Property Value
dbo:abstract
  • A magyar nyelv nagyszótára (röviden Nszt.) a magyar nyelv egynyelvű értelmező szótára, amely mintegy 110 ezer magyar nyelvi címszóban dolgozza fel a magyar szókincset 1772-től 2000-ig (illetve a későbbi köteteknél tovább is), tehát kb. 230 év nyelvhasználatát öleli fel. Kötetei 2006 óta jelennek meg az ábécé betűinek sorrendjében; 2007-ben elnyerte a Kiváló Magyar Szótár díjat. Utolsó kötetének kiadását 2031-re tervezik, így a magyar nyelvtudomány eddigi legnagyobb szótári vállalkozása. A záródátum egyúttal 200. évfordulója lesz annak, hogy 1831-ben az Akadémia elődje, a Magyar Tudós Társaság kimondta: legyen magyar nagyszótár. Több jelentős kezdeményezés után (l. alább) 1985-ben új alapokon indult újra az adatgyűjtés az , s ezekre építve kezdhették el a konkrét nagyszótár összeállítását főszerkesztő vezetésével. A szavak feldolgozásának kezdetét (1772) az újmagyar kor kezdetéhez igazították, a lezárást pedig eredetileg 2000-ben határozták meg, azonban a később megjelent szótárakban ezt fokozatosan bővítik 2010-re és tovább, visszamenőleg a korábbi kötetek példaanyagát is kiegészítve. A szócikkek konkrét, ténylegesen előforduló szövegek alapján készülnek, az összegyűjtött szöveganyag (korpusz) adatainak elemzése nyomán, bőségesen válogatva a legtöbb nyelv- és stílusváltozat szövegeiből. A szöveggyűjtemény három különböző adatbázisból áll: egyrészt a 2005-re összeállított 27,5 millió szövegszavas Magyar Történeti Korpuszból, másrészt a 19. század végétől gyűjtött 5-6 milliós archivális cédulaanyagból, harmadrészt pedig egy több százmillió szóból álló CD-s szöveggyűjteményből. A nagyszótár nem pusztán szavak, hanem lexémák feldolgozására törekszik: ez utóbbiakba az állandósult szókapcsolatok (értelmezett szókapcsolatok, idiómák, frazémák) is beletartoznak (a , , közmondások bemutatásáról a szerkesztőknek le kellett mondaniuk). A 2017-ig megjelent kötetek átlagát véve egy kötet kb. háromezer szócikket tartalmaz, szócikkenként átlagosan több mint tíz példamondattal. Ez alól kivétel az első kötet, a segédletek (bibliográfia, névlista, paradigmatáblák stb.). (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1440952 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 8945 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22211491 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • A magyar nyelv nagyszótára (hu)
  • A magyar nyelv nagyszótára (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of