Property Value
dbo:abstract
  • Andrea Petković (szerbül: Андреа Петковић) (Tuzla, 1987. szeptember 9. –) szerb származású német hivatásos teniszezőnő. 2006 óta versenyez a profik között. Egyéniben hatszor győzött eddig WTA-tornán. A Grand Slam-tornákon eddigi legjobb eredményeit 2014-ben érte el, amikor egyéniben a Roland Garroson, párosban pedig a wimbledoni tornán jutott az elődöntőig. 2014-ben megnyerte az év végi WTA Tournament of Championst. Emellett kilenc egyéni és három páros ITF-tornán sikerült győznie. 2007 óta a német Fed-kupa-válogatott tagja. 2008 januárjában súlyos térdsérülést szenvedett az Australian Open első fordulójában, mivel egy rossz mozdulat következtében elszakadt az egyik keresztszalagja. Emiatt nyolc hónapig nem versenyzett, s a kilencvenkettedikről a négyszázhatvanötödik helyre esett vissza az egyéni világranglistán. A 2009-es szezon közepére visszakerült a legjobb százba, s kiegyensúlyozott teljesítményének köszönhetően ezt követően is folyamatosan egyre előrébb lépett. Eddigi legelőkelőbb helyezését 2011 októberében érte el, amikor kilencedik volt a világranglistán. A 2012-es szezon jelentős részét is kénytelen volt kihagyni, mivel az év során három különböző súlyos sérülést is elszenvedett. Januárban a folyamatos hátfájdalmai miatt elvégzett orvosi vizsgálat fáradásos törést állapított meg a gerince alsó tájékán. Három hónapig tartó felépülést követően tért vissza, április végén azonban mérkőzés közben aláfordult a jobb bokája, aminek következtében két bokaszalagja elszakadt, kettő másik pedig meghúzódott. Augusztus végén versenyzett legközelebb. Az év utolsó napjaiban pedig térdsérülést szenvedett, emiatt a következő szezon első két hónapja szintén felépüléssel telt számára. Petković a hatodik német teniszezőnő, akinek sikerült bejutnia a Top 10-be, s az 1998-as szezon óta az első, aki az évet is ott zárta. 2011-ben a miami torna negyedik fordulójában legyőzte a világelső Caroline Wozniackit, ezzel tizenkét év szünet után először sikerült személyében egy német játékosnak diadalmaskodni a világranglista vezetője felett. (hu)

dbo:plays
  • 3. kör (2011, 2014, 2015)
dbo:residence
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 800552 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 153285 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23537198 (xsd:integer)
prop-hu:australianOpen
  • Negyeddöntő (hu)
  • Negyeddöntő (hu)
prop-hu:australianOpenPárosban
  • Negyeddöntő (hu)
  • Negyeddöntő (hu)
prop-hu:eredményekEgyesben
  • 482 (xsd:integer)
prop-hu:eredményekPárosban
  • 96 (xsd:integer)
prop-hu:frissítve
  • 2021 (xsd:integer)
prop-hu:kép
  • Petkovic US16 .jpg (hu)
  • Petkovic US16 .jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • 2016 (xsd:integer)
prop-hu:képméret
  • 260 (xsd:integer)
prop-hu:kéz
  • Jobb (hu)
  • Jobb (hu)
prop-hu:lakóhely
prop-hu:magasság
  • 180 (xsd:integer)
prop-hu:név
  • Andrea Petković (hu)
  • Andrea Petković (hu)
prop-hu:profiKarrierKezdete
  • 2006 (xsd:integer)
prop-hu:rolandGarros
  • Elődöntő (hu)
  • Elődöntő (hu)
prop-hu:rolandGarrosPárosban
  • 3 (xsd:integer)
prop-hu:születésiVáros
prop-hu:súly
  • 69 (xsd:integer)
prop-hu:tornagyőzelmekEgyesben
  • 6 (xsd:integer)
prop-hu:tornagyőzelmekPárosban
  • 3 (xsd:integer)
prop-hu:usOpen
  • Negyeddöntő (hu)
  • Negyeddöntő (hu)
prop-hu:usOpenPárosban
  • 2 (xsd:integer)
prop-hu:világranglistaHelyezésEgyesben
  • No. 9 (hu)
  • No. 9 (hu)
prop-hu:világranglistaHelyezésPárosban
  • No. 46 (hu)
  • No. 46 (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:wimbledon
  • 3 (xsd:integer)
prop-hu:wimbledonPárosban
  • Elődöntő (hu)
  • Elődöntő (hu)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Andrea Petković (hu)
  • Andrea Petković (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • (hu)
  • Andrea Petković (hu)
  • (hu)
  • Andrea Petković (hu)
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of