Property Value
dbo:abstract
  • Az angol válogatott az 1953. november 25-i mérkőzés után fél évvel később revánsot szeretett volna venni, és visszavágót szerveztek Budapesten. Sebes Gusztáv a magyar válogatott vb-felkészülésébe építette a találkozót. A mérkőzés hatalmas érdeklődést kapott, a magyar közönség várta, hogy hazai pályán is láthassa azt a diadalt amit előtte csak rádióban hallott vagy újságban olvasott. Az angolokon is nagy nyomás volt és ehhez mérten elszántan készültek a visszavágásra. Felforgatott ám még így is erős angol válogatottal érkeztek Magyarországra. Az angolok biztosak voltak abban, hogy a magyar csapat nem fog még egyszer olyan szintű játékot nyújtani, mint az angliai mérkőzésen.A magyar csapat azonban talán még nagyobb fölényben játszott, és megérdemelten ütötte ki ellenfelét. „Az angolok egy hétre jöttek és 7-1-re mentek!” (hu)

dbo:wikiPageID
  • 559949 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 3492 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 17397542 (xsd:integer)
prop-hu:attendance
  • 92 (xsd:integer)
prop-hu:date
  • 1954 (xsd:integer)
prop-hu:goals
  • Broadis (hu)
  • Hidegkuti (hu)
  • Kocsis (hu)
  • Lantos (hu)
  • Puskás (hu)
  • Tóth (hu)
  • Broadis (hu)
  • Hidegkuti (hu)
  • Kocsis (hu)
  • Lantos (hu)
  • Puskás (hu)
  • Tóth (hu)
prop-hu:halftimescore
  • (hu)
  • (hu)
prop-hu:referee
  • Georgio Bernardi (hu)
  • Georgio Bernardi (hu)
prop-hu:score
  • 7 (xsd:integer)
prop-hu:stadium
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • A magyar labdarúgó-válogatott 1954. május 23-i mérkőzése (hu)

prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is prop-hu:report of
is foaf:primaryTopic of