Property Value
dbo:abstract
  • Alfred Moisiu (Shkodra, 1929. december 1. –) albán politikus, 2002–2007 között az ország köztársasági elnöke. Apja Spiro Moisiu. 1943 és 1945 között részt vett az albán függetlenségi háborúban, amelyet a német megszálló erők ellen vívtak. 1946-ban a Szovjetunióba küldték tanulni. Diplomáját hadimérnöki területen szerezte 1948-ban, Leningrádban. Tiranában az Egyesült Tiszti Iskolában (1948–1949) szakaszparancsnok, majd tanár a Katinai Egyetemen (1949–1951). 1952 és 1958 között a moszkvai végezte el tanulmányait. Albániába visszatérve Moisiu a hadügyi minisztériumnál folytatta katonai pályafutását. 1967–68-ban a vezérkarba bejutáshoz szükséges tanulmányokat folytatott a Tiranai Hadügyi Egyetemen. Ugyanebben az időben egy brigádot irányított Kavajában. 1971-ben a Hadügyminisztérium Műszaki és Erődítési Osztályán kezdett dolgozni. 1979-ben ledoktorált hadtudományokból. 1981-től hadügyminiszter-helyettes lett. 1982-ig töltötte be ezt a posztott. Közben , és volt a hadügyminiszter. Minden bizonnyal a Shehu és Enver Hoxha közötti konfliktus miatt áthelyezték Burrelbe, ahol 1984-ig egy műszaki cégnél volt vezető. Tábornokként szerelt le. A közéletbe 1991 decemberében tért vissza, mikor Vilson Ahmeti kormányában hadügyminiszterré nevezték ki. Ez volt Albánia első demokratikusan választott kormánya. 1992 áprilisáig töltötte be ezt a posztot, de ekkor új kormány alakult Aleksandër Meksi vezetésével. Az új miniszter meghívta Moisiut, hogy legyen ő a hadügyminiszter tanácsadója. 1994-ben kinevezte az Albánia hadügyét részletesen kidolgozó miniszterhelyettesnek. Moisiu a nagyon rossz állapotban lévő hadsereg fejlesztésére fordította minden erejét. Elkezdte az ország felkészítését a NATO-csatlakozásra. 1994-ben megalapította az , amelynek ő is lett az első elnöke. 1995. január 24-én aláírta azt a megállapodást, amellyel Albánia tagja lett a szervezetnek. Mikor az Albán Szocialista Párt 1997-ben hatalomra jutott, Moisiu elvesztette a minisztériumban betöltött pozícióját. A következő években aktív résztvevője lett a nemzetközi és az Albánia-szerte tartott konferenciáknak, amelyek fő témái ezek voltak: Délkelet-Európa védelme, a fegyveres felügyelet megszervezése, a fegyverek begyűjtése a civil lakosságtól. 2002-ben mandátumának leteltekor nemzetközi nyomásra összpárti konszenzussal Moisiu lett az ország új elnöke. Úgy találták, Moisiu a legalkalmasabb erre a tisztségre, mivel régebben kutató volt, politikailag közömbös álláspontot foglalt el, Nyugat- és NATO-orientált szemlélettel rendelkezett. Az albán média hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a két parlamenti oldal, a szocialisták és a demokraták, Sali Berisha és együtt jelölték a posztra. Sem Nano, sem az őt megelőző Meidani nem tudott úgy indulni a megmérettetésen, hogy biztosan meglett volna a szükséges kétharmados többség a parlamentben. Meidani túl közel állt a szocialistákhoz, így nem számíthatott a konzervatívok szavazataira. Moisiu a népgyűlésen 97 igen, 19 nem, és 14 tartózkodó szavazatot kapott, így 2002. július 24-én öt évre beiktatták az elnöki hivatalba. Hivatalba lépését követő napon a szocialista miniszterelnök, beadta lemondását, és Fatos Nano, a Szocialista Párt vezetője lett a miniszterelnök. Látszott, hogy ez egy párton belüli megállapodás eredménye volt, hogy Nanót kárpótolják az elvesztett elnöki helyért cserébe. Moisiu azóta gyakran kritizálja Nanót a hatalom felesleges koncentrálása és a reformok lelassulása miatt. Moisiu angolul, oroszul és olaszul beszél. Rengeteg cikket és kutatási anyagot írt a hadtudományok területén. Ő az első nem muzulmán albán elnök a rendszerváltás óta. (hu)

dbo:predecessor
dbo:successor
dbo:wikiPageID
  • 97326 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 4942 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22508705 (xsd:integer)
prop-hu:előd
prop-hu:foglalkozás
  • katona (hu)
  • katona (hu)
prop-hu:házastárs
  • Milica Moisiu (hu)
  • Milica Moisiu (hu)
prop-hu:kép
  • AlfredMoisiu.png (hu)
  • AlfredMoisiu.png (hu)
prop-hu:képaláírás
  • Albánia 5. elnöke (hu)
  • Albánia 5. elnöke (hu)
prop-hu:nemzetiség
  • albán (hu)
  • albán (hu)
prop-hu:név
  • Alfred Moisiu (hu)
  • Alfred Moisiu (hu)
prop-hu:születésiDátum
  • --12-01
prop-hu:születésiHely
prop-hu:terminusKezdete
  • 2003 (xsd:integer)
prop-hu:terminusVége
  • 2007 (xsd:integer)
prop-hu:utód
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Alfred Moisiu (hu)
  • Alfred Moisiu (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • (hu)
  • Alfred Moisiu (hu)
  • (hu)
  • Alfred Moisiu (hu)
is dbo:predecessor of
is prop-hu:előd of
is foaf:primaryTopic of