Property Value
dbo:abstract
  • Sheppard és csapata egy ős védelmi műhold felderítésére indul. 15 óra alatt érik el, majd kiderül, hogy használhatatlan. Azonban a közeli bolygóról egy gyenge jel fogható. A lidérc hajót kb. 10000 éve lőhette le a műhold. Úgy döntenek, hogy leszállnak. Weir eközben azon aggodalmaskodik, hogy a csapat messze van, ezért Fordékat készenlétbe helyezi. Miután leszállnak, az érzékelők nem jeleznek életjelet. Útközben találkoznak egy fénylő kis energia alapú bogárral (pont olyan, mint a Csillagkapu Őstehetség c. epizódban szerepelt lények). A hajó fedélzetére lépve megdöbbenve tapasztalják, hogy a lidércek kannibalizmust folytattak. A további vizsgálatok szerint, a hajó több mint 100 hibernációs kapszulát tartalmaz. Ezek szerint ez egy ellátó hajó volt. Sheppard rádión szól a másik két tudósnak, hogy menjek ki a hajóból, de ekkor megtámadja őket egy lidérc. Mire odaérnek csak az egyik tudós megöregedett holttestét találják meg. A másikat - Dr. Gault - a lidérc elvitte magával. Beleharap az orvosba, így ő is megöregedik, de nem hal meg. A lidérc az után érdeklődik, hogy hol van a hajó, amivel jöttek. Gaul el is mondja neki, így a lidérc elindul megkeresni azt. Mire Sheppard és McKay megtalálják, már egyedül van. Elmondja, hogy a lidérc már elindult. Sheppard elindul a lidérc után, McKay Gaullal marad. A lidérc előbb éri el a hajót, el is kezdi átkutatni. Mire Sheppard odaér már talál egy pisztolyt. Sheppard és McKay a rádión keresztül azon morfondírozik, hogy a lidérc, hogy élhet ennyi idő után is. McKay szerint a lidércnek jók a regenerációs képességei, mivel nemrég evett. Sheppard azért megpróbálja, beleereszt egy P-90-es tárat, de az ellenfél csak elkábul. A megtalált pisztollyal megsebzi Sheppardöt, aki elmenekül. A lidérc nem tudja irányítani a hajót, mivel nem rendelkezik ős-génnel. Elkezdi átprogramozni a hajót. Sheppard a rádión keresztül próbál hatni ellenfelére: tudatja a lidérccel, hogy a háborút elvesztették és ő a fajának utolsó példánya. A lidérc nem hisz neki. A felmentő csapat - hála Weir megérzéseinek - már útnak indul. McKay eközben Gaullal beszélget. Gaul győzködni kezdi McKay-t, hogy hagyja ott és menjen Sheppard segítségére. Mivel McKay nem akar menni, Gaul fogja a pisztolyát és fejbe lövi magát. John megpróbálja elcsalni a lidércet a hajótól. Leszúr egy füstöt eregető akármit és vár. A lidérc elindul a füst felé. John elkezdi futni a hajó felé, de 2 méterrel a cél előtt egy kék energiamezőbe ütközik; a lidérc pajzsot vont az ugró köré. Tűzharcba keverednek, Johnnak elfogy a lőszerre, így visszavonul és elkezd csokit enni. Erre energia alapú bogarak sereglenek köré. Eldob egy nagyobb darabot a csokiból, majd elmennek. Nézegeti milyen fegyvere marad; megtalálja azt a gránátot, melyet még a felderítés elején talált a hajón. A lidérc Sheppard hangját hallja a homokban. John a rádión keresztül beszél vele. Mondja neki, hogy vegye fel a készüléket. A lidérc felveszi, erre az alatta elrejtett gránát felrobban. De a lidérc még mindig bírja szuflával. Puszta közelharcba kezdenek. Fordék eközben már egész közel érnek a bolygóhoz, megpróbálnak kapcsoltat létesíteni. Semmi válasz. Feltűnik a színen McKay, aki az összes lőszerét beleereszti a lidércbe. Sheppard eközben legyőzi a lidércet. Erre egy egész bogárhadsereg támad a lidércre. John meghallja Fordot a rádión. Parancsba adja, tüzeljenek a legnagyobb életjelre. A rakéta elindul, majd hatalmas robbanás következik. A lidérc eltűnt. (hu)

dbo:director
dbo:episodeNumber
  • 12 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:number
  • 112 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:previousWork
dbo:seasonNumber
  • 1 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:subsequentWork
dbo:title
  • (hu)
  • A dacos (hu)
  • (hu)
  • A dacos (hu)
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 505062 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 4738 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22474542 (xsd:integer)
dbo:writer
prop-hu:cím
  • A dacos (hu)
  • A dacos (hu)
prop-hu:elsőSugárzás
  • 2005 (xsd:integer)
prop-hu:előző
prop-hu:epizód
  • 12 (xsd:integer)
prop-hu:epizódlista
prop-hu:eredetiCím
  • The Defiant One (hu)
  • The Defiant One (hu)
prop-hu:gyártásiSzám
  • 112 (xsd:integer)
prop-hu:következő
prop-hu:rendező
prop-hu:sorozat
  • Csillagkapu: Atlantisz (hu)
  • Csillagkapu: Atlantisz (hu)
prop-hu:vendégszereplő
  • James Lafazanos (hu)
  • Joseph May (hu)
  • Paul Magel (hu)
  • Richard Ian Cox (hu)
  • James Lafazanos (hu)
  • Joseph May (hu)
  • Paul Magel (hu)
  • Richard Ian Cox (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:évad
  • 1 (xsd:integer)
prop-hu:író
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • A dacos (Csillagkapu: Atlantisz) (hu)
  • A dacos (Csillagkapu: Atlantisz) (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of