| dbo:abstract
|
- A világvallások két nagy csoportja:
* a nyugati (ábrahámi) vallások
* keleti vallások (indiai és a kelet-ázsiai vallások) Az ugyanabba a csoportba tartozó vallások általánosságban hasonló válaszokat adnak a vallásokat érintő kérdésekkel kapcsolatban, az erkölcsi tanítások lényege pedig szinte mindegyikben megegyezik. Hinduk és buddhisták, konfuciánusok és taoisták egyaránt hisznek egy olyan természeti és erkölcsi világtörvényben, amely a kezdet és vég nélküli kozmikus folyamatot irányítja, míg a kereszténység, az iszlám és a zsidóság a személyes Istenben hisz, aki a világot a semmiből teremtette, és azt gondviselésszerű irányításával vezeti a végső cél felé. A három nagy keleti vallás (hinduizmus, buddhizmus, kínai univerzizmus) megegyezik abban, hogy etikáját a világ immanens (azaz belsejében rejlő, természetéből következő) erkölcsi rendjére alapozza. Nincs különösebb jelentősége annak, hogy az erkölcsi törvény hordozójaként, illetve végrehajtó szerveként feltételeznek-e egy személyes vagy személytelen isteni lényt, vagy sem, hiszen ezeknél az erkölcsi cselekvést, valamint az ebből következő sorsot meghatározó irányelv tulajdonképpen mindig a kozmoszban benne rejlő dharma vagy tao. Egészen másfajta a szerkezete az ábrahámi vallásoknak, a kereszténységnek, az iszlámnak és a judaizmusnak. Ez a három vallási forma abszolút teocentrikus. A világ személyes kormányzójának létezésében való hit nincs a hívők tetszésére bízva, hanem a valláshoz tartozás elengedhetetlen előfeltétele. Ezekben a vallásokban a mulandó földi élet rövid időszaka alatt tanúsított magatartása határozza meg az örök üdvösség vagy az örök kárhozat változtathatatlan, maradandó állapotát, amely a végítélet után következik. Minden vallási gyülekezet a saját vallását tartja az egyedül igaznak vagy legalábbis az abszolút igazság legmagasabb rendű és legadekvátabb kifejezési formájának, minden más tanítást csekélyebb értékűnek — ha nem éppen teljességgel hamisnak — ítél. Egy adott tanítás igényeinek vizsgálatakor ezért rendkívül fontos tisztázni, mivel próbálja elsőbbségi jogát alátámasztani, és miért tulajdonít csekélyebb értéket minden más rendszernek. A következőkben öt nagy világvallást oly módon tárgyalunk, hogy előbb saját hívőik véleményét ismertetjük, azután más hitformák követőinek bírálatát. (hu)
- A világvallások két nagy csoportja:
* a nyugati (ábrahámi) vallások
* keleti vallások (indiai és a kelet-ázsiai vallások) Az ugyanabba a csoportba tartozó vallások általánosságban hasonló válaszokat adnak a vallásokat érintő kérdésekkel kapcsolatban, az erkölcsi tanítások lényege pedig szinte mindegyikben megegyezik. Hinduk és buddhisták, konfuciánusok és taoisták egyaránt hisznek egy olyan természeti és erkölcsi világtörvényben, amely a kezdet és vég nélküli kozmikus folyamatot irányítja, míg a kereszténység, az iszlám és a zsidóság a személyes Istenben hisz, aki a világot a semmiből teremtette, és azt gondviselésszerű irányításával vezeti a végső cél felé. A három nagy keleti vallás (hinduizmus, buddhizmus, kínai univerzizmus) megegyezik abban, hogy etikáját a világ immanens (azaz belsejében rejlő, természetéből következő) erkölcsi rendjére alapozza. Nincs különösebb jelentősége annak, hogy az erkölcsi törvény hordozójaként, illetve végrehajtó szerveként feltételeznek-e egy személyes vagy személytelen isteni lényt, vagy sem, hiszen ezeknél az erkölcsi cselekvést, valamint az ebből következő sorsot meghatározó irányelv tulajdonképpen mindig a kozmoszban benne rejlő dharma vagy tao. Egészen másfajta a szerkezete az ábrahámi vallásoknak, a kereszténységnek, az iszlámnak és a judaizmusnak. Ez a három vallási forma abszolút teocentrikus. A világ személyes kormányzójának létezésében való hit nincs a hívők tetszésére bízva, hanem a valláshoz tartozás elengedhetetlen előfeltétele. Ezekben a vallásokban a mulandó földi élet rövid időszaka alatt tanúsított magatartása határozza meg az örök üdvösség vagy az örök kárhozat változtathatatlan, maradandó állapotát, amely a végítélet után következik. Minden vallási gyülekezet a saját vallását tartja az egyedül igaznak vagy legalábbis az abszolút igazság legmagasabb rendű és legadekvátabb kifejezési formájának, minden más tanítást csekélyebb értékűnek — ha nem éppen teljességgel hamisnak — ítél. Egy adott tanítás igényeinek vizsgálatakor ezért rendkívül fontos tisztázni, mivel próbálja elsőbbségi jogát alátámasztani, és miért tulajdonít csekélyebb értéket minden más rendszernek. A következőkben öt nagy világvallást oly módon tárgyalunk, hogy előbb saját hívőik véleményét ismertetjük, azután más hitformák követőinek bírálatát. (hu)
|
