Property Value
dbo:Work/runtime
  • 55.38333333333333
dbo:abstract
  • Az Achtung Baby az ír U2 rock együttes hetedik stúdióalbuma, amelyet 1991. november 19-én adtak ki. A lemez majd két évvel az után jelent meg, hogy az énekes Bono az 1988-as Rattle and Hum albumot ért negatív kritikák miatt kijelentette: vissza kell vonulniuk, és újra kell álmodniuk az egészet. Az album drámai változást jelentett a kvartett zenéjében, előtérbe kerültek az elektronikus kísérletezések, az érdesebb, gitár orientáltabb dallamok, és a sötétebb, személyesebb témájú dalszövegek. A végeredmény tartalmazta az akkor megjelenő elektronikus és techno zene elemeit, és az újnak számító alternatív rock együttesek hatásait tükrözte, így az előzőekhez képest egy sokkal eklektikusabb, kevésbé rock-orientált lemez lett, amelyet mindmáig az együttes egyik remekművének és legsikeresebb albumának tartanak. Szerepel az 1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz című könyvben. (hu)

dbo:artist
dbo:genre
dbo:previousWork
dbo:producer
dbo:recordLabel
dbo:review
  • https://www.allmusic.com/album/achtung-baby-mw0000202435
dbo:runtime
  • 3323.000000 (xsd:double)
dbo:subsequentWork
dbo:title
  • (hu)
  • Achtung Baby (hu)
  • (hu)
  • Achtung Baby (hu)
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 20096 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 7667 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23874819 (xsd:integer)
prop-hu:aktuálisAlbum
  • Achtung Baby (hu)
  • Achtung Baby (hu)
prop-hu:aktuálisElőadó
prop-hu:aktuálisHelyezés
  • 62 (xsd:integer)
prop-hu:borító
  • U2 - Achtung Baby .png (hu)
  • U2 - Achtung Baby .png (hu)
prop-hu:cím
  • Achtung Baby (hu)
  • Achtung Baby (hu)
prop-hu:előadó
prop-hu:előző
  • (hu)
  • Rattle and Hum (hu)
  • (hu)
  • Rattle and Hum (hu)
prop-hu:előzőCím
prop-hu:előzőElőadó
prop-hu:előzőHelyezés
  • 61 (xsd:integer)
prop-hu:extra
prop-hu:extraColumn
  • Szöveg (hu)
  • Szöveg (hu)
prop-hu:felvételek
  • 1990 (xsd:integer)
  • Hansa Ton Studios, Berlin (hu)
  • Windmill Lane Studios, Dublin (hu)
prop-hu:hossz
  • 3323.0
prop-hu:jelenlegi
  • (hu)
  • Achtung Baby (hu)
  • (hu)
  • Achtung Baby (hu)
prop-hu:kiadó
prop-hu:kritikák
  • *Allmusic link (hu)
  • *Allmusic link (hu)
prop-hu:következő
  • (hu)
  • Zooropa (hu)
  • (hu)
  • Zooropa (hu)
prop-hu:következőCím
prop-hu:következőElőadó
prop-hu:következőHelyezés
  • 63 (xsd:integer)
prop-hu:length
  • 221.0
  • 233.0
  • 244.0
  • 269.0
  • 270.0
  • 279.0
  • 263.0
  • 276.0
  • 316.0
  • 349.0
  • 331.0
prop-hu:megjelent
  • --11-19
prop-hu:producer
  • Brian Eno, Daniel Lanois (hu)
  • Brian Eno, Daniel Lanois (hu)
prop-hu:stílus
prop-hu:szélesség
  • 80.0
prop-hu:title
  • dbpedia-hu:Mysterious_Ways
  • dbpedia-hu:The_Fly
  • One (hu)
  • Acrobat (hu)
  • Even Better Than the Real Thing (hu)
  • Love Is Blindness (hu)
  • So Cruel (hu)
  • Tryin’ to Throw Your Arms Around the World (hu)
  • Ultraviolet (hu)
  • Until the End of the World (hu)
  • Who’s Gonna Ride Your Wild Horses (hu)
  • Zoo Station (hu)
prop-hu:típus
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:writer
prop-hu:writingCredits
  • yes (hu)
  • yes (hu)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Achtung Baby (hu)
  • Achtung Baby (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:previousWork of
is dbo:subsequentWork of
is prop-hu:albumDalai of
is prop-hu:albumon of
is prop-hu:előzőCím of
is prop-hu:következőCím of
is foaf:primaryTopic of