| dbo:abstract
|
- Az anafora terminus az ógörög ἀνά (ana) ’felfelé’ + φέρω (fero) ’viszek’ szavakból összetett ἀναφορά (anafora) szóból származik. Eredetileg az anafora retorikai szakszó, amely magyar megfelelője ’előismétlés’. Jelentése egy vagy több szó ismétlődése két vagy több egymást követő tagmondat, mondat, illetőleg verssor vagy versszak elején, pl. S eltűn előlem a világ, / Eltűn előlem az idő (Petőfi Sándor: Minek nevezzelek?). Az ἀνά (ana) ’felfelé’ elem a tekercsekre való írást idézi, a megismételt entitás helyzetére utalva. A nyelvészetben az anafora szintaktikai-szemantikai jelenség. Ez visszautalás egy bizonyos nyelvi entitással egy olyan másik nyelvi entitásra (szóra, szócsoportra, mondatra), amely előtte jelenik meg. Például a Péter azt hitte, hogy Anna őt látta mondatban az őt személyes névmás a Péter főnévre utal. Az antecedensnek nevezett nyelvi entitás, amelyre az utalás történik, egy referensnek nevezett nyelven kívüli entitást képvisel, az anaforikusnak nevezett elem pedig az antecedenst képviseli, tehát rendszerint közvetett módon a referenst. Az anaforikus utalás koreferenciának nevezett azonosságot jelez a között, amit kifejeznek azzal, amit előbb fejeztek ki. Az anafora két másik utalási jelenséggel áll ellentétben. Az egyik, szintén forikus jelenség a katafora, ami előreutalás arra, amit utólag fejeznek ki, pl. Leonin azt sugá barátjának: Most mindjárt el leszünk temetve (Jókai Mór). A másik a deixis (rámutatás), ami közvetlen utalás a beszédhelyzetben jelen lévő egyik nyelven kívüli entitásra, pl. – Hol van az újság? – Itt. (hu)
- Az anafora terminus az ógörög ἀνά (ana) ’felfelé’ + φέρω (fero) ’viszek’ szavakból összetett ἀναφορά (anafora) szóból származik. Eredetileg az anafora retorikai szakszó, amely magyar megfelelője ’előismétlés’. Jelentése egy vagy több szó ismétlődése két vagy több egymást követő tagmondat, mondat, illetőleg verssor vagy versszak elején, pl. S eltűn előlem a világ, / Eltűn előlem az idő (Petőfi Sándor: Minek nevezzelek?). Az ἀνά (ana) ’felfelé’ elem a tekercsekre való írást idézi, a megismételt entitás helyzetére utalva. A nyelvészetben az anafora szintaktikai-szemantikai jelenség. Ez visszautalás egy bizonyos nyelvi entitással egy olyan másik nyelvi entitásra (szóra, szócsoportra, mondatra), amely előtte jelenik meg. Például a Péter azt hitte, hogy Anna őt látta mondatban az őt személyes névmás a Péter főnévre utal. Az antecedensnek nevezett nyelvi entitás, amelyre az utalás történik, egy referensnek nevezett nyelven kívüli entitást képvisel, az anaforikusnak nevezett elem pedig az antecedenst képviseli, tehát rendszerint közvetett módon a referenst. Az anaforikus utalás koreferenciának nevezett azonosságot jelez a között, amit kifejeznek azzal, amit előbb fejeztek ki. Az anafora két másik utalási jelenséggel áll ellentétben. Az egyik, szintén forikus jelenség a katafora, ami előreutalás arra, amit utólag fejeznek ki, pl. Leonin azt sugá barátjának: Most mindjárt el leszünk temetve (Jókai Mór). A másik a deixis (rámutatás), ami közvetlen utalás a beszédhelyzetben jelen lévő egyik nyelven kívüli entitásra, pl. – Hol van az újság? – Itt. (hu)
|
