Property Value
dbo:Work/runtime
  • 65.91666666666667
dbo:abstract
  • Az Aaliyah című album Aaliyah amerikai énekesnő harmadik albuma és utolsó stúdióalbuma. 2001-ben jelent meg, röviddel az énekesnő halála előtt. Az album az amerikai Billboard 200 albumslágerlista 2. helyén nyitott, az első héten 200 000 példány kelt el belőle, és négy héttel a megjelenése után már aranylemez lett. Augusztus végén a 19. helyen állt a slágerlistán, de gyorsan az első helyre került, miután Aaliyah augusztus 25-én repülőszerencsétlenségben életét vesztette. Ezen a héten 305 000 példány kelt el belőle. Az albumból az USA-ban 3 millió, világszerte 10 millió példány kelt el. 2002-ben Grammy-díjra jelölték, de Alicia Keys Songs in A Minor című albuma lett a díjnyertes. Az Aaliyah albumot az énekesnő legérettebb művének tekintik. Majdnem minden dalt írt, az I Care 4 U-t Missy Elliott (még az előző, One in a Million című albumra, melyre helyhiány miatt nem került fel). Az albumon többféle stílus keveredik, a We Need a Resolution című R&B-dal, a reggae ihletésű Rock the Boat és a More Than a Woman kislemezen is megjelentek, az I Care 4 U soulballada és a rockos I Can Be csak az USA-ban, az I Refuse pedig kizárólag Franciaországban. Eredetileg a Loose Rap című szám lett volna az album első kislemeze, Aaliyahnak nagyon tetszett a dal, és nyilatkozta is, hogy 2001 áprilisában ki fogja adni kislemezen, ebből azonban nem lett semmi, és a We Need a Resolution lett az első kislemez. Az albumot Aaliyah a nagymamája, Mintis L. Hicks Hankerson emlékének ajánlotta. (hu)

dbo:artist
dbo:genre
dbo:previousWork
dbo:producer
dbo:recordLabel
dbo:review
  • http://www.rollingstone.com/reviews/album/123191/aaliyah
  • http://www.slantmagazine.com/music/music_review.asp%3FID=1
  • http://www.allmusic.com/cg/amg.dll%3Fp=amg&sql=10:tw5f8qfpbtx4
dbo:runtime
  • 3955.000000 (xsd:double)
dbo:subsequentWork
dbo:title
  • Aaliyah (hu)
  • (hu)
  • Aaliyah (hu)
  • (hu)
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 332485 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 7970 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23557269 (xsd:integer)
prop-hu:cím
  • Aaliyah (hu)
  • Aaliyah (hu)
prop-hu:előadó
prop-hu:előző
prop-hu:felvételek
  • 1996 (xsd:integer)
  • 1999 (xsd:integer)
prop-hu:hossz
  • 3955.0
prop-hu:jelenlegi
  • Aaliyah (hu)
  • (hu)
  • Aaliyah (hu)
  • (hu)
prop-hu:kiadó
prop-hu:kritikák
  • * Allmusic link *Entertainment Weekly link * *Rolling Stone link *Slant Magazine link (hu)

prop-hu:következő
prop-hu:megjelent
  • 2001 (xsd:integer)
  • 2005 (xsd:integer)
  • (hu)
prop-hu:producer
  • Aaliyah , Barry Hankerson , Timbaland, Bud’da, Jeffrey „J-Dub” Walker, Rapture & E. Seats, Static (hu)

prop-hu:stílus
prop-hu:típus
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Aaliyah (album) (hu)
  • Aaliyah (album) (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:previousWork of
is dbo:subsequentWork of
is prop-hu:albumon of
is prop-hu:előző of
is prop-hu:következő of
is foaf:primaryTopic of