Property Value
dbo:abstract
  • A bombák földjén (The Hurt Locker) 2008-ban bemutatott amerikai háborús film. A történet három amerikai bombaspecialista mindennapjait mutatja be az iraki háború alatt. A rendező Kathryn Bigelow, a forgatókönyvíró pedig Mark Boal, aki 2004-ben újságíróként megjárta Irakot, az USA bombaosztaga mellett. A főszereplők Jeremy Renner, Anthony Mackie és Brian Geraghty. A forgatókönyvet Boal az iraki háborúban szerzett tapasztalatai alapján készítette. Bigelow és ő már dolgozott korábban együtt, és Boal e-mailen keresztül folyamatosan tartotta a kapcsolatot a rendezővel. Eredetileg Irakban szerették volna elkészíteni a filmet, de a stáb biztonsága érdekében végül Jordánia lett a fő forgatási helyszín. A helyi filminfrastruktúra fejletlensége a munkálatok során több bonyodalmat is okozott a készítőknek, többek között a vágás és a felszerelések szállítása során. A filmet a 2008-as Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be. A Torontói Nemzetközi Filmfesztivál vetítése után a Summit Entertainment kezdte forgalmazni az Egyesült Államokban. A hivatalos bemutató 2009. június 26-án volt, de szélesebb körben csak 2009. július 24-én kezdték vetíteni az amerikai mozik. Magyarországon első vetítésére 2010. február 18-án került sor. A kritikusok zöme elismerően szólt az alkotásról, a Rotten Tomatoes honlapján a 2008-as év egyik legtöbb pozitív értékelését begyűjtő filmje lett. Mindezek ellenére sokan a háború dicsőítését és az USA haderejének méltatását látták benne. A bombák földjént a veteránok is erősen bírálták, amiért nem valósághűen mutatja be a háborús körülményeket, illetve azért, mert véleményük szerint rengeteg pontatlanságot tartalmaz. Egy amerikai bombaspecialista, Jeffrey S. Sarver főtörzsőrmester, keresetet nyújtott be a készítők ellen, mivel szerinte a főszereplő megformálásakor az ő személyét vették alapul. A majdnem két évig tartó pereskedést Sarver végül elveszítette. Mivel a filmet hivatalosan csak 2009-ben mutatták be, a 82., tehát a 2010-ben tartott Oscar-díjátadón jutalmazták. Összesen kilenc kategóriában jelölték, amiből hatot nyert meg. Bigelow vihette haza a legjobb rendezőnek járó díjat, így a kategória első női győztese lett. Az alkotás a legjobb film és a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriákban szintén győzedelmeskedett. A bombák földjén ezen felül számos hazai és külföldi díjat nyert különböző gálákon, filmes rendezvényeken és fesztiválokon, többek között hat BAFTA-díjat. (hu)

dbo:country
dbo:director
dbo:distributor
dbo:musicComposer
dbo:producer
dbo:title
  • (hu)
  • A bombák földjén (hu)
  • (hu)
  • A bombák földjén (hu)
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 838608 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 108630 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23586338 (xsd:integer)
dbo:writer
prop-hu:collapsed
  • yes (hu)
  • yes (hu)
prop-hu:cím
  • A bombák földjén (hu)
  • The Hurt Locker [Original Motion Picture Soundtrack] (hu)

prop-hu:előadó
prop-hu:eredetiCím
  • The Hurt Locker (hu)
  • The Hurt Locker (hu)
prop-hu:felvételek
  • Pianella Recording Studios (hu)
  • Pianella Recording Studios (hu)
prop-hu:forgalmazó
  • Budapest Film (hu)
  • Summit Entertainment (hu)
  • Budapest Film (hu)
  • Summit Entertainment (hu)
prop-hu:forgatókönyvíró
prop-hu:főszereplő
prop-hu:headline
  • Zeneszámok listája (hu)
  • Zeneszámok listája (hu)
prop-hu:honlap
  • www.thehurtlocker-movie.com (hu)
  • www.thehurtlocker-movie.com (hu)
prop-hu:hossz
  • 1867.0
prop-hu:időtartam
  • 131 (xsd:integer)
prop-hu:kiadó
  • Lakeshore Records (hu)
  • Lakeshore Records (hu)
prop-hu:kritikák
  • *Allmusic http://www.allmusic.com/album/the-hurt-locker-original-motion-picture-soundtrack-mw0001955814 (hu)

prop-hu:kép
  • The hurt locker.svg (hu)
  • The hurt locker.svg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • A film logója (hu)
  • A film logója (hu)
prop-hu:költségvetés
  • 15 (xsd:integer)
prop-hu:length
  • 112.0
  • 123.0
  • 149.0
  • 154.0
  • 212.0
  • 76.0
  • 249.0
  • 103.0
  • 188.0
  • 205.0
  • 147.0
prop-hu:megjelent
  • 2010 (xsd:integer)
prop-hu:nyelv
prop-hu:operatőr
prop-hu:ország
prop-hu:producer
  • Greg Shapiro (hu)
  • Kathryn Bigelow (hu)
  • Mark Boal (hu)
  • Nicolas Chartier (hu)
  • Greg Shapiro (hu)
  • Kathryn Bigelow (hu)
  • Mark Boal (hu)
  • Nicolas Chartier (hu)
prop-hu:rendező
prop-hu:stílus
  • filmzene (hu)
  • filmzene (hu)
prop-hu:title
  • Hostile (hu)
  • A Guest in My House (hu)
  • B Company (hu)
  • Bleeding Deacon (hu)
  • Body Bomb (hu)
  • Goodnight Bastard (hu)
  • Man in the Bomb Suit (hu)
  • Oil Tanker Aftermath (hu)
  • The Hurt Locker (hu)
  • The Long Walk (hu)
  • The Way I Am (hu)
  • There Will Be Bombs (hu)
  • Hostile (hu)
  • A Guest in My House (hu)
  • B Company (hu)
  • Bleeding Deacon (hu)
  • Body Bomb (hu)
  • Goodnight Bastard (hu)
  • Man in the Bomb Suit (hu)
  • Oil Tanker Aftermath (hu)
  • The Hurt Locker (hu)
  • The Long Walk (hu)
  • The Way I Am (hu)
  • There Will Be Bombs (hu)
prop-hu:totalLength
  • 1867.0
prop-hu:típus
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:zene
dc:language
  • angol,arab,török
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • A bombák földjén (hu)
  • A bombák földjén (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of