| dbo:abstract
|
- Alfa és ómega (Α - Ω) a klasszikus (jonikus) görög ábécé első és utolsó betűje, következésképpen az első és az utolsó, a kezdet és a vég, valamint a teljesség szimbóluma. A jelenések könyvében az Atyaistent (1,8; 21,6), illetve Jézus Krisztust (1,12-18, 2,8; 2,13) jelöli, annak kifejezésére, hogy Isten, illetve Jézus öröktől fogva van és örökké él, ő az ősforrás és a végcél. Az ábécé első és utolsó betűje annyit is jelent, hogy annak minden betűje. Az alfa és ómega tehát a sorozat egészét is jelenti, így magát a teljességet. Hasonló betűszimbolikával a és a is élt (alef - táv; a héber ábécé első és utolsó betűje). Héberül Jézus azt mondta: "Én vagyok Alef és Táv" (אני א ו ת - Ani Alef ve-Tav). Ha az Alef, Váv (=és), valamint a Táv betűket egymás mellé írjuk, akkor egy értelmes szót kapunk: אות - ejtsd: "ót", ami azt jelenti: "Jel". Vagyis Jézus azt mondta: "Én vagyok a Jel", amivel a Máté 24:30-ra utal: "És akkor feltetszik az ember Fiának jele az égen." Aki majd eljön "az ég felhőiben" és "siratja őt e földnek minden nemzetsége" (Lásd a Jelenések könyvében az Alfa és ómega kijelentést megelőző verset is). A héber emet (אמת) szó (= igazság), egyike Isten neveinek a judaizmusban, amely tartalmazza a héber ábécé első, középső és utolsó betűjét. Az ókeresztény művekben és a katakombák föliratain elsősorban Krisztus jelképe, szerepel a , a hallal vagy a kereszttel együtt is. Megjelenik a két betű a Maiestas Domini ábrázolásakor, ahol Krisztus megdicsőülésének szimbóluma. Ritkábban látható Krisztus alakja vagy egy őt szimbolizáló alak mellett is. Milánóban a megjelölésére szolgált. A niceai zsinat után az arianizmus elleni tiltakozás jele volt, ugyanis kifejezi a Szentháromságot: az alfa a hármasságra, az ómega az egységre utal. A 8. századtól mindig Krisztus képéhez kötődik, sokszor egy felütött könyv lapjain. A középkor után jelentőségét vesztette, de a modern egyházművészet ismét fölfedezte. (hu)
- Alfa és ómega (Α - Ω) a klasszikus (jonikus) görög ábécé első és utolsó betűje, következésképpen az első és az utolsó, a kezdet és a vég, valamint a teljesség szimbóluma. A jelenések könyvében az Atyaistent (1,8; 21,6), illetve Jézus Krisztust (1,12-18, 2,8; 2,13) jelöli, annak kifejezésére, hogy Isten, illetve Jézus öröktől fogva van és örökké él, ő az ősforrás és a végcél. Az ábécé első és utolsó betűje annyit is jelent, hogy annak minden betűje. Az alfa és ómega tehát a sorozat egészét is jelenti, így magát a teljességet. Hasonló betűszimbolikával a és a is élt (alef - táv; a héber ábécé első és utolsó betűje). Héberül Jézus azt mondta: "Én vagyok Alef és Táv" (אני א ו ת - Ani Alef ve-Tav). Ha az Alef, Váv (=és), valamint a Táv betűket egymás mellé írjuk, akkor egy értelmes szót kapunk: אות - ejtsd: "ót", ami azt jelenti: "Jel". Vagyis Jézus azt mondta: "Én vagyok a Jel", amivel a Máté 24:30-ra utal: "És akkor feltetszik az ember Fiának jele az égen." Aki majd eljön "az ég felhőiben" és "siratja őt e földnek minden nemzetsége" (Lásd a Jelenések könyvében az Alfa és ómega kijelentést megelőző verset is). A héber emet (אמת) szó (= igazság), egyike Isten neveinek a judaizmusban, amely tartalmazza a héber ábécé első, középső és utolsó betűjét. Az ókeresztény művekben és a katakombák föliratain elsősorban Krisztus jelképe, szerepel a , a hallal vagy a kereszttel együtt is. Megjelenik a két betű a Maiestas Domini ábrázolásakor, ahol Krisztus megdicsőülésének szimbóluma. Ritkábban látható Krisztus alakja vagy egy őt szimbolizáló alak mellett is. Milánóban a megjelölésére szolgált. A niceai zsinat után az arianizmus elleni tiltakozás jele volt, ugyanis kifejezi a Szentháromságot: az alfa a hármasságra, az ómega az egységre utal. A 8. századtól mindig Krisztus képéhez kötődik, sokszor egy felütött könyv lapjain. A középkor után jelentőségét vesztette, de a modern egyházművészet ismét fölfedezte. (hu)
|
