| dbo:abstract
|
- Al-Mutazz billáh (arab betűkkel المعتز بالله – al-Muʿtazz billāh), eredeti nevén Abu Abdalláh Muhammad (arabul أبو عبد الله محمد – Abū ʿAbdallāh Muḥammad; 847 – Mezopotámia, Szamarra, 869 júliusa/augusztusa), al-Mutavakkil fia volt az Abbászida-dinasztia tizenharmadik kalifája (uralkodott 866-tól haláláig). Melléknevének (al-Mutazz billáh) jelentése: [Isten révén] hatalmas. A szamarrai anarchia egyik törökök által trónra tett uralkodója volt, kalifátusa alatt kezdődött meg a birodalom felaprózódása. A 861-ben meggyilkolt al-Mutavakkil által összeállított öröklési rend alapján a trónra lépő, majd fél éven belül meghalt al-Muntaszirt követően al-Mutazznak, majd fivérüknek, al-Muajjadnak kellett volna örökölnie a trónt, azonban al-Muntaszir lemondatta őket trónigényükről fia javára. Halálakor a török hadsereg egy unokatestvérüket, al-Musztaínt emelte trónra, és al-Mutazzt fivérével együtt házi őrizetbe vetették Szamarrában. A török befolyás elleni bagdadi lázadások során többször az a veszély fenyegette őket, hogy a bennük kockázati tényezőt látó rabszolgakatonák kivégzik őket, ám végül közbenjárása életben maradtak. Amikor 865-ben al-Musztaín elmenekült török uraitól, és nem volt hajlandó visszatérni köreikbe, azok kiszabadították al-Mutazzt, és kalifává kiáltották ki. A törökök ereje segítségével al-Mutazz néhány hónapon belül legyőzte al-Musztaínt, aki életének biztosítása fejében hajlandó volt lemondani és behódolni rokonának. Al-Mutazz azonban csalárd módon kivégeztette ellenfelét, és rövidesen így járt fivére, al-Muajjad és más, veszélyesnek ítélt családtagjai is. Al-Mutazz rövid uralkodása alatt elődeihez hasonlóan a török hadvezérek befolyása alatt állt, akik saját politikai küzdelmeikkel voltak elfoglalva, nem pedig a birodalom védelmével és egységének fenntartásával. Ez a legtöbb alattvaló ellenérzését kiváltotta velük és a kalifátussal szemben, ráadásul ilyen körülmények között megkezdődhetett a birodalom felaprózódása. A szisztáni lázadása 867-ben robbant ki, és rövidesen be is vette Herátot, ahonnan kiindulva megrendítette a kalifátushoz lojális Táhiridák horászáni uralmát. 868-ban maga a kalifa adott az egyiptomi Ahmad ibn Túlúnnak a szokásosnál szélesebb joghatóságot tartománya élén. Végül a birodalom központi területén, Irakban tört ki nagyarányú, pusztító felkelés az ültetvényeken alkalmazott fekete rabszolgák körében (ún. ), amelyet bizonyos vezetett, aki önmagát Mohamed próféta és Ali ibn Abi Tálib leszármazottjának nyilvánította. Mindeközben az udvar mértéktelen fényűzésben élt, noha a lázadások és a tartományok elvesztése súlyos bevételkiesést jelentett. A kalifát kezében tartó török katonaság jelentette a legnagyobb megterhelést a kincstár számára, de ennek létszámát értelemszerűen a kormányzatnak nem állt módjában csökkenteni. Ez zsoldelmaradáshoz és rövidesen a központi sereg lázadásához vezetett, amelynek keretében a kalifát elfogták, megverték, majd halálra éheztették. Fia, később irodalmárként, illetve „egynapos kalifaként” vonult be a történelembe. (hu)
- Al-Mutazz billáh (arab betűkkel المعتز بالله – al-Muʿtazz billāh), eredeti nevén Abu Abdalláh Muhammad (arabul أبو عبد الله محمد – Abū ʿAbdallāh Muḥammad; 847 – Mezopotámia, Szamarra, 869 júliusa/augusztusa), al-Mutavakkil fia volt az Abbászida-dinasztia tizenharmadik kalifája (uralkodott 866-tól haláláig). Melléknevének (al-Mutazz billáh) jelentése: [Isten révén] hatalmas. A szamarrai anarchia egyik törökök által trónra tett uralkodója volt, kalifátusa alatt kezdődött meg a birodalom felaprózódása. A 861-ben meggyilkolt al-Mutavakkil által összeállított öröklési rend alapján a trónra lépő, majd fél éven belül meghalt al-Muntaszirt követően al-Mutazznak, majd fivérüknek, al-Muajjadnak kellett volna örökölnie a trónt, azonban al-Muntaszir lemondatta őket trónigényükről fia javára. Halálakor a török hadsereg egy unokatestvérüket, al-Musztaínt emelte trónra, és al-Mutazzt fivérével együtt házi őrizetbe vetették Szamarrában. A török befolyás elleni bagdadi lázadások során többször az a veszély fenyegette őket, hogy a bennük kockázati tényezőt látó rabszolgakatonák kivégzik őket, ám végül közbenjárása életben maradtak. Amikor 865-ben al-Musztaín elmenekült török uraitól, és nem volt hajlandó visszatérni köreikbe, azok kiszabadították al-Mutazzt, és kalifává kiáltották ki. A törökök ereje segítségével al-Mutazz néhány hónapon belül legyőzte al-Musztaínt, aki életének biztosítása fejében hajlandó volt lemondani és behódolni rokonának. Al-Mutazz azonban csalárd módon kivégeztette ellenfelét, és rövidesen így járt fivére, al-Muajjad és más, veszélyesnek ítélt családtagjai is. Al-Mutazz rövid uralkodása alatt elődeihez hasonlóan a török hadvezérek befolyása alatt állt, akik saját politikai küzdelmeikkel voltak elfoglalva, nem pedig a birodalom védelmével és egységének fenntartásával. Ez a legtöbb alattvaló ellenérzését kiváltotta velük és a kalifátussal szemben, ráadásul ilyen körülmények között megkezdődhetett a birodalom felaprózódása. A szisztáni lázadása 867-ben robbant ki, és rövidesen be is vette Herátot, ahonnan kiindulva megrendítette a kalifátushoz lojális Táhiridák horászáni uralmát. 868-ban maga a kalifa adott az egyiptomi Ahmad ibn Túlúnnak a szokásosnál szélesebb joghatóságot tartománya élén. Végül a birodalom központi területén, Irakban tört ki nagyarányú, pusztító felkelés az ültetvényeken alkalmazott fekete rabszolgák körében (ún. ), amelyet bizonyos vezetett, aki önmagát Mohamed próféta és Ali ibn Abi Tálib leszármazottjának nyilvánította. Mindeközben az udvar mértéktelen fényűzésben élt, noha a lázadások és a tartományok elvesztése súlyos bevételkiesést jelentett. A kalifát kezében tartó török katonaság jelentette a legnagyobb megterhelést a kincstár számára, de ennek létszámát értelemszerűen a kormányzatnak nem állt módjában csökkenteni. Ez zsoldelmaradáshoz és rövidesen a központi sereg lázadásához vezetett, amelynek keretében a kalifát elfogták, megverték, majd halálra éheztették. Fia, később irodalmárként, illetve „egynapos kalifaként” vonult be a történelembe. (hu)
|
