Property Value
dbo:abstract
  • Az Aftershock album a brit Motörhead zenekar 2013. október 21-én megjelent huszonegyedik stúdiólemeze. Ez az ötödik egymás utáni Motörhead lemez, amelynek producere Cameron Webb volt. Az album első kislemeze a Heartbreaker dal volt, amihez október 19-én adták ki a hivatalos videóklipet. A Crying Shame dalhoz a következő év márciusában készítettek szöveges videót. Az Aftershock a Billboard 200-as lemezeladási listán a 22. helyet érte el, ami az együttes eddigi legjobb eredménye volt az Amerikai Egyesült Államokban. Az album több európai ország eladási listáján is a Top 10-be került. A lemezről a Heartbreaker című dalt 2015-ben Grammy-díjra jelölték a Best Metal Performance kategóriában. A frontember, Ian 'Lemmy' Kilmister egészségügyi problémái miatt a lemezbemutató turnét előbb 2014 februárjára halasztották, majd egy hónappal az indulás előtt újra lemondták. (hu)

dbo:artist
dbo:genre
dbo:previousWork
dbo:recordLabel
dbo:subsequentWork
dbo:title
  • (hu)
  • Aftershock (hu)
  • (hu)
  • Aftershock (hu)
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1092390 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 3047 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 21734656 (xsd:integer)
prop-hu:cím
  • Aftershock (hu)
  • Aftershock (hu)
prop-hu:előadó
prop-hu:előző
  • (hu)
  • The Wörld Is Yours (hu)
  • (hu)
  • The Wörld Is Yours (hu)
prop-hu:felvételek
  • 2013 (xsd:integer)
  • NRG Studios, North Hollywood, Kalifornia, USA (hu)
prop-hu:hossz
  • 46 (xsd:integer)
prop-hu:jelenlegi
  • (hu)
  • Aftershock (hu)
  • (hu)
  • Aftershock (hu)
prop-hu:kiadó
prop-hu:következő
  • (hu)
  • Bad Magic (hu)
  • (hu)
  • Bad Magic (hu)
prop-hu:megjelent
  • 2013 (xsd:integer)
prop-hu:producer
  • Motörhead & Cameron Webb (hu)
  • Motörhead & Cameron Webb (hu)
prop-hu:stílus
prop-hu:típus
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Aftershock (hu)
  • Aftershock (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:previousWork of
is dbo:subsequentWork of
is foaf:primaryTopic of