Property Value
dbo:abstract
  • A miskolci boniésklájd 2004-ben bemutatott magyar bűnügyi mozifilm Deák Krisztina rendezésében. A filmalkotás egy valóságosan is megtörtént magyarországi bűncselekmény-sorozat történetét jeleníti meg, az öt éven keresztül bujkáló elkövető páros (Novák Tünde és Fekete László) egyik, később 11 év szabadságvesztésre ítélt tagjának, Novák Tündének a börtönben írott alapján, de egyes részleteit illetően eltérve attól. A film történetvezetése időben nem lineáris, így a nézőkben csak az utolsó jelenetekkel áll össze a történet egységes egésszé. A film forgatását 2003. augusztus 12-én kezdték meg, a teljes forgatási időszak 46 napot vett igénybe az év nyári és őszi hónapjaiban, két részletben. A jeleneteket Miskolcon, Nyíregyházán, Lillafüreden, Kazincbarcikán, illetve Tokaj, Tolcsva és a tardonai tó környékén rögzítették. A forgatás 250 millió forintos költségvetéséhez – egyebek mellett – hozzájárult Miskolc Város Önkormányzata és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság is. (hu)

dbo:director
dbo:imdbId
  • 0378366
dbo:musicComposer
dbo:producer
dbo:title
  • A miskolci boniésklájd (hu)
  • A miskolci boniésklájd (hu)
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1158606 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 7187 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23474985 (xsd:integer)
dbo:writer
prop-hu:bemutató
  • --12-30
prop-hu:cím
  • A miskolci boniésklájd (hu)
  • A miskolci boniésklájd (hu)
prop-hu:forgatókönyvíró
prop-hu:főszereplő
prop-hu:időtartam
  • 94 (xsd:integer)
prop-hu:imdb
  • 378366 (xsd:integer)
prop-hu:kép
  • A miskolci boniésklájd .jpg (hu)
  • A miskolci boniésklájd .jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • Karalyos Gábor – Pali (hu)
  • Ráczkevy Ildikó – Lili és (hu)
  • Karalyos Gábor – Pali (hu)
  • Ráczkevy Ildikó – Lili és (hu)
prop-hu:költségvetés
  • 250 (xsd:integer)
prop-hu:nyelv
  • magyar (hu)
  • magyar (hu)
prop-hu:operatőr
prop-hu:port.hu
  • 66171 (xsd:integer)
prop-hu:producer
prop-hu:rendező
prop-hu:vágó
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:zene
dc:language
  • magyar
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • A miskolci boniésklájd (hu)
  • A miskolci boniésklájd (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is prop-hu:híresSzerep of
is foaf:primaryTopic of