Property Value
dbo:abstract
  • Az alkoholos ital olyan ital, mely jelentős mennyiségű etanolt (hétköznapi nevén alkoholt vagy szeszt) tartalmaz, és ennek köszönhetően narkotikus hatása van. Az alkohol a kábítószerek közé sorolható (depresszáns), emellett általános sejtméreg, azaz a közhiedelemmel ellentétben önmagában méreg, amely pusztítja a szervezetet. Az alkoholos italok fogyasztása drasztikusan növeli a szájüregi rák, a gégerák, a gyomorrák, a májrák, a vastagbélrák és az emlőrák kialakulásának kockázatát. Az alkoholos italokat a köznyelvben, a vendéglátásban vagy a jogban gyakran szeszes italoknak nevezik. A szakmai terminológiában azonban (például a Magyar Élelmiszerkönyv szerint) a szeszes ital kizárólag égetett szeszes italokat jelent. Az alkohol termelése és fogyasztása a világ legtöbb kultúrájában jellemző, a vadászó-gyűjtögető társadalmaktól kezdve egészen a nemzetállamok népeiig. Egy másik megközelítés szerint lényegében minden kultúrában megtalálható valamilyen kábítószer általános használata, azonban ezek kultúránként meglehetősen eltérőek lehetnek. Az alkohol elsősorban a nyugati világ klasszikus drogja. Ebből következik, hogy az egyes kultúrák harcát a (nem legális) drogok ellen, felfoghatjuk úgy, mint a „domináns drog harcát a kisebbségi drogok ellen.” (Mint ahogy Európában történik a legális alkohol javára a tiltott kábítószerekkel szemben.) Az újabb kutatások szerint az alkohol az egyik legveszélyesebb drog, amely az emberi szervezet minden sejtjét roncsolja. Ezért az alkoholos italok rendkívül egészségtelen élvezeti cikknek minősülnek, fogyasztásuk soha, még kis mennyiségben sem ajánlott. Vitatott, hogy évente hány ember hal meg a világon alkoholproblémákkal összefüggésben lévő okok miatt. Egy felmérés szerint „2011-ben 4% volt ez az oka az összes halálesetnek, de 2014-re ez a szám 5,9%-ra nőtt. Ez azt jelenti, hogy világszerte 9.000 ember hal meg naponta ebből az okból kifolyólag. Ez nagyjából 60.000 hetente.” Egy, másik 2018-as adat szerint „Minden évben 3 millió ember hal bele az alkoholfogyasztásba, ez napi átlagban több, mint nyolcezer halottat jelent – számolt az Egészségügyi Világszervezet. Ez azt jelenti, hogy húsz emberből egy az alkohol miatt hal meg.” 2013-ban dr. Funk Sándor addiktológus a következő kijelentést tette: „Az egyik, ha nem a legveszélyesebb drog az alkohol. Nem csak azért, mert rendkívül súlyos élettani hatásai vannak, és függőséget okoz. A hivatalos statisztikai adatok is azt mutatják, hogy az erőszakos bűncselekmények hatvan százalékánál az italnak fontos szerepe van. Az Országos Rendőr-főkapitányságtól (ORFK) 2007-ig visszamenőleg megkaptuk azoknak a regisztrált bűncselekményeknek az adatait, amelyekben az elkövető valamilyen tudatmódosító szer vagy alkohol hatása alatt állt. Az eredmény döbbenetes: az egy évben elkö­vetett gyilkosságok nyolcvan százalékánál szerepe volt a szesznek. De az is elrettentő, hogy egy évben egy kisebb településnyi embert vernek össze a részegek. 2007-ben 1781 alkoholos állapotban elkövetett testi sértést regisztráltak, 2008-ban pedig már 2046-ot. Azóta ugyan folyamatos a csökkenés, de az adatok még így is elrettentôek.” (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 747653 (xsd:integer)
dbo:wikiPageInterLanguageLink
dbo:wikiPageLength
  • 26687 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23887235 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Alkoholos ital (hu)
  • Alkoholos ital (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:tevékenység of
is foaf:primaryTopic of