| dbo:abstract
|
- A csodálatos mandarin (Op. 19., BB 82) Bartók Béla balettzenéje, amelyet a szerző csak „egyfelvonásos pantomimnak” nevezett (Sz 73, BB 82). Bartók 1917-ben egy folyóiratban bukkant rá Lengyel Menyhért történetére (amely eredetileg a Gyagilev-balett számára készült 1912-ben), és az ezt követő évben írta meg balettjét. Egy 1919-es beszélgetésben a Csodálatos mandarin általa „csodálatosan szépnek” titulált cselekményét Bartók következőképpen fogalmazta meg: „Egy apacstanyán három apacs kényszerít egy fiatal leányt, hogy csábítson fel férfiakat magához, akiket ők aztán kirabolnak. Az első egy szegény legény, a második sem különb, de a harmadik egy gazdag kínai. A fogás jó, a leány tánccal mulattatja, és a mandarinban felébred a vágy, a szerelem hevesen fellobban benne, de a leány irtózik tőle. Az apacsok megtámadják, kifosztják, a dunyhába fojtják, karddal szúrják keresztül, majd felakasztják, mindhiába, a mandarinnal nem bírnak, szerelmes és vágyakozó szemekkel néz a leányra. Az asszonyi invenció segít, a leány eleget tesz a mandarin kívánságának, mire az holtan, élettelenül terül el.” Bartók számára nem a nyersen realista történet volt fontos, hanem a benne rejlő humánum: a nagyvárosi lét, a mindennapi élet által elnyomott emberi lélek szenvedése s e szenvedés megváltása, amely csak a szerelemben lehetséges. A történet elolvasásához képest néhány hónapon belül a kompozíció egyes részletei készen álltak. A tényleges komponálást csak 1918 őszén kezdte meg Bartók, s bár 1919 májusára befejezte a művet, a hangszereléssel csak 1924-re végzett. (hu)
- A csodálatos mandarin (Op. 19., BB 82) Bartók Béla balettzenéje, amelyet a szerző csak „egyfelvonásos pantomimnak” nevezett (Sz 73, BB 82). Bartók 1917-ben egy folyóiratban bukkant rá Lengyel Menyhért történetére (amely eredetileg a Gyagilev-balett számára készült 1912-ben), és az ezt követő évben írta meg balettjét. Egy 1919-es beszélgetésben a Csodálatos mandarin általa „csodálatosan szépnek” titulált cselekményét Bartók következőképpen fogalmazta meg: „Egy apacstanyán három apacs kényszerít egy fiatal leányt, hogy csábítson fel férfiakat magához, akiket ők aztán kirabolnak. Az első egy szegény legény, a második sem különb, de a harmadik egy gazdag kínai. A fogás jó, a leány tánccal mulattatja, és a mandarinban felébred a vágy, a szerelem hevesen fellobban benne, de a leány irtózik tőle. Az apacsok megtámadják, kifosztják, a dunyhába fojtják, karddal szúrják keresztül, majd felakasztják, mindhiába, a mandarinnal nem bírnak, szerelmes és vágyakozó szemekkel néz a leányra. Az asszonyi invenció segít, a leány eleget tesz a mandarin kívánságának, mire az holtan, élettelenül terül el.” Bartók számára nem a nyersen realista történet volt fontos, hanem a benne rejlő humánum: a nagyvárosi lét, a mindennapi élet által elnyomott emberi lélek szenvedése s e szenvedés megváltása, amely csak a szerelemben lehetséges. A történet elolvasásához képest néhány hónapon belül a kompozíció egyes részletei készen álltak. A tényleges komponálást csak 1918 őszén kezdte meg Bartók, s bár 1919 májusára befejezte a művet, a hangszereléssel csak 1924-re végzett. (hu)
|
