| dbo:abstract
|
- A metafizika története a nyugati filozófiában az ión kozmológusokkal kezdődött az i. e. 6. században. Ők a világegyetem eredetéről és az azt felépítő anyagról, az ősanyagról elmélkedtek. Filozófiájuk még szoros kapcsolatban állt a vallásos-mitikus világképpel. Az ókori metafizika fő problémája a világ okának megismerése volt. Valamilyen őselemet és valamilyen eredendő szándékot feltételeztek, ami a világ dolgait létrehozta és irányítja, azonban őselem anyagát tekintve nem volt egyetértés. Parmenidészhez (i. e. 470 körül) szokás kötni a metafizika kezdetét. Írásaiban a metafizikának, mint elkülönült filozófiai vizsgálódásnak számos ismertetőjegye megtalálható. Ezek a következők: először is a filozófia olyan felfogása, amely szerint a világegyetemet a priori vizsgálódások révén kívánta megérteni, azaz a fogalmak jelentésére és nem az érzékek tanúságára támaszkodott. Másodszor, olyan alapelvekre támaszkodott, amelyeket elégségesnek tartott arra, hogy a valóságot leírják. Ilyen alapelvek az ellentmondás-mentesség és az elégséges alap elve. Platón hozzájárulása a metafizikához a nehéz kései dialógusokban található, különösen a és A szofistában. Arisztotelész (i. e. 384–322) közvetve a metafizika kifejezés forrása. Tőle származik a rendszeres lista a metafizikai kérdésekről. Szerinte a metafizika az egyes tudományokból kimaradt problémák vizsgálata kellene hogy legyen. A metafizika a már igaznak tudott dolgok megmagyarázásával foglalkozik, és nem a tudományban már elfogadott előfeltevéseket támasztja alá, ily módon adja meg a tudomány és a józan ész alapját. Példák a metafizika problémái közül, amelyeket Arisztotelész felsorolt: Miféle dolgok léteznek? Az érzékelhető fizikai tárgyakon kívül létezik-e még valami? Minden létező partikuláré, vagy léteznek univerzáliák is? A neoplatonikusok igen eredeti és tehetséges metafizikusok voltak a késő ókorban. Filozófiájuk stílusa miatt egyben vallásként is értelmezhető. Vezetőjük, Plótinosz (204–270) a metafizikát miszticizmussal és személyes aszkézissel kapcsolta össze. Filozófiája a metafizikai rendszerek paradigmatikus példája. Tanítványa és műveinek a kiadója Porphüriosz (kb. 232–270), filozófiájának misztikus és vallási oldalát hangsúlyozta. A kései neoplatonikusok, mint Proklosz és Iamblikhosz továbbfejlesztették a metafizika vallási és ezoterikus hangsúlyát. Az ókori metafizika főbb képviselői Thalész, Anaximandrosz, Anaximenész, Püthagorász és Hérakleitosz, Parmenidész, Empedoklész és Démokritosz, Platón, Arisztotelész és Plótinosz voltak. (hu)
- A metafizika története a nyugati filozófiában az ión kozmológusokkal kezdődött az i. e. 6. században. Ők a világegyetem eredetéről és az azt felépítő anyagról, az ősanyagról elmélkedtek. Filozófiájuk még szoros kapcsolatban állt a vallásos-mitikus világképpel. Az ókori metafizika fő problémája a világ okának megismerése volt. Valamilyen őselemet és valamilyen eredendő szándékot feltételeztek, ami a világ dolgait létrehozta és irányítja, azonban őselem anyagát tekintve nem volt egyetértés. Parmenidészhez (i. e. 470 körül) szokás kötni a metafizika kezdetét. Írásaiban a metafizikának, mint elkülönült filozófiai vizsgálódásnak számos ismertetőjegye megtalálható. Ezek a következők: először is a filozófia olyan felfogása, amely szerint a világegyetemet a priori vizsgálódások révén kívánta megérteni, azaz a fogalmak jelentésére és nem az érzékek tanúságára támaszkodott. Másodszor, olyan alapelvekre támaszkodott, amelyeket elégségesnek tartott arra, hogy a valóságot leírják. Ilyen alapelvek az ellentmondás-mentesség és az elégséges alap elve. Platón hozzájárulása a metafizikához a nehéz kései dialógusokban található, különösen a és A szofistában. Arisztotelész (i. e. 384–322) közvetve a metafizika kifejezés forrása. Tőle származik a rendszeres lista a metafizikai kérdésekről. Szerinte a metafizika az egyes tudományokból kimaradt problémák vizsgálata kellene hogy legyen. A metafizika a már igaznak tudott dolgok megmagyarázásával foglalkozik, és nem a tudományban már elfogadott előfeltevéseket támasztja alá, ily módon adja meg a tudomány és a józan ész alapját. Példák a metafizika problémái közül, amelyeket Arisztotelész felsorolt: Miféle dolgok léteznek? Az érzékelhető fizikai tárgyakon kívül létezik-e még valami? Minden létező partikuláré, vagy léteznek univerzáliák is? A neoplatonikusok igen eredeti és tehetséges metafizikusok voltak a késő ókorban. Filozófiájuk stílusa miatt egyben vallásként is értelmezhető. Vezetőjük, Plótinosz (204–270) a metafizikát miszticizmussal és személyes aszkézissel kapcsolta össze. Filozófiája a metafizikai rendszerek paradigmatikus példája. Tanítványa és műveinek a kiadója Porphüriosz (kb. 232–270), filozófiájának misztikus és vallási oldalát hangsúlyozta. A kései neoplatonikusok, mint Proklosz és Iamblikhosz továbbfejlesztették a metafizika vallási és ezoterikus hangsúlyát. Az ókori metafizika főbb képviselői Thalész, Anaximandrosz, Anaximenész, Püthagorász és Hérakleitosz, Parmenidész, Empedoklész és Démokritosz, Platón, Arisztotelész és Plótinosz voltak. (hu)
|
