Property Value
dbo:abstract
  • Az Amnesty International (Amnesty-ként és AI-ként is ismert) egy civil szervezet, mely világszerte az emberi jogokért küzd több mint 3 millió tagjával és támogatójával. A szervezet célja, hogy „kutatásokat végezzen és cselekvésre ösztönözzön annak érdekében, hogy megakadályozza és megszüntesse az emberjogi visszaéléseket, és igazságot vívjon ki azoknak, akiknek a jogai csorbultak.” Az Amnesty Internationalt Londonban alapította jogász azt követően, hogy 1961. május 28-án publikálta Az elfelejtett foglyok című írását. Az Amnesty felhívja a figyelmet az emberjogi visszaélésekre, és kampányol a nemzetközi jogoknak és normáknak való megfelelésért. Azokra a kormányokra, amelyek teret engednek a visszaéléseknek, a közvélemény mozgósításával gyakorol hatást. A szervezet 1976-ban Erasmus-díjat kapott, 1977-ben elnyerte a Nobel-békedíjat a kínzás ellenes kampányáért, majd 1978-ban az Egyesült Nemzetek emberi jogi díjával tüntették ki. A nemzetközi emberjogi szervezetek területén az Amnesty rendelkezik a legrégebbi múlttal és legnagyobb elismertséggel és „sokan tekintik a teljes emberi jogi mozgalom etalonjának.” (hu)

dbo:hometown
dbo:industry
dbo:type
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 82004 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 65406 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23679666 (xsd:integer)
prop-hu:alapítva
  • 1961 (xsd:integer)
prop-hu:date
  • 20200817115707 (xsd:decimal)
prop-hu:honlap
  • www.amnesty.hu (hu)
  • www.amnesty.hu (hu)
prop-hu:iparág
prop-hu:mottó
  • Jobb gyertyát gyújtani, mint a sötétséget átkozni (hu)

prop-hu:módszerek
  • médiafigyelem, közvetlen felhívás, kutatás, lobbizás (hu)

prop-hu:név
  • Amnesty International (hu)
  • Amnesty International (hu)
prop-hu:székhely
  • London, Egyesült Királyság Nemzetközi Főtitkárság (hu)

prop-hu:tagság
  • Több mint 3 millió tag és támogató (hu)

prop-hu:típus
prop-hu:url
prop-hu:vezető
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Amnesty International (hu)
  • Amnesty International (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Amnesty International (hu)
  • Amnesty International (hu)
is prop-hu:béke of
is prop-hu:work of
is foaf:primaryTopic of