Property Value
dbo:abstract
  • Agnetha Åse Fältskog (Jönköping, 1950. április 5. –) svéd énekesnő, dalszerző, színésznő, az ABBA együttes „szőkéje”. 1968-ban megjelent debütáló albuma után az ABBA tagjaként nemzetközi hírnévre tett szert, és több mint 380 millió albumot és kislemezt adott el világszerte. A világ egyik legtöbb albumát és kislemezét eladó előadóként tartják számon. Az ABBA feloszlása után a 80-as években szólókarrierbe kezdett, és egyéni előadóművészként is sikereket ért el, ami oda vezetett, hogy magányos lett, majd kerülte a nyilvánosságot és a stockholmi Ekerö-szigeten élt. A zeneipart 17 évig mellőzte, majd 2004-ben visszatért, és megjelentette új albumát címmel. 2013-ban jelent meg utoljára az című stúdióalbuma, mely a brit slágerlistán a legmagasabb helyezést érte el. (hu)

dbo:associatedBand
dbo:genre
dbo:recordLabel
dbo:voiceType
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 90600 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 8653 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23764753 (xsd:integer)
prop-hu:aktív
  • 1967 (xsd:integer)
prop-hu:együttes
prop-hu:gyermekei
  • Linda Ulvaeus, Christian Ulvaeus (hu)
  • Linda Ulvaeus, Christian Ulvaeus (hu)
prop-hu:hang
prop-hu:hangszer
  • vokál, zongora (hu)
  • vokál, zongora (hu)
prop-hu:honlap
  • www.agnetha.net (hu)
  • www.agnetha.net (hu)
prop-hu:háttérszín
  • green (hu)
  • green (hu)
prop-hu:kiadók
prop-hu:kép
  • Agnetha Fältskog 2013-07-22 002.jpg (hu)
  • Agnetha Fältskog 2013-07-22 002.jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • 2013 (xsd:integer)
prop-hu:műfajok
prop-hu:név
  • Agnetha Fältskog (hu)
  • Agnetha Fältskog (hu)
prop-hu:születésiDátum
  • 1950 (xsd:integer)
prop-hu:születésiNév
  • Agnetha Åse Fältskog (hu)
  • Agnetha Åse Fältskog (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Agnetha Fältskog (hu)
  • Agnetha Fältskog (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Agnetha Fältskog (hu)
  • Agnetha Fältskog (hu)
is dbo:associate of
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:tagok of
is prop-hu:writer of
is foaf:primaryTopic of