dbo:abstract
|
- Az Accept az Accept német heavy metal/power metal együttes bemutatkozó albuma. Az 1978-ban felvett lemez 1979 januárjában jelent meg a gondozásában. A felvételen dobol, aki végül úgy döntött nem szeretne profi zenész lenni, ezért a helyét épp az album megjelenésekor adta át . basszusgitáros énekel a Seawinds és a Sounds of War című számokban. gitáros később úgy emlékezett vissza erre az albumra, hogy az egyszerűen csak azoknak a daloknak a gyűjteménye, amiket játszottak az együttes alakuló éveiben, és még semmire sem fókuszáltak: „Mi csak éppen olyan dalokat játszottunk fel rá, amiket mindig játszottunk. Ez egy olyan anyag volt, ami összegyűlt a létezésünk kevés hónapja és éve alatt, ez minden fajta anyag keveréke volt.” Az albumból 3000 példányt adtak el. Udo Dirkschneider énekes elégedetlenséget fejezett ki, amikor visszaemlékezett a csoport első erőfeszítésére: „Természetesen ez nekünk nagyon izgalmas volt, amikor első alkalommal beléptünk egy lemezstúdióba, de szinte kiábrándító is ugyanakkor.”Az Accept a jövőbeni albumokon többet nyerne és egy kohéziósabb irányt venne fel, de a debütálás egy olyan korai fontos lépés volt, amely azt a képességet adta neki, hogy először játszhattak a szomszédos országokban, Hollandiában, Belgiumban és Franciaországban. Az albumon lévő összes dalt Dirkschneider, Baltes, Hoffmann, Fischer és Friedrich szerezte. (hu)