| dbo:abstract
|
- Andrea Dandolo (1306. április 30. – 1354. szeptember 7.) a Velencei Köztársaság ötvennegyedik dózséja volt. Elődjének Bartolomeo Gradenigónak 1342 december 28-án bekövetkezett halála után 1343 január 4-én választották meg egy hatfordulós választási procedúra után. Legnagyobb ellenfele a nála jóval idősebb és tapasztaltabb későbbi dózse Marino Falier volt, mégis, tisztázatlan okokból az alig harminchét éves Andrea Dandolóra esett a választás. 1306 január 6-án született, a híres Enrico Dandolo dózse családjának egyik oldalágából származott. Jogot tanult a Padovai Egyetemen, de tanulmányait nem fejezte be, mert már korán politikával kezdett foglalkozni. 1331-ben nevezték ki, majd két évvel később Triesztben töltött be fontos posztokat, olyan sikeresen, hogy a város püspökétől egy jelentős birtokot kapott Piran környékén. Később többször is választották. A saviók, „bölcsek” a különféle célra felállított bizottságok tagjai voltak. Petrarca barátja volt, érdekelte az irodalom, és ő is írt. Munkáiból fennmaradt egy 320 diplomáciai eseményt megörökítő gyűjtemény, egy rövidebb, Bartolomeo Gradenigo és egy hosszabb, Jacopo Contarini dózse uralkodásáig visszanyúló krónika. A krónikák a kisebb-nagyobb pontatlanságok ellenére fontos források és hű képet adnak a város életéről. Uralkodásának elején Velence komoly katonai és gazdasági sikereket ért el. VI. Kelemen pápa 1343-ban keresztes hadjáratot hirdetett a törökök ellen és a hadműveletek során a velencei hajók genovai támogatással, Pietro Zen admirális vezetésével elfoglalták Szmirnát (a mai Izmirt), a fontos kereskedelmi és kikötővárost. A pápa ezután feloldotta az egyiptomi muzulmánokkal való kereskedelem tilalmát, amely komoly előnyökkel járt Velence számára, ezenkívül szerződést kötöttek a tatárok fejedelmével is. A kereskedelem fellendülésével emelkedett a lakosok életszínvonala, ezzel párhuzamosan azonban egyre nagyobb gondot jelentett a bűnözés és a korrupció. A botrányok az előkelők körében is gyakoriak voltak. A legnagyobb figyelmet kiváltó esemény 1347-ben történt, amikor , felesége egy ünnepségre Velencébe érkezett és a dózse viszonyt kezdett vele. A történetírók igyekeztek a teljes felelősséget a vendégre hárítani, de a botrány így is jelentős károkat okozott a dózse megítélésében. Felesége, Francesca Morosini az eset után végrendeletében tiltotta meg, hogy férjével egy helyre temessék. A városban olyan rossz volt a közbiztonság, hogy a San Francesco della Vigna és a templomok kolostoraiban a ferencesek külön intézményeket alapítottak, ahol az erőszak áldozatául esett nőknek nyújtottak segítséget. A bűnözés visszaszorítása érdekében a dózse vezetésével számos szigorú törvényt hoztak. A tolvajlást és a nemi erőszakot száműzetés mellett a botozástól a csonkításig terjedő büntetéssel sújtották, a hamisítókat máglyára küldték, de ez sem állította meg a bűnözés terjedését. A helyzet csak 1348-ban változott meg, amikor januárban egy földrengés komoly károkat okozott, majd márciusban kitört a pestisjárvány. A hatóságok megpróbálták megfékezni a terjedését de ez a sűrűn lakott városban lehetetlen volt, így a több hullámban 1350-ig tartó járványnak a lakosság háromnegyede áldozatul esett. (hu)
- Andrea Dandolo (1306. április 30. – 1354. szeptember 7.) a Velencei Köztársaság ötvennegyedik dózséja volt. Elődjének Bartolomeo Gradenigónak 1342 december 28-án bekövetkezett halála után 1343 január 4-én választották meg egy hatfordulós választási procedúra után. Legnagyobb ellenfele a nála jóval idősebb és tapasztaltabb későbbi dózse Marino Falier volt, mégis, tisztázatlan okokból az alig harminchét éves Andrea Dandolóra esett a választás. 1306 január 6-án született, a híres Enrico Dandolo dózse családjának egyik oldalágából származott. Jogot tanult a Padovai Egyetemen, de tanulmányait nem fejezte be, mert már korán politikával kezdett foglalkozni. 1331-ben nevezték ki, majd két évvel később Triesztben töltött be fontos posztokat, olyan sikeresen, hogy a város püspökétől egy jelentős birtokot kapott Piran környékén. Később többször is választották. A saviók, „bölcsek” a különféle célra felállított bizottságok tagjai voltak. Petrarca barátja volt, érdekelte az irodalom, és ő is írt. Munkáiból fennmaradt egy 320 diplomáciai eseményt megörökítő gyűjtemény, egy rövidebb, Bartolomeo Gradenigo és egy hosszabb, Jacopo Contarini dózse uralkodásáig visszanyúló krónika. A krónikák a kisebb-nagyobb pontatlanságok ellenére fontos források és hű képet adnak a város életéről. Uralkodásának elején Velence komoly katonai és gazdasági sikereket ért el. VI. Kelemen pápa 1343-ban keresztes hadjáratot hirdetett a törökök ellen és a hadműveletek során a velencei hajók genovai támogatással, Pietro Zen admirális vezetésével elfoglalták Szmirnát (a mai Izmirt), a fontos kereskedelmi és kikötővárost. A pápa ezután feloldotta az egyiptomi muzulmánokkal való kereskedelem tilalmát, amely komoly előnyökkel járt Velence számára, ezenkívül szerződést kötöttek a tatárok fejedelmével is. A kereskedelem fellendülésével emelkedett a lakosok életszínvonala, ezzel párhuzamosan azonban egyre nagyobb gondot jelentett a bűnözés és a korrupció. A botrányok az előkelők körében is gyakoriak voltak. A legnagyobb figyelmet kiváltó esemény 1347-ben történt, amikor , felesége egy ünnepségre Velencébe érkezett és a dózse viszonyt kezdett vele. A történetírók igyekeztek a teljes felelősséget a vendégre hárítani, de a botrány így is jelentős károkat okozott a dózse megítélésében. Felesége, Francesca Morosini az eset után végrendeletében tiltotta meg, hogy férjével egy helyre temessék. A városban olyan rossz volt a közbiztonság, hogy a San Francesco della Vigna és a templomok kolostoraiban a ferencesek külön intézményeket alapítottak, ahol az erőszak áldozatául esett nőknek nyújtottak segítséget. A bűnözés visszaszorítása érdekében a dózse vezetésével számos szigorú törvényt hoztak. A tolvajlást és a nemi erőszakot száműzetés mellett a botozástól a csonkításig terjedő büntetéssel sújtották, a hamisítókat máglyára küldték, de ez sem állította meg a bűnözés terjedését. A helyzet csak 1348-ban változott meg, amikor januárban egy földrengés komoly károkat okozott, majd márciusban kitört a pestisjárvány. A hatóságok megpróbálták megfékezni a terjedését de ez a sűrűn lakott városban lehetetlen volt, így a több hullámban 1350-ig tartó járványnak a lakosság háromnegyede áldozatul esett. (hu)
|
