Property Value
dbo:abstract
  • Az albánok és Albánia vallási élete a legrégebbi koroktól kezdve a hitbéli és felekezeti sokszínűség dinamikusan változó történelme. A kereszténység korán megjelent a területen, az első püspökségeket a 4. században alapították. A vallási megosztottságot a Római Birodalom kettéválása (395), majd a nagy egyházszakadás (1054) hosszú időre meghatározta: az albán nyelvterület északi része a római katolikus egyház, déli vidékei pedig az ortodox kereszténység hatósugarába tartoztak. A 15. században, az Oszmán Birodalom hódításának következményeként e két vallás mellett harmadikként megjelent az iszlám is, amely előbb a déli területeket hódította meg, a 17. század végére pedig az albán többség vallása lett. A szunnita iszlám mellett albán földön számos követőre találtak a szúfi dervisrendek is (pl. bektásik). Nagyobb keresztény szigetek maradtak az észak-albániai hegyvidék és Mirdita római katolikus törzsi vidékein, délen pedig az ortodox Himara, Korça és Voskopoja környékén. A 20. század, a nemzeti függetlenség beköszöntekor a lakosság 70%-a muszlim, 20%-a ortodox, 10%-a pedig római katolikus volt. Az 1920-as–1930-as években megszerveződött a konstantinápolyi kalifától független albán iszlám egyház, a szintén önállósodott albán ortodox egyház, a bektásik világközpontja pedig Tirana lett (és az napjainkig is). 1944 után a kommunista államhatalom üldözte a vallásokat, számos egyházi vezetőt kivégeztek vagy börtönbe vetettek. A dühödt 1967-es ateista kampány idején valamennyi egyházat feloszlatták, építészeti értékeik nagy részét a földdel tették egyenlővé, Albánia hivatalosan a világ első ateista állama lett. Az 1991-es rendszerváltással ismét szabad lett a vallásgyakorlás az országban, a történelmi egyházak újjászervezték hitéletüket. A 2011-es népszámlálás eredményei alapján a lakosság 56,7%-a szunnita muszlim, 10,0%-a római katolikus, 6,8%-a ortodox, 2,0%-a bektási. A megkérdezettek nagy hányada, 21,8%-a ateistának, egyházi kötődéssel nem rendelkezőnek vallotta magát vagy nem válaszolt a kérdésre. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1665927 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 162773 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23720416 (xsd:integer)
prop-hu:align
  • right (hu)
  • right (hu)
prop-hu:ann
  • 2011 (xsd:integer)
  • 2012 (xsd:integer)
  • 2016 (xsd:integer)
  • 2018 (xsd:integer)
prop-hu:ass
  • ed. by Ilir Ikonomi (hu)
  • ed. by Ilir Ikonomi (hu)
prop-hu:aut
  • Gillian Gloyer (hu)
  • Hugh G. Grant (hu)
  • Gillian Gloyer (hu)
  • Hugh G. Grant (hu)
prop-hu:date
  • 2016 (xsd:integer)
  • 2018-03-09 (xsd:date)
prop-hu:isbn
  • 978 (xsd:integer)
  • 9789928195111 (xsd:decimal)
prop-hu:loc
  • Tirana (hu)
  • Chalfont St Peter (hu)
  • Tirana (hu)
  • Chalfont St Peter (hu)
prop-hu:quote
  • Az egész [epiruszi albán] népben ott lakozik a senkitől sem függés szelleme és a szülőföldjük szeretete, ami nagy mértékben oka annak, hogy a Törökország más részeiben a két vallás követői között megfigyelhető hatalmas különbség köztük ismeretlen. Más tartományokban ha az ott élőket megkérdik, »kik vagytok«, azt felelik, »törökök vagyunk« vagy »keresztények vagyunk«, ennek az országnak a fia viszont azt válaszolja, »albán vagyok«. (hu)
  • Noha a vallási különbségek alkalmilag gyakorolnak némi hatást az ország belpolitikájára, a többi, vallásilag megosztott országban gyakran tapasztalható fanatikus megnyilvánulások Albániában nagyon ritkák. Épp ellenkezőleg, figyelemre méltó a tolerancia általános uralma […]. A hazafiság érzése erősebb, mint a vallásbeli különbségek. (hu)
  • Albán! ébredj álmodból, ébredj! - Fogjatok össze, mint testvérek. - Higgyétek, egyre megy templom, mecset, - csak az albánság legyen hitetek! (hu)
  • vallás a régi történelmi korokban született és napjaink tudományos, materialista felfogásával összeegyeztethetetlen, abba vetett vakhit, hogy a világon mindent egy természetfeletti, isteni erő rendel el és irányít; dogmatikus elképzelések füzére, amely idealista, reakciós és utópisztikus világnézetnek enged teret, a haladás és a tudomány esküdt ellensége, az uralkodó társadalmi osztályok eszköze a dolgozó tömegek félrevezetésére és alávetésére; Istenben való hit. […] Harc a vallás ellen. Tagadom a vallást. A vallás a nép ópiuma. (hu)
  • Az albán mohamedán semmivel nem engedelmesebb új hite tanításainak, szertartásainak és formaságainak követésében, mint ahogy régi vallásával tette volt […]. Gyakran keresztény nőt tesz asszonyává, fiait a mecsetbe viszi, de engedi, hogy lányai anyjukat kísérjék a templomba, sőt mi több, akár ő maga is felváltva látogatja a mecsetet és a templomot, majd családi körben együtt esznek abból a tálból, amelyben a Mohamed követői számára tilalmas húsok is megtalálhatók. (hu)

prop-hu:quoted
  • 1 (xsd:integer)
prop-hu:red
  • Albanian Institute for International Studies (hu)
  • Bradt Travel Guides (hu)
  • United Nations Development Programme Albania (hu)

prop-hu:salign
  • right (hu)
  • right (hu)
prop-hu:source
  • Meghatározás és példamondatok az albán értelmező szótár 1980-as kiadásából (hu)
  • John Cam Hobhouse feljegyzése - 1809 körül (hu)
  • Pashko Vasa: Ó, Albánia, 1881 - (hu)
  • A Népszövetség különbizottságának jelentése 1922 áprilisából (hu)
  • Thomas Smart Hughes feljegyzése - az 1810-es évekből (hu)

prop-hu:subtit
  • Italy’s invasion of Albania in 1939: A U.S. diplomat’s account (hu)
  • The Bradt Travel Guide (hu)

prop-hu:tit
  • Albania (hu)
  • Aleancat rajonale (hu)
  • I saw it all (hu)
  • Kush është VUSH (hu)
  • Popullsia banuese sipas përkatësisë fetare (hu)
  • Religious tolerance in Albania (hu)
  • Sinodi i Shenjtë (hu)
  • Vështrim i përgjitshëm 1991–2018 (hu)

prop-hu:url
prop-hu:width
  • 280 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:work
  • Instituti i Statistikave (hu)
  • Kisha Orthodokse Autoqefale e Shqipërisë (hu)
  • Vëllazëria Ungjillore e Shqipërisë (hu)

dct:subject
rdfs:label
  • Albánia vallási élete (hu)
  • Albánia vallási élete (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of