| dbo:abstract
|
- A bálvány (L’idole) Robert Merle Goncourt-díjas francia író 1987-ben írt romantikus regénye. Cselekményes, könnyed, pajzán történet; Vittoria Accoramboni (1557–1585) és Paolo Giordano Orsini herceg (1541–1585) szerelmét és rövid boldogságát meséli el. Vittoria Accoramboni – majd első házassága után signora Vittoria Peretti – élettörténete már korábban is feltűnik John Webster: A fehér démon (1612) című drámájában és Stendhal: Itáliai krónikák (1837) kötetének egyik rövid elbeszélésében. Azzal gyanúsítják, hogy mindkét férjét megölte, és sugallják: „testében az Ördög lakott”! Alakja megjelenik még a Goethe utáni német romantika egyik kevésbé ismert írója, Ludwig Tieck történelmi regényében is (1840), aki az előző szerzőkkel teljes ellentétben a szépség, a költészet és életerő ideáljaként, a romantikus szabadságeszmény diadalaként mutatja be Vittoria életét, aki fölébe emelkedett kora hatalmi harcainak és erkölcsi korlátainak. Merle szerint Webster és Stendhal „mélységesen igazságtalanul bánnak” a legendás szépasszonnyal; „nyilvánosan bemocskolták a nevét”, felültek a puritán, nőgyűlölő mendemondáknak, miközben a tények arról tanúskodnak, hogy Vittoria áldozat volt. 1957-ben egy méltányos hangvételű, kizárólag a történelmi eseményeket bemutató elbeszélést írt az asszonyról. Későbbi kutatásai során újabb életrajzi részletekre bukkant, ezért eldobta korábbi írását és belefogott a Bálvány megírásába: „Vittoria kedves volt, intelligens, művelt és nagylelkű. Persze nem ezek az erényei emelték bálvánnyá, hanem az az eltúlzott hódolat, amellyel a férfiuralmú társadalmak adóznak a női szépségnek. S ez a határtalan hódolat veszélyes … egy vaskos és fantáziadús regényt kell írnom, újabb és más nézőpontból ábrázolt szereplőkkel, gazdag emberi hátteret kell teremtenem, s olyan elbeszélésmódot találnom, amely érzékelhetővé teszi azt a rendkívül bonyolult helyzetet, amelyben Vittoria vergődött.” Merle szándékának megfelelően A bálványban a központi cselekménnyel egyenrangú (sőt néhol fontosabb) szerepet kap a reneszánsz kori Itália zűrzavaros, cselszövésekkel terhes társadalmának bemutatása. A 16. század Európáját jellemző szokások és ellentmondásos normák fontosságát hangsúlyozandó az író különös nézőpontból tárja elénk az eseményeket: „egyes szám első személyben adja elő mondanivalóját, miközben az elbeszélő személye folyamatosan változik. Húsz ember szemén keresztül látjuk lezajlani Vittoria és Paolo tragikus szerelmének történetét, amely az 1570-es évek derekán kezdődik.” A Bálványban Merle mesélőkedve a „” regénysorozat hangulatát és korát idézi. Az írásmód maga a kaland; a jelentéktelennek tűnő részletek abszurd módon bonyolítják az eseményeket egészen addig, míg a szomorú sorsú hősnőt eltiporja a „főhős” – maga a történelem. (hu)
- A bálvány (L’idole) Robert Merle Goncourt-díjas francia író 1987-ben írt romantikus regénye. Cselekményes, könnyed, pajzán történet; Vittoria Accoramboni (1557–1585) és Paolo Giordano Orsini herceg (1541–1585) szerelmét és rövid boldogságát meséli el. Vittoria Accoramboni – majd első házassága után signora Vittoria Peretti – élettörténete már korábban is feltűnik John Webster: A fehér démon (1612) című drámájában és Stendhal: Itáliai krónikák (1837) kötetének egyik rövid elbeszélésében. Azzal gyanúsítják, hogy mindkét férjét megölte, és sugallják: „testében az Ördög lakott”! Alakja megjelenik még a Goethe utáni német romantika egyik kevésbé ismert írója, Ludwig Tieck történelmi regényében is (1840), aki az előző szerzőkkel teljes ellentétben a szépség, a költészet és életerő ideáljaként, a romantikus szabadságeszmény diadalaként mutatja be Vittoria életét, aki fölébe emelkedett kora hatalmi harcainak és erkölcsi korlátainak. Merle szerint Webster és Stendhal „mélységesen igazságtalanul bánnak” a legendás szépasszonnyal; „nyilvánosan bemocskolták a nevét”, felültek a puritán, nőgyűlölő mendemondáknak, miközben a tények arról tanúskodnak, hogy Vittoria áldozat volt. 1957-ben egy méltányos hangvételű, kizárólag a történelmi eseményeket bemutató elbeszélést írt az asszonyról. Későbbi kutatásai során újabb életrajzi részletekre bukkant, ezért eldobta korábbi írását és belefogott a Bálvány megírásába: „Vittoria kedves volt, intelligens, művelt és nagylelkű. Persze nem ezek az erényei emelték bálvánnyá, hanem az az eltúlzott hódolat, amellyel a férfiuralmú társadalmak adóznak a női szépségnek. S ez a határtalan hódolat veszélyes … egy vaskos és fantáziadús regényt kell írnom, újabb és más nézőpontból ábrázolt szereplőkkel, gazdag emberi hátteret kell teremtenem, s olyan elbeszélésmódot találnom, amely érzékelhetővé teszi azt a rendkívül bonyolult helyzetet, amelyben Vittoria vergődött.” Merle szándékának megfelelően A bálványban a központi cselekménnyel egyenrangú (sőt néhol fontosabb) szerepet kap a reneszánsz kori Itália zűrzavaros, cselszövésekkel terhes társadalmának bemutatása. A 16. század Európáját jellemző szokások és ellentmondásos normák fontosságát hangsúlyozandó az író különös nézőpontból tárja elénk az eseményeket: „egyes szám első személyben adja elő mondanivalóját, miközben az elbeszélő személye folyamatosan változik. Húsz ember szemén keresztül látjuk lezajlani Vittoria és Paolo tragikus szerelmének történetét, amely az 1570-es évek derekán kezdődik.” A Bálványban Merle mesélőkedve a „” regénysorozat hangulatát és korát idézi. Az írásmód maga a kaland; a jelentéktelennek tűnő részletek abszurd módon bonyolítják az eseményeket egészen addig, míg a szomorú sorsú hősnőt eltiporja a „főhős” – maga a történelem. (hu)
|
