Property Value
dbo:abstract
  • Az Amesa Szpenták isteni entitások, a Nagylelkű vagy Szent Halhatatlanok a zoroasztrizmusban. Zarathustra számos égi erőt említ, amelyek Ahura Mazdá teremtményei, s ezért alattvalói, de ők teremtenek kapcsolatot Ahura és tisztelői között.Ahurához minden ima és dicsőítés a Halhatatlanok közvetítésével jut el, ő pedig rajtuk keresztül jutalmaz vagy büntet. Mindegyikük képviselheti a paradicsomot, a követendő emberi példát vagy az igaz vallást. Az Amesa Szpenták tehát voltaképpen közvetítők, akiken keresztül Isten kapcsolatba léphet az emberrel és az ember Istennel. A későbbi hagyomány hét ilyen lény alkotta csoporttal számol, bár eltérések vannak a hét lény kilétét illetően, főként azzal kapcsolatban, hogy maga Ahura is közéjük tartozik-e vagy sem (ha nem, Szraosa ősi alakja kerül a helyére). Mind a hét lény a hét teremtés valamelyikének a védelmezője, amit a legfontosabb szertartásokon az adott lény jelképével fejeznek ki. Az Amesa Szpenták tehát a teológiában és a szertartásrendben is jelen vannak. Ahura Mazdától és egyetlen Szent Lelkétől (Szpenta Mainju) eltekintve mind a hét erő egyszerre képviseli Ahura valamely sajátosságát és a megfelelő zoroasztriánus hívő valamelyik tulajdonságát. A Halhatatlanok absztrakt természete már neveikből is érzékelhető. Mindegyikük az isteni lét valamely aspektusát képviseli, amelyben az ember osztozhat és kell is osztoznia. Csak Ahura Mazda teremtő, szent, bőkezű szelleméből nem részesedhet az ember. Az Ahurától különböző hat lény a következő: * Asa Vahista: igazságosság, becsületesség * Vohu Manah: az Ahura bölcsességét megszemélyesítő helyes gondolkodás * Khszathra Varja: ő testesíti meg Ahura hatalmát, fenségét és erejét * Szpenta Armaiti: szent odaadás, engedelmesség; az összhang és a vallási tisztelet megtestesítője * Haurvatāt: teljesség; azt személyesíti meg, ami az egyén számára a megváltást jelent * Ameretāt: szó szerint: halál-nélküliség; a megváltás egy másik mozzanatát, a halhatatlanságot személyesíti meg Hozzáadhatjuk: * Szraosa: engedelmesség * Ashi: ajánlatok A hat Amesa Szpenta az év hat hónapjára utal a mai iráni naptárban. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1500830 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 4745 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23525773 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Amesa Szpenták (hu)
  • Amesa Szpenták (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of