Property Value
dbo:Work/runtime
  • 40.18333333333333
dbo:abstract
  • Az Alpha Centauri a német Tangerine Dream együttes második albuma. A zene némileg különbözik bemutatkozó albumuktól, az , köszönhetően a gitárok és dobok sokkal csekélyebb mértékű, a billentyűsöknek és elektronikus hangszereknek viszont bátrabb használatának (a későbbi albumokhoz képest utóbbiak azért még gyakran háttérben maradnak). Az album két fő hangszere az orgona és a fuvola. Az Alpha Centauri kevésbé kísérletibb és improvizatívabb jellegű, mint az Electronic Meditation, sokkal közelebb áll a hetvenes évek elején a német rockzenekarokra jellemző hangzáshoz, azonban a legtöbb helyen lassabb, meditatívabb hatást kelt. A hangszerelés változása, a minimalizmusra törekvés, az előző lemeznél sokkal lassabb tempó, a hatásokkal való kísérletezés (ami csak a következő albumon teljesedett ki) új, érdekes atmoszférát teremt, amit Kosmische Musikként, azaz egyfajta űrzeneként jellemzett. Az albumból húszezer példány kelt el Németországban, majdnem négyszer annyi, mint a későbbi klasszikusukból, a Phaedra című lemezből. A megjelenés évében kiadásra került egy mára nagyon ritkává vált kislemezük, az Ultima Thule. Az első oldal egy, a Fly And Collision Of Comas Sola című száméhoz hasonló gitárriffet tartalmazott, de több kapcsolat nincs a két lemez között. Az album 2000-es kiadásai azonban bónuszként tartalmazzák e kislemez egy, vagy mindkét oldalát. (hu)

dbo:artist
dbo:genre
dbo:previousWork
dbo:producer
dbo:runtime
  • 2411.000000 (xsd:double)
dbo:subsequentWork
dbo:title
  • Alpha Centauri (hu)
  • Alpha Centauri (hu)
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 475356 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 3019 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 21957215 (xsd:integer)
prop-hu:cím
  • Alpha Centauri (hu)
  • Alpha Centauri (hu)
prop-hu:előadó
prop-hu:előadóKronológia
prop-hu:előző
prop-hu:felvételek
  • 1971 (xsd:integer)
prop-hu:hossz
  • 2411.0
prop-hu:jelenlegi
  • Alpha Centauri (hu)
  • Alpha Centauri (hu)
prop-hu:kiadó
  • Ohr (hu)
  • Ohr (hu)
prop-hu:következő
prop-hu:megjelent
  • 1971 (xsd:integer)
prop-hu:producer
prop-hu:stílus
  • elektronikus zene, Krautrock (hu)
  • elektronikus zene, Krautrock (hu)
prop-hu:típus
  • Stúdióalbum (hu)
  • Stúdióalbum (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Alpha Centauri (album) (hu)
  • Alpha Centauri (album) (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:previousWork of
is prop-hu:előző of
is foaf:primaryTopic of