egy nézéssel kővé dermesztenek bárkit. Aisha és Stella egy ügyes gyakorlatsorral kihasználják ezt az adottságot és elnyerik a Bloomixukat. Ezt követően egy mágikus koncertterembe utaznak de a Trix nem akarja békén hagyni őket. Megidézik a pokoli lárma manóit de Musa és Tecna elcsalogatják a szörnyeket és az összes tudásukat használva ők is átváltoznak. (hu)
- Tritannust olaj fertőzi meg és szörnnyé változik. A Trixxel még több szennyező anyagot bocsát a Földre. Layla felfedezi hogy a szörny a saját rokona és a vízben haszontalan a hit ereje. (hu)
- A lányok Lynpheába utaznak egy meghívásra, ahol Flora találkozik húgával, Mielevel. A Trix kiszemeli a Lynphea iskolát de a Winx szembeszáll velük. Selina, féltve a Legendáriumot, egy varázsgömbbe zárkózik. A Winx megpróbálja elpusztítani a gömböt de a varázslat visszaszáll rájuk, amitől a levegőbe kerülnek, erejüket vesztve. Bloomnak azonban még mindig megvannak a szárnyai. (hu)
- A gonosz Trix megtámadja az új Vörös Forrás iskolát. Bloom és Techna próbálnak a fiúknak segíteni, de Sky megsérül. Ez számára a vég vagy Bloomnak sikerül megmentenie? (hu)
- Szépségversenyt rendeznek Magixban. Stella vizsgázás helyett, inkább arra készül. Lucy a boszorkány Trix varázserejét akarja segítségül hívni, hogy nyerjen. Mirta, a barátnője, próbálja lebeszélni, de Lucy hajthatatlan. Végül azonban kiderül az igazság, s Stella nyeri meg a versenyt. Másnap azonban kellemetlen meglepetés éri: A vizsgán megbukik. De aggodalomra semmi ok, ugyanis itt a szünet! (hu)
- Palladium professzor fel akarja mérni, diákjai képességét, úgyhogy elküldi őket a FeketeIszap Mocsárhoz, egy meglehetősen veszélyes területre. Közben Knut vadásztrolját a varázslók elfogják, s el akarják szállítani egy szicíliai börtönbe. A Trix ezt meghalva kétségbe esik, s fekete mágiát alkalmazva megpróbálják megoldani, a gondot. (hu)
- Bloom megismerkedik az új tanárokkal, s az igazgatónővel Faragondával. Elfoglalja helyét, s ilyenkor találkozik három lánnyal, Musával, Flórával, Tecnával, akikkel Bloom és Stella úgy összebarátkozik, hogy elhatározzák, közösen körbenéznek Magixban. Ám Icy, Darcy, Stromy, három megátalkodott boszorkány, s egy gonosz szörnyeteg, Knut is az útjukba áll. (hu)
- A Winxnek van egy terve, hogy hogy állítsák meg Valtort, így elutaznak a Vörös Toronyhoz. Az út azonban nem zökkenőmentes. Először is Layla megtalálja Ophirt a fedélzeten, akit be akar zárni egy cellába, de ő is bennreked, viszont jól kijönnek egymással. Aztán mielőtt elérnének egy veszélyes helyre, Flora üzenetet küld Heliának, amin úgy látszik, mintha Musa megcsókolná Ophirt, és ezt Riven is látja, így a többiek után megy. A pixik segítségével megtalálják a Vörös Tornyot, de ők nem mehetnek közelebb, így a csapat pixik nélkül marad. Kentaurok támadnak rájuk, de Ophir segítségével megmenekülnek. (hu)
- Egy új ellenséggel kell szembeszállnia a Winxnek, mivel Bloom Lord Darkar hatalma alatt gonosszá vált és megtámadta a titkos könyvtárat. Vajon a Winxnek és a pixieknek van esélyük megállítani Bloomot? (hu)
- Roxy szembesíteni szeretné apját a ténnyel hogy ő tündér, de a varázslók elrabolják. Artu rátalál Roxyra de Ganthlos súlyosan megsebesíti a kutyát. Ezzel viszont felszabadítja Roxy tündérerejét. (hu)
- Bloom egy 16 éves lány, aki nagyon érdeklődik a tündérek iránt. Egyszer aztán találkozik, egy titokzatos lánnyal, Stellával, akit démonok, vámpírok üldöznek. Kiderül, hogy Stella egy tündérlány, s hogy Bloomnak is van ereje. Bloom úgy érzi, hogy az álma vált valóra, ezért úgy dönt, hogy csatlakozik Stellához, s elindul az Alfea Tündériskolába, ahol sok kalandra számíthat. (hu)
- Ogron a varázs állatokat akarja felhasználni a Winx ellen. Egy olyan átkot szór rájuk, ami etetési időben szörnnyé változtatja az állatokat. A lányok megtörik a varázst, viszont Mitzinél is van egy elátkozott kisállat. (hu)
- A Trix nem bízik meg Valtorban, a kudarca miatt, ezért a boszorkánymester bizonyítani akar; felhasználja a négy őselemet, Alfea elpusztításához, s tüzet idéz, ami égetni kezdi Magix-ot. A Winx megtámadja Valtort, s megpróbálják elvenni tőle az elemeket, hogy ne tudja elpusztítani a mágikus dimenziót. A Trix faképnél hagyja a boszorkánymestert, akit a Winx győzedelmesen legyőzött. A négy őselemet a Winx visszaadja a bolygóknak, így Valtor varázslatai, eltűnnek Magix-ról, Solária-ról, s Androsról is. A Trix megbánta, hogy ott hagyta Valtort, mert az Andros bolygón elkapják őket, s vissza viszik őket a Kiskőkolostorba. Alfeában nagy az örvendezés, de Bloom úgy érzi nem sikerült elpusztítaniuk Valtort. (hu)
- Az ásónyulak régen kihaltak, de az időkristály segítségével a lányok vissza mehetnek a múltba, hogy megtudhassák a titkukat. A múltbéli Alfeában találkoznak egy nagyon ismerős tündérrel és egy ismerős madárral is de egyikről sem tudják, ki vagy mi lehet. (hu)
- Timmy megtalálja Tecna üzenetét, és a helyét is azonosítani tudja, így aztán a Winx, Timmy, Brandon és Helia útnak indulnak az Omega Dimenzióba. Miután megérkeznek, megtalálják az üzenetküldő gépet, de Tecnát nem, viszont ellenséges lényekkel is meg kell küzdeniük. A Winx lányok egy szakadékba zuhannak, a specialistákat pedig kövekkel dobálják. Bloom még mindig Pyroson van, ahol egy hatalmas sárkány elől menekül, aztán leesik egy árokba, de az utolsó pillanatban megmentik. Maia, a megmentő segít Bloomnak, hogy erősebb legyen. Így mikor a Trix megérkezik, legyőzi őket, mert olyan erősen hisz magában hogy megkapja az enchantixát. (hu)
- Lord Darkar átkot szór a pixiekre, ami honvágyat okoz náluk. Bloom siet utánuk, hogy megmentse őket és nehogy elvezessék Lord Darkart pixiefalvába. (hu)
- A tündérek visszatérnek Alfeába, ahol egy üvegházban keresik a tündéristennő nyomát. Roxy kiszabadítja Griffin igazgatónőt az átokból de Selina is megjelenik az iskolában. Griffin figyelmezteti őket Selinára, aki egy rózsabokorral megmérgezi Florát és még Bloomot is félrevezeti. Bloom azt hiszi, ő maga a felelős mindenért. (hu)
- A Winx visszatér Alfeába, hogy meggyógyítsák Laylát, de az enchantixnak köszönhetően egyedül is képes a látását visszaszerezni. Faragonda egy védőpajzsot varázsol az iskola köré, amin engedély nélkül senki sem mehet át. Griselda a szökésük miatt azzal bünteti a lányokat, hogy rendbe kell rakniuk a könyvtárat. Miután nagy nehezen teljesítik a feladatot engedélyt kapnak, hogy elmehessenek Eraklyonba, ahol millenniumi ünnepségeket tartanak. Bloom életének egy újabb titkára is fény derül. Valtor Diasprot környékezi meg és ad neki egy bájitalt, amivel félreállíthatja Bloomot az útjából. (hu)
- Tovább erősödik a Magix-ra leselkedő veszély. Alfea, a védekezők főhadiszállása, mivel a Vörös Forrás teljesen megsemmisült. Eljött a cselekvés ideje. Új akció indul a Felhőtoronyba, hogy visszaszerezzék a sárkány tüzét és Bloom varázserejét. (hu)
- Elérkezett a végső harc ideje. Alfea falai mögött a félelem uralkodik a Trix ereje miatt, a sötét hadsereg kész a döntő ütközetre. A mágikus dimenzió valamennyi lakója egyesül egy rendkívüli szövetségben. Vajon a tündérek, boszorkányok és varázslók képesek lesznek legyőzni a Trix rendkívüli erejét? Mi lesz Bloom és Sky sorsa? (hu)
- Újabb hírek jönnek Androsról, ahol ismét nagy a gond. Mikor Valtor megszökött, nem zárta be a portált maga után, ezért most aktiválódott, és az egész bolygót készül elnyelni. A Winx ezért odautazik, hogy segítsenek. Az enchantix erejükkel felszabadítják a sellőket Valtor átka alól. Már majdnem bezárják a portált, mikor a varázslatot tartalmazó tekercset elvesztik, így csak magukra számíthatnak. Tecnának sikerül belépnie a portálba, és belülről bezárnia, és mivel feláldozta magát egy másik bolygóért, megszerzi az enchantixát, viszont átzuhan a börtönbolygóra. (hu)
- Most kiderül, hogy Dominóban miért van elrejtve egy titokzatos, tekervényes folyosó. Temérdek a kérdés: Mi történt azzal a csodálatos palotával, ami most élettelen? A Winx vajon megtalálja elveszett barátját? Tudnak-e neki segíteni, hogy visszaszerezze a sárkány tüzét? És legyőzik-e a Trix által odaküldött jégsereget? (hu)
- A tündérek tudomást szereznek a Legendáriumról és egy sivatagi könyvtárban keresik a tündéristennő naplóját. 3 új diákot is magukkal visznek, de nem tudják hogy az igazi tündéreket elátkozták és a Trix az ő bőrükben kémkedik utánuk. Selina megidézi Alexandria múmiáit. (hu)
- Bloom nagy bántatában hazamegy, hogy visszatérjen a régi kerékvágásba, de a Trix követi őt, s szüleivel zsarolva, megkapják azt amit akarnak: a Sárkány tüzét. De mit kezd ezután Bloom a megmaradt személyével? Alfeában mindenki felbőszül, mert szeretnék, ha Bloom folytatná tanulmányait. (hu)
- Techna és Digit találnak egy jóslatot és úgy gondolják, hogy az új tanáruk egy sötét teremtmény. Bloomot azonban megbabonázza Avalon, és a segítségét kéri. (hu)
- Az ismerős arcú tündér valójában Faragonda igazgatónő fiatal korában és a madárról is kiderül hogy ő vitte el az ásónyulat. Kalshara ezen a napon változik át macskanővé és a Gyümölcsök völgyébe repül ásónyulakért. A Winx megmenti az ásónyulakat és elnyerik a pillangók erejét. (hu)
- Darcy tette Musa fülébe is eljutott, aki persze nyomban összeomlik. Mikor vakmerően a városba utazik, nagy bajba keveredik. Ám a Winx, s a Specialisták, legyőzik az ellenséget, de Icy felfedezést tesz Bloom varázserejéről. Kiderül, hogy az, aki a Sárkány Tüzét birtokolja, nem Stella, hanem Bloom. (hu)
- A tündérek, specialisták és pixiek összefogva ostromolják Lord Darkar várát, amit árnylények védenek. Darkar az erejét felhasználva ismét gonosszá változtatja Bloomot. (hu)
- Bloom visszaérkezik Alfeába, ahol nem találja a Winxet. Faragondától engedélyt kap, hogy a többiek után menjen és Sky is elkíséri, akivel kibékülnek. Sikerül eljutniuk az Omega Dimenzióba, ahol a specialisták egy börtönben ragadtak, a Winxet pedig egy kígyó tartja csapdában. Bloomnak és Skynak sikerül megtalálnia Tecnát, aki túlélte a mostoha körülményeket. Kiszabadítják a fiúkat, akikre később rátámadnak az ott élő emberek. A lányok odacsalják a kígyót, és így sikerül elszökniük. Visszaérve Alfeába pizsamapartit tartanak, most hogy a Winx újra együtt van. (hu)
- Daphne mágiatörténelemtanár lesz az Alfeában. A Felhőtoronyba új diákok érkeznek, köztük egy Selina nevű lány, aki mondabeli lényeket tud megidézni egy könyvből. Bemutatásképpen megidézi a Sötét Erdő Trolljait, akik elrabolják a pixiket és még a Winx sem tud mit tenni ellenük. Hirtelen a Trix megjelenik a Felhőtoronyban, átvéve az irányítást. A tündérek sietnek vissza Alfeába hogy közöljék a rossz hírt, amikor egy titokzatos varjú zuhan a földre. (hu)
- A tündérek és a specialisták a sok harc után kipihenhetik magukat egy mágiamentes helyen. Alfeában Avalont megmérgezik. Livy ezért el akar menni pixiefalvába, hogy onnan szerezzen gyógyszert a professzornak. (hu)
- Roxy többet akar tudni a Fehér gyűrűről de az egyik gyűrűbe zárt tündér átveszi a hatalmat Roxy felett és elindul hogy bosszút álljon a varázslókon. Közben egy zenei producer nagy érdeklődést mutat Musa felé. (hu)
- Bloomnak egyedül kell harcolnia a Trixel, emiatt veszt a csatában és a Trix megszerzi a kódexet. De nem érik be ennyivel, mert a Felhőtornyot át akarják változtatni egy hatalmas szörnnyé. (hu)
- A pixiek megbetegednek és csak az élet fája segíthet rajtuk, de a fa is beteg. Flora képes lesz meggyógyítani? Lord Darkar tervére fény derül, és Avalon valós kilétére is. (hu)
- Musa megismerkedik Jareddel, aki egy specialista és szerelmes a tündérbe. Musa nem tudja hova tenni a dolgot, ezért Bloom egy csajos bulit szervez, hogy felvidítsa. Jaredet pedig megkörnyékezi Darcy, aki hipnotizálja a fiút, és felhasználja arra, hogy csapdát állítson a Winxnek. (hu)
- Bloomot rémálmok gyötrik a szülei miatt és amiatt, hogy Valtor vajon igazat mondott-e neki róluk. Ezért megkéri Faragondát, hogy segítsen neki, ehhez azonban meg kell idézniük a három ősboszorkányt. Kapcsolatot létesíteni velük viszont csak a Felhőtoronyban tudnak, így odautaznak. Megtörik Valtor illúzióvarázslatát, amivel elrejtette az iskolát, és így könnyen bejutnak. A lányok a megerősödött Trix ellen harcolnak, akik disenchantix varázslatot kaptak Valtortól, Bloom pedig megtudja az igazat, hogy a szülei még mindig élnek, nincsenek Valtorba zárva, de azt nem árulják el a boszorkányok, hogy hol találhatja meg őket. (hu)
- Griffin és Faragonda összefognak a közös ellenség ellen. Szükség is van az összetartásra a Trix ellen, hiszen nagyobb erővel rendelkeznek, mint valaha. De mi lesz Sky és Bloom sorsa? Vissza tudnak-e térni a Winx-hez? Alfea körül is gyülekeznek a sötét felhők. (hu)
- Andros vízalatti királyságában Layla unokatestvére, Tritannus megtámadja apját a koronaünnepségen és börtönbe kerül, ahol találkozik a Trixxel. A Föld óceánjában kigyullad egy fúrótorony, és a lányokra vár a feladat hogy kimentsék a munkásokat. Sikerül is nekik de Sky elveszti Bloom ajándékát: Eraklyon medálját. Közben a vízbe került olaj átjut Andros óceánjába. (hu)
- Lassacskán elterjed a híre a repülő kisállatokról így a Winx boltja híres lesz és így a mágia létezését is terjesztik vele. (hu)
- A lányok úgy döntenek, hogy Androsra utaznak, hogy segítsenek Laylának. Stella azonban nem tart velük, mert ő arra próbál választ találni, hogy az apja miért fordult ellene, ezért ő Solariára készül. Az utazás előtt viszont ki kell találniuk valamit, hogy ne kelljen az iskolában maradniuk, így aztán betegnek tettetik magukat. Androson a Winx megismeri Valtor hatalmát és újra harcolnak a Trixel is. (hu)
- Tecna Timmy segítségét kéri hogy megtalálják a Szirének könyvét de a Trix elátkozza Tecna telefonját. A könyv helyett egy tiltott könyvet sikerül megtalálniuk, ami Tecnát robottá varázsolja. (hu)
- Mindenki imádja a Winx lányokat, és ez sok bosszúságot okoz a varázslóknak. A legapróbb hiba viszont felkínálja magát a tündérvadászoknak: Mitzi és barátnői ugyanúgy utálják a tündéreket, mint ők maguk. Ezt kihasználva Anti-tündérekké változtatják a lányokat hogy az emberek megutálják a tündéreket. (hu)
- Icy, Darcy és Stormy csapdába akarják csalni a tündéreket és a specialistákat, ezért megbűvöli az erdőben élő állatokat. A tündérek pedig csak arra tudnak gondolni, hogy mikor szerzik meg a saját charmixukat. (hu)
- A Winx Gardeniába utazik Halloween alkalmából. Bloom földi ellensége, Mitzy meghívja őket egy buliba, egy rejtélyes helyre. Vajon a boszorkányok legendája tényleg igaz? (hu)
- Tecna létrehoz egy szerkezetet, ami észleli a vészjelzéseket, és a lányok egy égő házban kötnek ki. A hit erejétől az emberek már hisznek a tündérekben. Musa elmegy egy meghallgatásra, ahol Jason Queen sztárt akar csinálni belőle, de Riven féltékenykedése tönkreteszi a napot. (hu)
- Roxy egyre többször álmodik a titokzatos nővel de egy alkalommal az álom valósággá válik: A családi albumból fényképek repülnek ki, amik egy vidéki farmon készültek. A lányok elmennek a farmra, ami már egy zsémbes ember tulajdonában áll. A Fekete kör varázslói követik őket, sok akadályt gördítve az útjukba, de Roxy az égő pajtában rátalál a Föld gyűrűjére. (hu)
- Stella és Brandon elszakadnak a többiektől, és felfedeznek egy földalatti királyságot, Downlandet. Stella legyengül, mert nem jut elég napfényhez, de Brandon még nagyobb bajban van… (hu)
- A specialitsák meghívják a tündéreket az újjáépített iskolájuk megnyitójára, ahol Flora találkozik a jóképű Helia-val, azonban a parti nem felhőtlen. Vajon sikerül legyőzniük Lord Darkar minden eddiginél erősebb szörnyeit? (hu)
- Valtor ráveszi az igazgatókat, Faragondát, Griffint és Saladint, hogy harcoljanak ellene. Viszont egy illúzióvarázslattal egymás ellen fordítja a tanárokat, ő pedig eltűnik. A csatát mindenki látja, a lányok is, de Bloom érzi, hogy Valtor az iskola felé tart, és igaza is van, mert a varázsló könnyen át jut a legyengült falon. Az iskolában harcolnak a lányok vele, aztán Bloom a kristályokat akarja használni ellene. Valtor azonban megállítja, azt mondja neki, hogy Bloom szülei benne élnek, és ha őt megöli, őket is, ezért Bloom menekülni hagyja. Ophir elmondja Laylának, hogy ő valójában Nabu. (hu)
- Egy bemutatóra kerül sor a Vörös Forrásban. Bloom mindenképpen szeretné látni Brandont, de egy idegen tündér, Diaspro, támadja meg őt, akiről kiderül, hogy Brandon jegyese, Brandon pedig nem más mint Sky herceg. Bloom végleg elkeseredik. (hu)
- Míg Alfeában mindenki Bloom miatt aggódik, addig a Vörös Forrásban Timmy arról akarja meggyőzni a többi specialistát, hogy meg tudja találni Tecnát, azonban csak Sky segít neki. Később a lányok is átmennek, hogy segítsenek Timmynek kifejezni, hogy mit érez Tecna iránt, ami sikerül is neki végül, de nem járnak sikerrel. Már feladják a reményt, Timmy Tecnára gondolva alszik el, és a lány ekkor tud velük kapcsolatba lépni, de nem hallja senki. Ezalatt Bloom Pyrosban legyőz pár sárkányt, majd lezuhan egy lyukba, ahol egy kedves sárkánnyal, Buddyval találkozik, aki segít neki igazi sárkánnyá válni. Majd később kiderül, hogy a sárkány valójában Bloomé, és ezzel megtalálta a saját sárkányát. Eközben Valtor elrabol egy hatalmas erőt, amit Darcynak ad, s őt nevezi ki a Trix főnökének. (hu)
- Timmy egy tervvel áll elő, hogy megszabaduljanak az állatoktól és a Trixtől, de Techna nem bízik a fiúban. Icy csapdába ejti Timmyt és Tehnát, és csak a fiún múlik, hogy megmeneküljenek és ezzel visszanyerje szerelme bizalmát. (hu)
- A Winx lányok elérik a hit erejét, hála Roxynak. Roxy álmaiból megjelenik a titokzatos nő, és egyre több segítséget nyújt Roxynak. Roxy hitt a tündérekben, már csak magában kell hinnie. (hu)
- A Winx lányok szembe szállnak a varázslókkal és közös erővel bezárják őket az Omega dimenzióba. Layla elfogadja hogy szerelme nincs többé és pozitívan tekint a jövőbe. A lányoknak azonban ott van a lemezszerződésük és választaniuk kell: Földi élet vagy Alfea. (hu)
- Bloom, gonoszként, az erejét a mágikus ereklye megszerzésére fordítja. Így csak Musa, Layla, Flora, Techna és Stella száll szembe Lord Darkarral, és lezajlik az utolsó küzdelmük. (hu)
- Flora nem tudja elfogadni magát Alfeában, így elindul a Fekete Iszap Mocsárhoz, hogy ott tanuljon a vizsgájára. A Winx segít neki, s megismerik a Nimfakirálynőt, aki egy gonosz szörnyeteg miatt szenved. (hu)
- Minden készen áll Stella báljához, Layla kivételével az összes Winx megérkezik, és Chimera is, akivel Magixban találkoztak. Stella apja, Radius, pedig a partin jelenti be, hogy elveszi Cassandrát, Chimera anyját, aki így a királyi család tagja lesz. Valtor is feltűnik Solariában, hogy erőt gyűjtsön Solaria napjából és emellett odaadja erejét Cassandrának és Chimerának, akik Stellát békává változtatják és az egész bál kudarcba fullad. (hu)
- Bloom egyre rosszabbul van, miután szétosztotta erejét a többiek közt. Diaspro a Trixxel karöltve figyeli, ahogy Bloom szépen lassan elveszti az erejét. Új legendára kerül sor: A lángok örvényére. Bloom azonban ellenáll a lángok örvényének és új erőt merít belőle. (hu)
- A Winx álmaiban felbukkan egy gonosz szörnyeteg, amit a Trix küldött. Flora képes kapcsolatba kerülni Mirtával, aki elárulja neki, hogy mi okozza a rémálmokat. Este a Winx leleplezi a szörnyeteget, s ekkor a Trix is besegít neki. Faragonda közbelépése pedig ahhoz vezet, hogy a Trixet végleg kirúgják a Felhőtoronyból. (hu)
- Faragonda igazgatónő megnyitja az Alfea Természetvédelmi Parkot, ahol a tündérállatok békében élhetnek. A Winx feladata előkészíteni a megnyitó ünnepséget és visszavinni egy elkóborolt tündérállatot. A parkban az ásónyúllal, egy különleges állatfaj utolsó példányával találkoznak. Sajnos a nyuszit elrabolja egy ismeretlen ragadozó madár, ami át tud menni a varázssorompón. A búvóhelyére érve a madár egy Kalshara nevű macskanővé változik. (hu)
- A Winx nem mehet el, a magixi koncertre, a rájuk kiszabott büntetés miatt. Takarítás közben elhívják a Vörös forrás specialista tanulóit is, s egy bulit is rendeznek. Darcy, Icy és Stormy viszont ezen az estén le akarja rombolni Alfeát, de a Winx, s a Specialisták megakadályozzák őket ebben, s így Bloom, Stella, Musa, Tecna, s Flora visszakaphatja varázserejét. (hu)
- Skynak vissza kell utaznia szülőföldjére, Eraklyonba. Ott szembesül azzal, hogy exmenyasszonyát, Diasprot, elrabolták. Bloom és Flora is segít neki, ugyanis egy furcsa ninja-csapattal is szembe kell szállniuk. Eközben Alfeában Musa és Stormy harcolnak egymással. (hu)
- Roxy átalakul tündérré de a történtek után már nem akar tündér lenni. Bloom próbál segíteni Roxynak de egyre tehetetlenebb. A varázslók káoszt okoznak Gardéniában de Roxy felülmúlja önmagát a Fehér gyűrű erejével. (hu)
- A varázslók készen állnak hogy alávessék magukat a tündérek ítéletének. Gardéniában a fiúk próbálják meggyógyítani Dumant de a varázsló elmenekül és Nabura vár a feladat hogy elpusztítsa. Morgana a ceremónián átveszi Ogrontól a Fekete kört amivel aktiválja a sötét átjárót és a tündérek bajba kerülnek. Nabu önként vállalkozik hogy bezárja az átjárót de a sors beteljesedik, Layla legnagyobb bánatára. (hu)
- Miután a Winx megérkezett Gardeniába, Bloom nevelőszülei segítenek neki egy boltot nyitni aminek a Love&Pets nevet adja meg, miután a plüss állatokat tündéri repülő állatkákká változtatták át. (hu)
|