Property Value
dbo:abstract
  • Miskolc színházi élete 1800-ban kezdődött, amikor Kolozsvárról idejött Wesselényi Miklós színtársulata. A következő trupp Benke József vezetésével érkezett, és ennek a társulatnak Déryné Széppataki Róza is tagja volt. A miskolci polgárok szerették a színházat, megszerették a színészeket, akik jól érezték magukat a városban. Amikor a csoport továbbállt, a városnak hiányzott a színház, és elhatározták egy állandó kőszínház építését. A színházépületet 1823-ban adták át Kisfaludy Károly A tatárok Magyarországon című darabjával. Ez a színház, amely a mai Magyarország első kőszínházának számított, 1843-ban leégett, és helyette egy újat, nagyobbat építettek. Ennek az ünnepélyes felavatása 1857-ben volt, a díszvendégek István főherceg, Jókai Mór és Laborfalvi Róza voltak. A színház első direktora Latabár Endre volt, akivel együtt a Miskolci Nemzeti Színháznak 2013-ig (ekkor Kiss Csaba vezette a színházat) összesen hetvenkét igazgatója volt. A színház működésére hullámhegyek és hullámvölgyek voltak a jellemzőek, a színház történetének kiemelkedő vezetői nevéhez komoly sikerek, országos elismertség kapcsolódott. A miskolci színházi életet érdemben nem lehet a műkedvelő színjátszás nélkül tárgyalni. A miskolci amatőrök már a 18. század közepén színre léptek, a Vasas Jószerencse Dal- és Önképzőkör pedig 1887-ben alakult meg. Az amatőrök a 2000-es években is jelen vannak, több sikeres amatőr csoport működik a városban. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 701551 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 47027 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 21896231 (xsd:integer)
prop-hu:alcím
  • Miskolc (hu)
  • Miskolc (hu)
prop-hu:cím
  • Fejezetek Miskolc történetéből (hu)
  • Miskolc írásban és képekben 1/1 (hu)
  • Legendák, anekdoták, emlékek a miskolci színjátszás történetéből (hu)
  • Magyar színháztörténet I. kötet (hu)
  • Miskolci kalendárium 2006 (hu)
  • Miskolci életrajzi lexikon (hu)
  • Petőfi-rock (hu)
  • Színház, Miskolc (hu)
  • Az örök játékos nyomában: Fejezetek a miskolci amatőr színjátszás történetéből (hu)

prop-hu:fejezetcím
  • Mezei Mária: „Színészi szülőhazám Miskolc” (hu)
  • A Miskolci Nemzeti Színház (hu)
  • A színház építéstörténetéről (hu)
  • Ajánlás (hu)
  • Diákszínház a XVIII. században (hu)
  • Legendás színészek – színházi legendák (hu)
  • Mit jelentenek számunkra a miskolci színjátszás ünnepei (hu)
  • Társulatépítő direktorok a második miskolci színházban (hu)
  • Az utóbbi negyedszázad maradandó értékteremtése (hu)
  • Modern színháztömb védett építészeti környezetben (hu)
  • Emlékképek és vallomások a XX. század második feléből (hu)

prop-hu:fejezetszerző
  • Dobrossy István (hu)
  • Bodonyi Csaba (hu)
  • Fedor Vilmos (hu)
  • Gyarmati Béla (hu)
  • Imreh József (hu)
  • Mikita Gábor (hu)
  • Püspöki Péter (hu)
  • Dobrossy István (hu)
  • Bodonyi Csaba (hu)
  • Fedor Vilmos (hu)
  • Gyarmati Béla (hu)
  • Imreh József (hu)
  • Mikita Gábor (hu)
  • Püspöki Péter (hu)
prop-hu:hely
  • Budapest (hu)
  • Miskolc (hu)
  • Budapest (hu)
  • Miskolc (hu)
prop-hu:hónap
  • 3 (xsd:integer)
  • 4 (xsd:integer)
prop-hu:isbn
  • 963 (xsd:integer)
  • 978 (xsd:integer)
  • 9630647354 (xsd:decimal)
prop-hu:kiadó
prop-hu:közreműködők
  • Dobrossy István (hu)
  • Bekes Dezső (hu)
  • Bekes Dezső, Veres László (hu)
  • Dobrossy István, Eszenyi Miklós (hu)
  • Dobrossy István, Gyarmati Béla (hu)
  • Székely György (hu)
  • Dobrossy István (hu)
  • Bekes Dezső (hu)
  • Bekes Dezső, Veres László (hu)
  • Dobrossy István, Eszenyi Miklós (hu)
  • Dobrossy István, Gyarmati Béla (hu)
  • Székely György (hu)
prop-hu:oldal
  • 6 (xsd:integer)
  • 9 (xsd:integer)
  • 17 (xsd:integer)
  • 33 (xsd:integer)
  • 51 (xsd:integer)
  • 53 (xsd:integer)
  • 56 (xsd:integer)
  • 71 (xsd:integer)
  • 77 (xsd:integer)
  • 107 (xsd:integer)
  • 143 (xsd:integer)
  • 144 (xsd:integer)
  • 166 (xsd:integer)
prop-hu:periodika
  • Beszélő (hu)
  • Ezredvég (hu)
  • Új holnap (hu)
  • Beszélő (hu)
  • Ezredvég (hu)
  • Új holnap (hu)
prop-hu:szerző
  • Dobrossy István (hu)
  • Eszenyi Miklós (hu)
  • Hegyi Árpád Jutocsa (hu)
  • Nánay István (hu)
  • Püspöki Péter (hu)
  • Zahuczky László (hu)
  • Dobrossy István (hu)
  • Eszenyi Miklós (hu)
  • Hegyi Árpád Jutocsa (hu)
  • Nánay István (hu)
  • Püspöki Péter (hu)
  • Zahuczky László (hu)
prop-hu:szám
  • 4 (xsd:integer)
prop-hu:url
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:év
  • 1984 (xsd:integer)
  • 1990 (xsd:integer)
  • 1998 (xsd:integer)
  • 2004 (xsd:integer)
  • 2005 (xsd:integer)
  • 2006 (xsd:integer)
  • 2007 (xsd:integer)
  • 2008 (xsd:integer)
prop-hu:évfolyam
  • 3 (xsd:integer)
  • 49 (xsd:integer)
dct:subject
rdfs:label
  • A miskolci színjátszás története (hu)
  • A miskolci színjátszás története (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of