Property Value
dbo:abstract
  • Az agytröszt (angolul: think tank) olyan tanácsadó szervezet, amely a politikai életben, a pártpolitikai versenyben ad tanácsokat, stratégiai vagy taktikai elemzéseket készítve. Az agytrösztök Nyugat-Európában és USA-ban legalább százéves múlttal rendelkeznek. Ugyanakkor a fogalom használata Magyarországon csak a rendszerváltás után terjedt el. Az elnevezés olyan szervezetekre utal, amelyek alapvetően két területen, az aktuálpolitika, illetve az általános közélet szempontjaira fókuszálva politikai és társadalomtudományi elemző, illetve kutatómunkát végeznek, valamint közérdekű és közérdeklődésre számot tartó témákat tárgyalnak azzal a céllal, hogy hatással legyenek az aktuális és általános közpolitika alakulására, a politikai gondolkodásmódra, illetve közbeszédre. Az agytrösztök általában ideológiai elkötelezettség mentén, kisebb-nagyobb mértékben kapcsolódnak politikai pártokhoz, hatással lehetnek szakpolitikai döntésekre, és nemritkán a pártok egyfajta intellektuális háttérbázisát alkotják. A think tank szervezetek egyrészt alapítványi keretek között működnek – ez esetenként kiegészül üzleti alapon folytatott tevékenységgel is, ám arra is van példa, hogy az agytrösztök kizárólag üzleti alapon végzik a munkájukat. Tevékenységük szerteágazó: általában ötvözi az elemzést, a kutatást (beleértve a közvélemény-kutatást), a kiadói tevékenységet, az oktatási tevékenységet, valamint a közvetlen tanácsadást a politikai és üzleti szféra részére. Jellemző, hogy a közpolitikával kapcsolatos elemzéseik, kutatásaik eredményeit a médiában, illetve a saját publikációik, továbbá konferenciák és egyéb rendezvények keretében nyilvánosságra hozzák. Az agytrösztök profi szervezetek, profi háttérembereket foglalkoztatnak. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 49714 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 6004 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23762392 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Agytröszt (hu)
  • Agytröszt (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of