Property Value
dbo:abstract
  • A nemzetgazdaságtan bírálatának vázlata című tanulmány Friedrich Engels első angliai tartózkodása (1842. november 29. – 1844. augusztus 26.) idején született műveinek kiemelkedő darabja. Szerzője 1843 végén és 1844 elején írta, s a Karl Marx által szerkesztett Deutsch-Französische Jahrbücher című folyóirat 1844 februárjában kiadott első és egyetlen számában jelent meg német nyelven, Friedrich Engels aláírással. Engels manchesteri tartózkodása alatt arra a következtetésre jutott, hogy a társadalmi élet alapját az anyagi termelés és a gazdasági viszonyok alkotják. Írása tudományos vizsgálat alá vette a tőkés gazdasági rendszer működését, a magántulajdon uralmának következményeit, amivel újabb lépést tett a materialista történelemszemlélet kialakítása felé. Engels ezen munkája oly inspiráló hatást tett Marxra, hogy a Jahrbücher megjelentetése után szisztematikus közgazdasági tanulmányokba kezdett. Konspektust (gondolatmenetet áttekintő jegyzetet) készített belőle, később többször elismeréssel hivatkozott a műre. Még sok évvel később is, 1859 januárjában mint „a gazdasági kategóriák bírálatához írt zseniális vázlat”-ról írt róla. (hu)

dbo:author
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 960094 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 40655 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22883132 (xsd:integer)
prop-hu:eredetiCím
  • Umrisse zu einer Kritik der Nationalökonomie (hu)

prop-hu:kiadásDátuma
  • 1844 (xsd:integer)
prop-hu:kiadó
  • Deutsch-Französische Jahrbücher (hu)
  • Deutsch-Französische Jahrbücher (hu)
prop-hu:médiatípus
  • nyomtatott folyóirat (hu)
  • nyomtatott folyóirat (hu)
prop-hu:műfaj
  • tanulmány (hu)
  • tanulmány (hu)
prop-hu:nyelv
  • német (hu)
  • német (hu)
prop-hu:név
  • A nemzetgazdaságtan bírálatának vázlata (hu)

prop-hu:szerző
  • Friedrich Engels (hu)
  • Friedrich Engels (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dc:language
  • német
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • A nemzetgazdaságtan bírálatának vázlata (hu)
  • A nemzetgazdaságtan bírálatának vázlata (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • A nemzetgazdaságtan bírálatának vázlata (hu)
  • A nemzetgazdaságtan bírálatának vázlata (hu)
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of