| dbo:abstract
|
- Az albán nemzetgyűlés, albán szóval kuvend az albán történelem során változó elnevezéssel, összetétellel, feladat- és jogkörökkel működő, a nemzet egységét képviselő döntéshozó gyűlés, 1921 óta az albán állam legmagasabb szintű, állandó választott törvényhozó testülete az ország fővárosában, Tiranában. Az 1998-as alkotmány alapján az ország parlamentje az Albán Köztársaság Nemzetgyűlése (albán Kuvendi i Republikës së Shqipërisë). A 140 képviselői hellyel rendelkező egykamarás kuvendet általános, közvetlen és titkos választás útján bízzák meg négyéves időtartamra. 2009 óta a nemzetgyűlési helyeket zárt listás, arányos választási rendszerben nyerik el a 3%-os parlamenti küszöböt elérő pártok. A nemzetgyűlési elnök által irányított törvényalkotási munka mellett a kuvend feladatai közé tartozik a köztársasági elnök, a főbb állami hivatalvezetők megválasztása, a kormányfő kinevezésének jóváhagyása, valamint a költségvetés elfogadása. A 15. századtól a kuvend változó helyszínekkel az albánság előtt álló sorsfordító pillanatokban nemesi vagy törzsi gyűlésként funkcionált, amelyen önkéntes alapon jelentek meg a nemesi családok fejei, illetve az egyes törzsek nemzetségfői. Az 1912-ben kezdődő albán államiság korai szakaszában, 1920-ig továbbra is önkéntesen szerveződő nemzetgyűléseken dőltek el a sürgető politikai kérdések (vlorai nemzetgyűlés, lushnjai kongresszus stb.). Az első, elektori rendszer útján megválasztott egykamarás kuvend, a Nemzeti Tanács 1921. április 21-én kezdte meg a munkát Tiranában. A köztársaság éveiben (1925–1928) a képviselőházból és szenátusból álló kétkamarás nemzetgyűlés látta el a törvényalkotás feladatát, de jogköreit megcsorbította Amet Zogu erős elnöki rendszere. A nemzetgyűlés mozgástere 1928-ban, Zogu királlyá koronázásával tovább szűkült: az egykamarás parlament ellenzék és ellenvélemények nélkül szolgálta ki a csaknem teljhatalommal kormányzó uralkodó politikai törekvéseit. Albánia 1939. áprilisi olasz annexióját követően a nemzetgyűlést feloszlatták, és helyébe a Fasiszta Korporatív Főtanács lépett, amely valójában Francesco Jacomoni alkirály bábparlamentje lett. Az 1943 októberében Albániát megszálló Harmadik Birodalom katonai hatóságai visszaállították a nemzetgyűlés intézményét, ez azonban szintén a megszálló hatalom akaratát szolgálta ki. Az Albán Kommunista Párt 1944. májusi përmeti gyűlésén felállt az új törvényhozó szerv, a Nemzeti Felszabadítási Antifasiszta Főtanács, a végleges hatalomátvételt követően, 1946-ban pedig megalakult az egykamarás Népi Gyűlés. Bár a képviselők az albán történelem során először általános és titkos választáson, közvetlenül nyerték el mandátumaikat, valójában a keleti blokk többi országához hasonlóan csupán az állampárt központilag kijelölt káderei kerülhettek be a parlamentbe. A rendszerváltás idején, csaknem nyolc évtizedes államiság után, 1991. április 15-én alakult meg Albánia első, demokratikusan megválasztott többpárti parlamentje. A köztársasági nemzetgyűlés történetét azóta a két fő politikai erő, a rendszerváltó Albán Demokrata Párt és az Albán Szocialista Párt politikai váltógazdálkodása, időnként a kuvend működését és a parlamentarizmus eszmeiségét veszélyeztető heves politikai csatározás, alkotmányos válságok és parlamenti bojkottok sorozata jellemzi (1996–1998, 2009–2011, 2017–2019). A 2013 óta szocialista többségű nemzetgyűlés elnöke 2017 óta Gramoz Ruçi. Az állandó albán nemzetgyűlés a kezdeti ideiglenes megoldást követően 1925-ben kapott saját épületet. Az ülésszakoknak ma otthont adó Nemzetgyűlési Ülésterem 1956-ban épült Tirana belvárosában. A kuvend székhelye, egyúttal az elnökség és a képviselők irodája a Nemzetgyűlési Hivatal, amely 1991 óta a kommunista állampárt központi bizottságának korábbi székházában működik. (hu)
- Az albán nemzetgyűlés, albán szóval kuvend az albán történelem során változó elnevezéssel, összetétellel, feladat- és jogkörökkel működő, a nemzet egységét képviselő döntéshozó gyűlés, 1921 óta az albán állam legmagasabb szintű, állandó választott törvényhozó testülete az ország fővárosában, Tiranában. Az 1998-as alkotmány alapján az ország parlamentje az Albán Köztársaság Nemzetgyűlése (albán Kuvendi i Republikës së Shqipërisë). A 140 képviselői hellyel rendelkező egykamarás kuvendet általános, közvetlen és titkos választás útján bízzák meg négyéves időtartamra. 2009 óta a nemzetgyűlési helyeket zárt listás, arányos választási rendszerben nyerik el a 3%-os parlamenti küszöböt elérő pártok. A nemzetgyűlési elnök által irányított törvényalkotási munka mellett a kuvend feladatai közé tartozik a köztársasági elnök, a főbb állami hivatalvezetők megválasztása, a kormányfő kinevezésének jóváhagyása, valamint a költségvetés elfogadása. A 15. századtól a kuvend változó helyszínekkel az albánság előtt álló sorsfordító pillanatokban nemesi vagy törzsi gyűlésként funkcionált, amelyen önkéntes alapon jelentek meg a nemesi családok fejei, illetve az egyes törzsek nemzetségfői. Az 1912-ben kezdődő albán államiság korai szakaszában, 1920-ig továbbra is önkéntesen szerveződő nemzetgyűléseken dőltek el a sürgető politikai kérdések (vlorai nemzetgyűlés, lushnjai kongresszus stb.). Az első, elektori rendszer útján megválasztott egykamarás kuvend, a Nemzeti Tanács 1921. április 21-én kezdte meg a munkát Tiranában. A köztársaság éveiben (1925–1928) a képviselőházból és szenátusból álló kétkamarás nemzetgyűlés látta el a törvényalkotás feladatát, de jogköreit megcsorbította Amet Zogu erős elnöki rendszere. A nemzetgyűlés mozgástere 1928-ban, Zogu királlyá koronázásával tovább szűkült: az egykamarás parlament ellenzék és ellenvélemények nélkül szolgálta ki a csaknem teljhatalommal kormányzó uralkodó politikai törekvéseit. Albánia 1939. áprilisi olasz annexióját követően a nemzetgyűlést feloszlatták, és helyébe a Fasiszta Korporatív Főtanács lépett, amely valójában Francesco Jacomoni alkirály bábparlamentje lett. Az 1943 októberében Albániát megszálló Harmadik Birodalom katonai hatóságai visszaállították a nemzetgyűlés intézményét, ez azonban szintén a megszálló hatalom akaratát szolgálta ki. Az Albán Kommunista Párt 1944. májusi përmeti gyűlésén felállt az új törvényhozó szerv, a Nemzeti Felszabadítási Antifasiszta Főtanács, a végleges hatalomátvételt követően, 1946-ban pedig megalakult az egykamarás Népi Gyűlés. Bár a képviselők az albán történelem során először általános és titkos választáson, közvetlenül nyerték el mandátumaikat, valójában a keleti blokk többi országához hasonlóan csupán az állampárt központilag kijelölt káderei kerülhettek be a parlamentbe. A rendszerváltás idején, csaknem nyolc évtizedes államiság után, 1991. április 15-én alakult meg Albánia első, demokratikusan megválasztott többpárti parlamentje. A köztársasági nemzetgyűlés történetét azóta a két fő politikai erő, a rendszerváltó Albán Demokrata Párt és az Albán Szocialista Párt politikai váltógazdálkodása, időnként a kuvend működését és a parlamentarizmus eszmeiségét veszélyeztető heves politikai csatározás, alkotmányos válságok és parlamenti bojkottok sorozata jellemzi (1996–1998, 2009–2011, 2017–2019). A 2013 óta szocialista többségű nemzetgyűlés elnöke 2017 óta Gramoz Ruçi. Az állandó albán nemzetgyűlés a kezdeti ideiglenes megoldást követően 1925-ben kapott saját épületet. Az ülésszakoknak ma otthont adó Nemzetgyűlési Ülésterem 1956-ban épült Tirana belvárosában. A kuvend székhelye, egyúttal az elnökség és a képviselők irodája a Nemzetgyűlési Hivatal, amely 1991 óta a kommunista állampárt központi bizottságának korábbi székházában működik. (hu)
|
