Property |
Value |
dbo:abstract
|
- Alberobello város (közigazgatásilag comune) Olaszország Puglia régiójában, Bari megyében. A kisváros hírnevét a trullóinak köszönheti, amelyek hengeres vagy négyszögletes alaprajzú épületek, süveges tetővel. Kizárólag kőből építették, mindenféle kötőanyag (habarcs) és fa tartószerkezet nélkül. Kiépülésében II. Giangirolamo Acquaviva conversanói grófnak volt nagy szerepe, aki segítséget nyújtott az itt letelepedő parasztoknak, illetve Apulia más részeiről érkező menekülteknek. Annak érdekében, hogy elkerülje a területén álló házak utáni adó megfizetését, megparancsolta alattvalóinak, hogy csakis olyan épületeket húzzanak fel, amelyeket az adószedők érkezésekor könnyen el lehet bontani, majd távozásuk után gyorsan visszaépíteni. A habarcs nélkül épült trullók tökéletesen megfeleltek elképzeléseinek. Végül azonban fény derült a turpisságra, és a nápolyi király börtönbe záratta a grófot adócsalás vádjával. Alberobello továbbra is a conversanói grófok birtoka maradt, akik kemény kézzel, saját törvényeik szerint uralkodtak. A súlyos adóterhek és sorozatos kegyetlenkedések miatt, a város 1797-ben küldöttséget menesztett a király elé, aki hamarosan aláírta a város szabadságát biztosító dekrétumot. (hu)

dbo:areaCode
| |
dbo:county
| |
dbo:postalCode
| |
dbo:region
| |
dbo:wikiPageExternalLink
| |
dbo:wikiPageID
| |
dbo:wikiPageLength
|
- 40257 (xsd:nonNegativeInteger)
|
dbo:wikiPageRevisionID
| |
prop-hu:aprÁtlCsapadék
| |
prop-hu:aprÁtlMax
| |
prop-hu:aprÁtlMin
| |
prop-hu:augÁtlCsapadék
| |
prop-hu:augÁtlMax
| |
prop-hu:augÁtlMin
| |
prop-hu:cím
| |
prop-hu:decÁtlCsapadék
| |
prop-hu:decÁtlMax
| |
prop-hu:decÁtlMin
| |
prop-hu:febÁtlCsapadék
| |
prop-hu:febÁtlMax
| |
prop-hu:febÁtlMin
| |
prop-hu:first
|
- Irene (hu)
- Ross (hu)
- Nicoletta (hu)
- Ratti (hu)
- Irene (hu)
- Ross (hu)
- Nicoletta (hu)
- Ratti (hu)
|
prop-hu:forrás
|
- Meteorológiai adatsorok (hu)
- Meteorológiai adatsorok (hu)
|
prop-hu:frazionék
|
- Coreggia (hu)
- Coreggia (hu)
|
prop-hu:hely
|
- Budapest (hu)
- Budapest (hu)
|
prop-hu:irányítószám
| |
prop-hu:isbn
|
- 88 (xsd:integer)
- 978 (xsd:integer)
|
prop-hu:janÁtlCsapadék
| |
prop-hu:janÁtlMax
| |
prop-hu:janÁtlMin
| |
prop-hu:julÁtlCsapadék
| |
prop-hu:julÁtlMax
| |
prop-hu:julÁtlMin
| |
prop-hu:junÁtlCsapadék
| |
prop-hu:junÁtlMax
| |
prop-hu:junÁtlMin
| |
prop-hu:kategória
|
- Kulturális világörökségi helyszínek (hu)
- Kulturális világörökségi helyszínek (hu)
|
prop-hu:kiadó
|
- Panoráma útikönyvek (hu)
- Panoráma útikönyvek (hu)
|
prop-hu:koordinátaACímAlatt
| |
prop-hu:kritériumok
|
- III, IV, V (hu)
- III, IV, V (hu)
|
prop-hu:kép
|
- Alberobello Souvenir Shops.jpg (hu)
- Puglia Alberobello tango7174.jpg (hu)
- Alberobello Souvenir Shops.jpg (hu)
- Puglia Alberobello tango7174.jpg (hu)
|
prop-hu:képaláírás
|
- A Rione Monti látképe (hu)
- Trulló-sor Alberobellóban (hu)
- A Rione Monti látképe (hu)
- Trulló-sor Alberobellóban (hu)
|
prop-hu:körzethívószám
| |
prop-hu:last
|
- Stefano (hu)
- Santori (hu)
- Tarantino (hu)
- Zoë (hu)
- Stefano (hu)
- Santori (hu)
- Tarantino (hu)
- Zoë (hu)
|
prop-hu:location
|
- Bari (hu)
- Roma (hu)
- Bari (hu)
- Roma (hu)
|
prop-hu:majÁtlCsapadék
| |
prop-hu:majÁtlMax
| |
prop-hu:majÁtlMin
| |
prop-hu:marÁtlCsapadék
| |
prop-hu:marÁtlMax
| |
prop-hu:marÁtlMin
| |
prop-hu:megye
| |
prop-hu:megyeRövidítése
| |
prop-hu:novÁtlCsapadék
| |
prop-hu:novÁtlMax
| |
prop-hu:novÁtlMin
| |
prop-hu:népsűrűség
| |
prop-hu:név
|
- Alberobello (hu)
- Alberobellói trullók (hu)
- Alberobello (hu)
- Alberobellói trullók (hu)
|
prop-hu:oktÁtlCsapadék
| |
prop-hu:oktÁtlMax
| |
prop-hu:oktÁtlMin
| |
prop-hu:ország
|
- Olaszország (hu)
- Olaszország (hu)
|
prop-hu:publisher
|
- Dorling Kindersley, London (hu)
- Istituto Poligrafico e Zecca dello Stato S.p.a. (hu)
- Pluricards di Michele Schirone (hu)
- Thomas Cook Publishing, Peterborough (hu)
- Dorling Kindersley, London (hu)
- Istituto Poligrafico e Zecca dello Stato S.p.a. (hu)
- Pluricards di Michele Schirone (hu)
- Thomas Cook Publishing, Peterborough (hu)
|
prop-hu:régió
| |
prop-hu:sepÁtlCsapadék
| |
prop-hu:sepÁtlMax
| |
prop-hu:sepÁtlMin
| |
prop-hu:szerző
|
- Fajth Tibor (hu)
- Fajth Tibor (hu)
|
prop-hu:szövegPozíciója
|
- balra (hu)
- left (hu)
- balra (hu)
- left (hu)
|
prop-hu:terület
| |
prop-hu:title
|
- Alberobello (hu)
- Puglia (hu)
- Apulien (hu)
- I Trulli di Alberobello (hu)
- Alberobello (hu)
- Puglia (hu)
- Apulien (hu)
- I Trulli di Alberobello (hu)
|
prop-hu:tszf
| |
prop-hu:típus
|
- Kulturális helyszín (hu)
- Kulturális helyszín (hu)
|
prop-hu:város
|
- Alberobello (hu)
- Alberobello (hu)
|
prop-hu:weboldal
|
- www.comune.alberobello.ba.it (hu)
- www.comune.alberobello.ba.it (hu)
|
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
| |
prop-hu:year
|
- 2003 (xsd:integer)
- 2004 (xsd:integer)
- 2007 (xsd:integer)
|
prop-hu:év
|
- 1980 (xsd:integer)
- 1999 (xsd:integer)
|
dct:subject
| |
rdf:type
| |
rdfs:label
|
- Alberobello (hu)
- Alberobello (hu)
|
owl:sameAs
| |
prov:wasDerivedFrom
| |
foaf:isPrimaryTopicOf
| |
foaf:name
|
- Alberobello (hu)
- Alberobello (hu)
|
is dbo:architecturalStyle
of | |
is dbo:wikiPageRedirects
of | |
is prop-hu:cím
of | |
is prop-hu:felirat
of | |
is prop-hu:stílus
of | |
is prop-hu:település
of | |
is foaf:primaryTopic
of | |