Property Value
dbo:abstract
  • A tanú Bacsó Péter által 1969-ben rendezett, egész estés magyar film. Műfaját tekintve filmszatíra, filmdráma, filmvígjáték. Elkészülte után – bár a Rákosi-rendszerről szól, azonnal betiltotta, a Szirmai István 1969. szeptemberi halálát követően pozícióba került Aczél György. Tíz évig dobozban volt, és 1979-ben is csak azért mutathatták be, mert külföldön a Betiltott Filmek Fesztiváljára készültek. 1981-ben még a XXIV. cannes-i filmfesztiválon is szerepelt, de nem versenyfilmként. A tanú évek alatt kultuszfilmmé érett. A hazai első legális vetítések egyike az 1977-es Bacsó-vígjátékszemle keretében zajlott, a József körút 63. szám alatti Bányász moziban. 1979. június 6-ától a Nagymező utcai Tinódiban vetítették hosszú hetekig, hónapokig. A mozifilm a Mafilm gyártásában készült, s a MOKÉP forgalmazásában jelent meg. 1980-ban könyv formájában is megjelent (a film történetétől részben eltérő részekkel). 2012-ben bekerült a Magyar Művészeti Akadémia tagjai által kiválasztott legjobb 53 magyar film közé. Folytatása 1994-ben készült el Megint tanú címmel, ám az első rész sikerét már nem érte el. A filmet digitálisan felújították, s ezt 2018-ban mutatták be. 2019-ben előkerült a film eredeti cenzúrázatlan változata, amit digitálisan felújítva a 2019-es cannes-i fesztiválon mutattak be, ezt követően júniustól került a hazai mozikba. (hu)

dbo:director
dbo:distributor
dbo:manufacturer
dbo:musicComposer
dbo:subsequentWork
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 191071 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 30019 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23802529 (xsd:integer)
dbo:writer
prop-hu:bemutató
  • 1969 (xsd:integer)
  • 1979 (xsd:integer)
  • 1993 (xsd:integer)
  • 2019 (xsd:integer)
  • (hu)
  • --11-08
  • Cenzúrázatlan: (hu)
  • Cenzúrázott: (hu)
prop-hu:forgalmazó
  • (hu)
  • MOKÉP (hu)
  • Pannonia Entertainment Ltd. (hu)
  • (hu)
  • MOKÉP (hu)
  • Pannonia Entertainment Ltd. (hu)
prop-hu:forgatókönyvíró
prop-hu:főszereplő
  • (hu)
  • Kállai Ferenc (hu)
  • Both Béla (hu)
  • Őze Lajos (hu)
  • (hu)
  • Kállai Ferenc (hu)
  • Both Béla (hu)
  • Őze Lajos (hu)
prop-hu:gyártó
prop-hu:hangmérnök
prop-hu:időtartam
  • 103 (xsd:integer)
  • 107 (xsd:integer)
  • (hu)
prop-hu:kapcsolódóFilm
  • Te rongyos élet (hu)
  • Te rongyos élet (hu)
prop-hu:kép
  • Tanu.jpg (hu)
  • Tanu.jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • Most éppen börtönben… (hu)
  • Most éppen börtönben… (hu)
prop-hu:következő
  • Megint tanú (hu)
  • Megint tanú (hu)
prop-hu:műfaj
prop-hu:nyelv
prop-hu:operatőr
prop-hu:rendező
prop-hu:vágó
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:zene
dc:language
  • magyar
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • A tanú (film) (hu)
  • A tanú (film) (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:previousWork of
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:előző of
is prop-hu:híresSzerep of
is prop-hu:kapcsolódóFilm of
is foaf:primaryTopic of